Csend

Amikor elhatalmasodik

A csend lelkedben,

Akkor lenne miről beszélned.

Akkor fáj legjobban,

Amit titkolnod kell.

Annyi minden kiált rád,

Hogy nem marad már

Csak a csend.

 

Némaságba borul a táj,

Fájdalmasan kiált a

Talán,

Összeszorul torkodban a

Lélegzet,

És nem szólsz,

Nem mersz,

Mert nincs, aki megértsen.

 

Nem írsz, mert üres a gondolat,

Nem hívsz,

Mert kell a magány.

Eltűnik belőled a zene,

És gyógyítod önmagad,

Mert gyógyít -

A csend.