Bakos Erika - Gondolatok, történetek

BakosErika•  2012. november 11. 15:15

Borbála

Hideg tél köszöntött a magas hegyek közé, fázósan botorkálnak még a farkasok is. Fent a hegyoldalon egy öreg kunyhóban lakott Borbála az idős nagyapjával. Szegény már nem tudott sok mindent megteremteni a cseppnyi lánynak, megkeseredett szíve sokszor fájt ezért, mikor ránézett a csenevész teremtésre.  A kunyhó aprócska volt, csak egy ágy és egy asztal árválkodott benne berendezésként. Összetákolt kemence adta a kevés meleget és egy ősi sparhelten tudtak akkor főzni ha volt miből. Borbála a kemencesutban aludt éjjelente, ott átmelegedett kissé az átfagyott keze-lába.  Nem rég veszítette el a szüleit. Egyetlen dolog maradt utánuk: édesanyja nagy kötött kendője.
Minden éjjel álmában eljött hozzá az édesanyja, hogy mesét mondjon neki, másnap reggel nagyon boldogan ébredt, a szíve megtelt szeretettel, a szeme könnyekkel és újra mély álomba sírta magát. Teltek a hideg napok, az öregnek nem volt semmije, már az utolsó birkáját nyúzta meg, hogy legyen mit enniük. A bundájából valahogy csizmát kell varrnia,  különben lefagy a lába ennek a lánynak. A telek nagyon hidegek mindig, így biztosan nem éli túl ezekben az ócska göncökben.
Borbálának nem maradt más, csak az álmai: éjjelente szép ruhákban járt, finom ebédet evett és kacagott, kacagott...
Egyik este szólt a nagyapja.
- Te jány, tegyél már egy darabot a tűzre, nem tudom mért fázok ennyire.
Borbála felkelt és tett a tűzre, közben megnézte nagyapja homlokát, ami égett a forró láztól. Fenn a hegyekben nem jár orvos, no meg nem is lenne rá pénz, hogy idehívassa. Mezítláb kiszaladt és havat hozott egy tálba. Mikor felolvadt, egy darab rongyot belemártott, a nagyapja homlokára tette. Egész éjszaka vigyázott rá,  kiszaladgált friss hóért, hogy hűtse a lázát. Az álmok elkerülték ezen az éjjelen, csak a szeretet és a féltés járt az eszébe. Reggel a nagyapja jobban lett.
- Nem aludtál te jány? Ekkor meglátta Borbála kivörösödött lábait.
- Istenem! Te mit csináltál?
- Tudod nagyapó nagyon forró voltál, hoztam be havat és hűtöttem a lázad.
Az öreg szemében könny csillant, és fájón gondolt erre: Nem tudok neki semmit sem adni, ő mégis vigyázott rám. Pár nap múlva lemegyek a faluba és a megmaradt pár filléren veszek neki süvegcukrot. Így is tett. Harmadnap készülődött a faluba.
- Figyelj te jány, senkinek ne nyiss ajtót még oda vagyok. Van szárított hús meg tűzrevaló, ne tedd ki a lábad a kunyhóból.
- Rendben nagyapa. Ne félts engem, nem megyek én sehova. 
Az öreg elindult le a hegyről, Borbála meg bezárta az ajtót.
Teltek a napok. A lány csak éjszaka talált megnyugvást édesanyja karjaiban. Nem tudta mennyi idő telhetett el, már elfogyott a hús, az utolsó fadarabot is rátette a tűzre, de nagyapja nem érkezett haza. Fázott, az éhségtől már összefolyt benne az ébrenlét és az álom. állandóan édesanyját látta, aki meleg ruhát adott rá és finom ételekkel etette.
Egyik nap a gyengeségtől már felkelni sem tudott. Keze megdermedt, már csak az álmok tartották életben. Farkasokat hallott kaparászni a kunyhó ajtaján. Nem félt...
Ekkor édesanyja hangját hallotta. Még sohasem szól hozzá az álmaiban, mikor együtt voltak.
- Gyere drágám, bújj hozzám, itt jó meleg van. Nagyon szeretlek.
- Mama én is szeretlek, olyan jó hozzád bújva álmodni.
Tavaszodott. A hegyre favágók érkeztek. A hegyi csapáson a hó alatt egy öreg jéggé fagyott testet találtak. Kezében süvegcukrot szorított. Fentebb egy kislány feküdt a jéghideg kunyhóban.
Porcelán arcán mosoly, megfagyott testén hófehér nagykendő.

 

BakosErika•  2012. szeptember 23. 13:58

Lecsúszott világ

István házassága jól indult, csinos feleség, jó munkahely, két gyermek, úgy érezte, hogy  boldog.
A bajok akkor kezdődtek, mikor eltört a lába és a hosszú táppénz miatt elbocsájtották a munkahelyéről. Pedig a legjobb munkaerő volt a cégnél legalábbis azt hitte, de ezt figyelembe sem vették a főnökei.
A lába rosszul forrt össze, olyannyira, hogy részben csonkolni is kellett, ezért  rokkantnyugdíjas lett.. A pénz egyre kevesebb volt, neje Katalin is hisztériázott folyamatosan ez miatt, majd esténként kimaradozott. Egyik este azzal állított be, hogy van valakije. István úgy érezte a világ összeomlott körülötte.  Nagyon maga alá került és odafolyamodott, ahová nem kellett volna… Az ital lett magányának, szomorúságának a mentsvára és a sírba eresztő kötele is… Katalin egyik nap azzal állt elé.

- Elköltözöm és elválok tőled, viszem a gyerekeket, majd a bíróság eldönti, kié legyen a ház. Addig maradj benne, de fizesd a rezsit.

István döbbenten állt a folyosón, mikor az utolsó bőröndöt kivitte az ajtón Katalin. - Mit rontott el? Kérdezte már ezerszer magától, de nyomorult helyzetére gondolt és nem érezte magát hibásnak. Esténként a kocsmák váltak törzshelyévé, majd nem lett már elég a kevéske rokkantnyugdíja sem.
Egyik reggel levelet kapott,  bírósági idézést a válópere és a gyerekek láthatása miatt, bár a gyerekei nem voltak kíváncsiak rá. Nem számított rá, hogy a neje kap meg mindent – talán mert neki ügyvédre sem telt - mi lesz most vele?  Munkahelye sincs, rokkantnyugdíja felét viszi a tartásdíj. Kikerül az utcára? Sajnos igen… és itt kezdődött életének legszörnyűbb 10 éve, a gyerekeket nem láthatta.  Tudta hová járnak iskolába és sokszor titokban megleste őket. Megvetés, letaszítottság, kiszolgáltatottság volt  az utolsó 10 év. Lesütött szemmel szégyenkezve túrta a kukákat egy kis kenyérért, egyetlen öröme csak a néha jutó kannás bor. Leromlott az egészsége, ápolatlan, koszos és tetves lett.  Már kihalt belőle a szégyen. Pár évvel később a nyári helyén – egy elhagyatott park két szemetes konténere közé eszkábált, fóliával úgy-ahogy esővédetté tett zugában - két srác rugdosta szanaszét a cuccait. Borgőzős fejjel ordított velük, a srácok rátámadtak és kiabálva rugdosni kezdték miután a földre lökték.

- Büdös koldus, mit rontod itt a levegőt, húzzál már anyádba, szétverem a fejed - ordították.

Folyt a vére és lassan nem érezte súlyát a cipőknek, mikor fájdalmakkal teli felnézett a srácokra és akkor megszűnt a világ létezni, egyik fiú Tamás volt az ő kisebbik fia… Egymás szemébe néztek és halkan csak ennyit mondott:

  -  Tamás ezt mért?       - A srácok látták, hogy baj van és elrohantak.

Reggel egy koldust találtak vérbe fagyva a parkban, valaki vagy valakik agyon verték.  Két nap múlva a helyi újság nevével együtt közölte az esetet csatolva hozzá a rendőrségi felhívást, hogy nyomravezetői jutalmat tűzött ki a nyomozás során. Egy fiú a város másik végében csak ült az ágyán és könnyes szemekkel maga elé suttogott a csendben:

-       Apám! Meg tudsz bocsájtani?  - és hívta a száztizenkettes számot.  Nyomravezető lesz, így döntött.

 

BakosErika•  2012. augusztus 12. 15:03

A Fény hercegnője ( meseszerűség:) )

A Fény hercegnője

Egyszer régen, nagyon régen a magas hegyeken túl, fenn a felhők fölött lakott Lamízia a fény hercegnője.

Apja a Nap király óvta féltette mindentől és mindenkitől. A hercegnő gyönyörű volt, szőke napfényhaja omlott végig selymesen a vállán.

Szép bőrén rózsaszirmok illata érződött, szeme tengerként csillogott, és megigézett mindenkit,  akire ránézett, mégsem találta meg a szerelmet.

A király szerette volna férjhez adni, de minden kérő reszketett Lamízia földöntúli szépségétől és elérhetetlenségétől.

Szegény király gondolkodott, hogy mit tegyen a lányával, hiszen pártában nem maradhat.

Úgy döntött magához kéreti a legnagyobb bölcseket a Nap palotában. A bölcsek összedugták a fejüket és azt mondták.

-A lánynak le kell menni a Földre és férfinak öltözve dolgoznia kell, az lesz a férje, aki felfedezi női báját először.

A király tágra nyílt szemekkel nézett, hogy ő adja le a lányát a földre!!! Ez képtelenség…

Fenséges királyunk lehet, hogy képtelenség, de így fogja megtalálni a szerelmét.

Szomorúan ballagott az öreg király Lamíziához.

- Kedves lányom szedj össze néhány holmit, és gyere velem. Lamízia az apját nagyon szerette és szót fogadott neki. 

Leviszlek  reggel az első napsugár hátán, ami a földre ér.

- No, de Apácska! Mit keressek én a földön, próbált azért egy picit ellenkezni az öreg királlyal. 

Nincs ellenkezés lányom, férjhez kell menned, a bölcsek szerint csak így találod meg a szerelmed.  Lamízia szomorúan nézett gyönyörű kék szeméből gyémánt cseppek gurultak szerteszét.

- Jó apám!  Legyen meg az akaratod, hajnalra elkészülök.

Reggel férfiruhában szép fürtjeit sapka alá csavarva, megjelent az király előtt.

- Mehetünk apám!

 A nap sugarán lejöttek a földre és az apja útjára bocsátotta a lányát. 

- Kérlek  minél hamarább gyere haza,  máris  nagyon hiányzol.

Lamízia megölelte édesapját és elindult  erdőkön  mezőkön át. 

Mikor teljesen kimerülve, éhesen végre bekopogtathatott egy palota kapuján. Az ablakon kinézett egy szolgáló és megkérdezte.

- Mit akarsz legény?

- Szállást éjszakára és egy kis vacsorát.

- Megkérdezem a királyfit.

- Gyere, ott alhatsz az istállóban, de reggel kitakarítod a lovak helyét a szállásért!

- Rendben! - mondta a lány szomorúan.

Palota a Nyugati király palotája volt, szolgálók szerint csendes, nagyon zárkózott uralkodó, akit egy-két emberen kívül, még alig látott valaki. 

Lamízia megvacsorázott és kiment a lovakhoz az istállóba aludni. Reggel a nap sugarai ébresztették, édesapja aranyba foglalta a tájat, ő még nem is látott ilyen gyönyörűséget, fentről minden olyan más.

Lassan, de hozzá fogott kitakarítani a lovak helyét, mindegyik paripa bökdöste az orrával.  Mikor kész lett, fényt árasztott a szeretete jeléül a lovak felé, amiért nem bántották. 

Meglátta ezt a királyfi és olyat tett, melyet már nagyon régen, oda sietett, hogy mi történt. A szolgálók csodálkozva néztek egymásra. Az istállóban, a legényke levette a sapkáját és alatta csodaszép fürtök fénnyel árasztották el a helységet és a királyfi meglátott egy arcot, melyet már oly régóta keresett.

- Ki vagy Te idegen, akivel álmaimban találkoztam? Látom a jóságodat, ahogyan bánsz az állatokkal, hallom a hangodat, mely tavaszi madárcsicsergés a fülnek. Csak nem egy fiúba voltam szerelmes egész életemben? De ezek a hajtincsek és ez az arc...nem ez lehetetlen, Te egy szépséges lány vagy.

Lamízia  felemelte  arcát szépsége beterítette az istállót  és azt mondta:

- Igen, én a Nap király lánya vagyok … szépségem, elérhetetlenségem miatt elkerülnek a férfiak és  érző szívem nem vette észre eddig senki sem. 

A bölcsek leküldtek a földre férfiruhában, ha valaki észreveszi női bájam, az lesz a férjem, Örülök, hogy Te leszel az és a két fiatal egymásba szeretett.  

A Nap király leküldte egyik sugarát azon ment fel a két szerelmes és a királyfi boldogan kérte meg Lamízia kezét, hogy boldoggá tegye.

Ma is boldogan élnek és minden reggel lelátogatnak a földre napfény sugarán repülve!

( Nem mindig elérhetetlen amiről azt gondoljuk, hogy az! :)

 

BakosErika•  2012. augusztus 11. 15:05

Gondolat1.

 

Egyetlen mozdulattal tépném le a máról

közönyös álarcát, hogy láthassad világban

a varázslatot, mely körülvesz és átkarol,

ám szereteted kell hozzá majd útitársnak...