Átváltozá-sokk

Bármit teszünk, nincs menekvés,
Fejünk fölött mint Damoklész
Kardja ott lebeg, az időnek,
Amely lecsap könyörtelen.


Még mondogatod, hogy nem érdekel,
De reggel bánt, és nem hagy el
A gondolat, hogy egyre fogy
A holnap, és egy több  a volt.


Mosolyod még igaz lehet,
Ha elfogadod, és megszereted.
De ki tudja szeretni a szántó-vetőt,
Aki arcára barázdáit rójja...


De nem megy könnyen elfogadni
A könyörtelen múlandóságot,
S vele  elsíratni, hogy vissza nem jön
Csak játszadozik veled, s kérdezi, hogy hol van?


Majd egy napon arra ébredsz, 
Hogy gyönyörű és szép a reggel,
Már nem nem gondolsz a múltra.
Tied az egész nagy világ, s benne a holnap.


Már megbékél lelked az új külsőddel,
Örülni tudsz a szép reggelnek,
S a vele érkező minden másnak,
Melyeket eddig hiába vártad...


Szívedbe végre ott a jövő,
S beleilleszted már most is ŐT,
Hisz az évek múltak el csak.
De a szeretet még mindig vár,
Tested- lelked új táncot jár,
Mert ott a fény az út végén, 
Ahol elődeid már jártak...