Hozzám libbent a Halál

Ma délután ahogy jöttem az úton,
autóban ültem, - kedvem csak
kicsit volt borongós -
kedves mosollyal az arcán 
hozzám libbent a Halál.
Megsimogatta arcom, - majd reám nézett.
Érintése meleg volt, és kedves,
 - az országúton senki nem jött mögöttem -
kérdeztem Tőle, hogy: most kell mennem?
Fejét rázta, és hazaküldött csendben.
Ma délután a Halál ott volt velem,
de nem vitt magával, - tovább lebbent, -
s én tudtam, ma még az élet az enyém,
csomagolás, advent, karácsonyi fény...
Ma velem utazott egy rövid időre a Halál,
nem volt csúnya, vagy ijesztő, 
és most nem rám várt.
Hogy miért jött, azóta sem tudom,
de szép volt, fiatal és vidám.
Ki gondolná, hogy ilyen a Halál?
Azóta tudom, hogy sok dolgom van még,
a látogató rajtam hagyta kézjegyét.
Terveim, álmaim, és vágyaim -
indulok, és teszem dolgaim.
Hiszen ha egyszer rám talált, 
nem tudni, mikor érkezik hozzám...
Mikor lesz, hogy nem csak simogat,
de kezem után nyúl és 
hív, s már nem hallgat.
Most egy időre más úton halad,
de tudom, nagyszerű Angyal!
S tudom, azt is, hogy Isten így üzen:
Tedd hát a dolgod - neked még élned kell!