Ahogy ültünk a templom kertben

 

Ahogy ültünk templom kertben

és ettük a gulyáslevest,

Mindenki vidám volt, és

mindenki ízesen fecsegett.

 

A gyerekek futkároztak,

néha a labda is repült,

lányaim beszélgettek,

csak én ültem egyedül.

 

Most tudtam meg,

-          húsz év multán,

hogy nem voltam jó anya,

én mindig csak tévedtem,

nem volt igazam soha.

 

Ahogy hallgattam megtett bűneim,

Elsírta magát az unokám,

Anyu! – már megint nem figyelsz!

És szipogva bújt hozzám.

 

Mama! Nézd, itt beütöttem…

én néztem az aprócska kezet,

Semmi baj – mondtam

és a szívem beleremegett.

 

Mosolyogva néztem lányaimra,

-          Ó fiatal anyukák!

Ha tudnátok, mit mondanak majd nektek

húsz év múlva az unokák!