Füstangyal és Tűzvirág

Késő éjjel ég a tűz, 
Lángja világít, gondot űz,
Papír és gally a martaléka.

Meleget áraszt, csillagot szűl,
Felemészti, ellene hiába küzd,
Felfalja mind, mit ölébe dobnak.

Ellenállni nincs remény,
Lehet bármilyen szenvedély
Nékiugrik, és tisztára nyalja.

Egy pillanat és újra csap,
Belőle indul egy gondolat,
Gomolygó füst lesz a tegnap.

A tűzrakásban játszadoz,
Kergeti párját, majd olvadoz,
Új képet rajzol a porba,

Körülöleli most a láng,
Olyan, mint egy királylány,
Üvegcipője nyomot hagy a fában.

Most születik egy elefánt, 
Láng csap fel minden oldalán,
Ormánya lassan leolvad.

A füstben apró angyalkák
Indulnak útra, csak fel tovább,
Feloldodódnak majd sorban.

Újabb látomás, újabb kép,
Két kicsi gyermek koccanni kész,
Fejével bólint, lángja csak egy csóva.

Most újabb pörgésbe kezdenek,
A füst tekeredik egyre messzebb megy,
Nem érdekli, hogy a láng hol van.

Most nincs is láng, csak szikra tán,
Füstölög fa és szalma szál,
Beborít mindent, de szótlan

Aztán újra virágot bont,
Csak néhány szál, majd nagy csokor,
És újra éled mondja: Hallalúja!

Forró szívével átölel,
Annyira szeret, hogy eléget,
S mégis hívod újra!

Tisztitó tűz, Füst-angyal,
Virágaiddal hozz vigaszt,
Legyen minden más majd holnap!

Éjjel van, és nincs vihar,
Szellő rebben csak, úgy zúgja:
Mondd, mondd, mondd: Halleluja!