Egy hang a múltból

A csengetés ugyan olyan volt,

mint máskor, ha bárki hív.

Felvettem, és melegség öntött el,

mert a hang a múltból bírt.

Kapcsolódott hozzá

sok öröm, kevés bánat,

és rengeteg szenvedély.

Felizgatott, felkavart,

mint őszi avart a hideg szél.

Még mindig kedves volt szívemnek,

bár több,  

mint húsz év  is elmúlt talán,

még mindig hatott a lelkemre,

mint üdítő zápor,

forró nyári éjszakán.

Alig tudtam letenni,

s most várom,  hogy újra hív…

Van szerelem mely nem ér véget,

-          Szakítás, bánat, bármi hír, -

túléli a mindennapjaink.

Zavartan ültem, s nem értettem,

hogy lehet szép ennyi év után?

Majd engedtem, hogy felmelegítse

szívem az elmúlt,

de szikrázó

-          vén szerelmi láng.