Bakos Erika - Gondolatok, történetek

A lány nagyon elkeseredett volt. - Fájdalma több mint amit ki lehetett bírni. - Nem tudta mit csináljon, hogy tud majd nélküle élni? - Elment és soha többé nem látja. - Mi lesz vele? - Kérdések kavarogtak a fejébe, úgy érezte nem éli túl Szilárd hiányát.

- Gréta! - szólt hozzá az édesanyja .  - Gyere egyél.

- Nem kérek Mami, nem kérek semmit.

- Olyan nincs!  -  Beteg leszel. -  Gyere csak.

  Kénytelen kelletlen leült az asztalhoz, anyja salátát csinált, de nem érezte az ízét. Forgatta a szájában a falatot, nem esett jól neki .

Édesanyja szomorú tekintetét látva azért magába erőltetett egy kicsit.

- Felejtsd el Gréta! - szólt az anyja

- Tovább kell lépned, hidd el jönni fog más. - Apáddal befizettünk egy hétvégét kérlek menj el és pihenj.

 - Na de Mama,  semmi kedvem hozzá!

- Jól fogod érezni magad és kell egy kis pihenés is. - Csak dolgozol és dolgozol...

  A munka lett a mentsvára beletemetkezett az a bizonyos nap után. - Igaza van a Maminak tényleg ráfér egy kis pihenés.

- Hmm,  holnap elmegyek talán  - és felment a szobájába az emlékeibe temetkezve addig sírt amíg el nem aludt.

Szikrázó napsütésre ébredt, a madarak zsibongása jólesett sajgó szívének.

- Gréta!!!  - kiabált az anyja - ideje csomagolni, készülj menned kell, apád kivisz az állomásra jó???

- Igen Mami ...

  Már kedve is van menni, ilyen gyönyörű időben, csak jól érezheti magát az ember  - gondolta és öltözködni kezdett.

Amióta Szilárd elhagyta nem vett fel csinos ruhát, farmer, poló és ennyi. Ruházata is tükrözte fájdalmát.

De most,  mégis felvett egy csinos szoknyát, hosszú lábait magas sarkú cipőjébe rakta kivágott blúzában megcsillant Szilárdtól kapott lánca.

Barna göndör fürtjeit kicsit ráncba szedte és barna szemeire rakott egy kis festéket.

- Indulhatunk  -  szólt  - Apa állj ki a kocsival kérlek.

- Csomagod rendben?  - kérdezte az anyja.

- Minden rendben Mami ne aggódj,  mosolygott.

- Ó Gréta! - hetek óta nem láttalak mosolyogni -  ez jó jel nagyon örülök neki.

-És nagyon csinos vagy szívem  - szólt az apja. - Szállj be .

 Gyorsan odaértek az állomásra, 10 perc és a vonat is megérkezett.

- Szervusz Papa majd jövök -  búcsúzott kicsit könnyesen.

- Érezd jól magad szívem.

  A vonat zötyögve elindult, hátrahagyva a szomorúságot egy pár napra. Talán jobb lesz és merengve bámult a vonat ablakán ki a semmibe .

Képzeletében Szilárd nevetését hallotta  - Kedvesem gyere! - Szólt neki - ölelte, csókolta -Istenem…  mi lett a nagy szerelemből?

 Mindent elterveztek esküvőt, gyereket házat. - Nagyon boldog volt...

Majd,  egyszer csak az új titkárnő, aki a céghez került berobbant Szilárd életébe. Elhagyott érte - s egy könnycsepp gurult le az arcán.

 A vonat füttyre riadt - itt vagyok megérkeztem. - Most jól kipihenem magam, talán elfeledem örökre. -  Készülődött - összeszedte a csomagját és leszállt a vonatról.

A taxiba ülve, még mindig azon gondolkodott hülyeség volt eljönnie.  - Jaj ne! -  megint apátiába esem - szedd össze magad Gréta, parancsolt magára.

Igen is jól fogom magam érezni, pihenek a többi nem számit. A szálloda gyönyörű,  londiner a csomagjaival bajlódott, míg elintézte a szobafoglalást. Romantikus,  tágas szobában a falak kékszínű rózsás tapétával voltak bevonva, a nagy ágyon ugyan olyan szövetből terítő. Végig vágódott az ágyon és meredten a plafont bámulta.  A hosszú út miatt nagyon álmos volt,  úgy gondolta még  alszik egy picit, utána lemegy fürdeni  -  milyen jó lesz - ezzel elaludt....

Folyt.

Reggel van, Jánosnak már nem kell, hogy csörögjön a vekker. Húsz éve mindennap ugyanabban az időben ébred. Fürdés, fogmosás, reggeli és irány a kapitányság. Ennyi idő alatt szinte nem volt egy velős, különös ügye, csak lopások, autófeltörés, még egy rendes rablás se. Szürke aktakukacnak érezte magát, úgy vágyott egy kicsi elismerésre, olyan ügyre, amely felpezsdíti az életét. Nyugdíjazás előtt nagyon jól jönne, persze a velejáró pénzösszeg is. 
Az asszony elhidegült. Romokban az élete. Nem panaszkodott, de már nem szeretett élni sem. A kapitányság a park túloldalán volt, nem járt autóval, minden reggel átsétált a munkahelyére. A cigi elmaradhatatlan rossz az életében, utálta, de hozzánőtt, mint ez a húsz év. Épp rágyújtani készült, mikor a nagy platánfa ágai között két ernyedt lábat látott lógni. 
— Mi történhetett? — szaladt oda. Egy lány feküdt kábultan az ágak között, agyon festett szemével a semmibe nézett. Haja felnyírva punkosan kékre festve.
— Ébren van? — szólongatta, de semmi válasz.
Hívta a mentőket, hogy vigyék el, közben a lány iratait kereste, nem volt nála semmi.
— Ki lehet ez a lány?
Kollégája, az egoista Tanács Feri, egy olyan ügyön dolgozott, ahol lányokat rabolt el egy punk csapat, irigyelte érte, erre most talál egyet, aki talán közülük való. Itt élete nagy lehetősége. Szegény lány elég ramaty állapotban volt, kék haj kétoldalt felnyírva és sárga folt a felnyírt részen, körmei feketére festve szemét sem lehetett látni a sok festéktől. Gondolataiból a mentő szirénája riasztotta fel. Megvizsgálták, szerintük drogot vett be, de a korházban kiderül.
Ellátták az ilyenkor aktuális injekciókkal, majd a mentőbe rakták.
— A szent János korházba visszük, ott érdeklődjön, hadnagy úr — és sietve elviharzottak.
Szétnézett a fa körül, hátha talál valami nyomot. Egy kiszakadt orrkarika hevert a földön, észrevette, hogy a lánynak véres volt az egyik keze, de nem talált a testén sebet, most értette meg, mért volt mégis véres. Remek, már csak meg kell találni a hozzátartozó orrot.
A korházban a kezelés hatására jobban lett a lány. Saját szakállára kezdett el nyomozni János, hátha ő jár hamarabb az ügy végére. Hátrahagyva minden mást, bement a korházba, mert megtudta jobban van a sértett. — Hogy hívják? — kérdezte.
Bágyadtan válaszolt:
— Farkas Tímea vagyok… 
— Mi történt magával? Hol lakik? A szülei tudnak az eltűnéséről?
— Buliban voltam az éjjel, valamit tehetett az italomba, mert elálmosodtam. Adna egy tükröt, kérem!
János levette a falról, majd átnyújtotta.
— Édes Istenem!!! — kiáltott fel. —  Hova lett a hajam? Hogy nézek ki? Ki tette ezt?
A hisztérikus zokogásra beszaladtak az orvosok.
— Kérem, hagyja a lányt, még nincs rendben! — majd adtak egy nyugtató injekciót neki. — Ezért akarjuk kivizsgálni, hogy mi történhetett.
Tímea lassan összeszedte magát.
— Jól vagyok — mondta szipogva. — Egyetemre járok, egy kicsit lazítani akartam a vizsgák előtt. Várpalotán élek, itt Pesten tanulok. Megismerkedtem egy kedves sráccal, de a bulin ott volt egy csapat punk srác, ki akartak kezdeni velem, a fiú, akivel voltam próbálkozott megvédeni, de kivitték, nem tudom, mi lett vele. Azután tehettek a poharamba valamit. Semmire nem emlékszem. Nagyon kérem, sőt tudni akarom, ki volt, aki így elbánt velem.
— Kiderítjük, ne aggódjon. — Félrehívta az orvost. — Kérnék nőgyógyászati vizsgálatot is.
— Már megvolt hadnagy úr, sajnos megerőszakolták. Erre sem emlékszik.
A szobában megjelent Tanács.
— Mit keresel te itt?
— Én találtam meg a lányt, ha nem tudnád — válaszolta János.
— Jól van, akkor el is húzhatsz, nincs szükség rád. 
János félrehívta a dokit.
— Kérem, ha valami különleges történik, keressen az adott telefonszámon.


A kapitányságon mindenki erről az ügyről beszélt. Fontos lenne, hogy ez a bűntény megoldódjon, a kapitány már Tanács fülét rágta, mindennapos volt a szőnyeg szélére állás.
— Tudsz még valamit? — kérdezte Jánost.
— Nem tudok semmit.
— Ne hátráltasd a nyomozást, ki vele, ha valamit még rejtegetsz!
— Mondom, nem tudok semmit. 
A kollégák ezerrel dolgoztak a bűntényen, de mindenki egy helyben topogott.
Két nap múlva csörgött János telefonja, a korházba hívták.
— Hadnagy úr, az orvos kollégáim jelezték, hogy egy punk srác jelentkezett a sürgősségin, az orrán elfertőződött valami seb, itt vannak az adatai.
János kocsiba ült egyik kollégájával, majd a férfi lakására hajtott.
— Rendőrség, kérem, nyisson ajtót!
Egy szegecsekkel kirakott kabátos, vézna férfi nézett ki az ajtón, majd menekülőre fogta, szerencsére János résen volt, elkapta és leszorította a földre.
— Letartóztatom Farkas Tímea elrablásáért, megerőszakolásáért,
— Nem csak én voltam! Érti? Nem csak én! — ordította.
— Ha segít, talán mi is fogunk.
  — A lány az enyém! Megjelöltem, soha nem jön le a fejéről a sárga folt, soha… hahaha — eszelős nevetésbe fogott. — Az enyém! Érti? Az enyém… 

János felszámolta a bandát. Az elrablott lányokat külföldre vitték (szerencsére mindannyian jól vannak).
  Előléptették, ám valahogy mégsem tudott neki örülni...

Hideg tél köszöntött a magas hegyek közé, fázósan botorkálnak még a farkasok is. Fent a hegyoldalon egy öreg kunyhóban lakott Borbála az idős nagyapjával. Szegény már nem tudott sok mindent megteremteni a cseppnyi lánynak, megkeseredett szíve sokszor fájt ezért, mikor ránézett a csenevész teremtésre.  A kunyhó aprócska volt, csak egy ágy és egy asztal árválkodott benne berendezésként. Összetákolt kemence adta a kevés meleget és egy ősi sparhelten tudtak akkor főzni ha volt miből. Borbála a kemencesutban aludt éjjelente, ott átmelegedett kissé az átfagyott keze-lába.  Nem rég veszítette el a szüleit. Egyetlen dolog maradt utánuk: édesanyja nagy kötött kendője.
Minden éjjel álmában eljött hozzá az édesanyja, hogy mesét mondjon neki, másnap reggel nagyon boldogan ébredt, a szíve megtelt szeretettel, a szeme könnyekkel és újra mély álomba sírta magát. Teltek a hideg napok, az öregnek nem volt semmije, már az utolsó birkáját nyúzta meg, hogy legyen mit enniük. A bundájából valahogy csizmát kell varrnia,  különben lefagy a lába ennek a lánynak. A telek nagyon hidegek mindig, így biztosan nem éli túl ezekben az ócska göncökben.
Borbálának nem maradt más, csak az álmai: éjjelente szép ruhákban járt, finom ebédet evett és kacagott, kacagott...
Egyik este szólt a nagyapja.
- Te jány, tegyél már egy darabot a tűzre, nem tudom mért fázok ennyire.
Borbála felkelt és tett a tűzre, közben megnézte nagyapja homlokát, ami égett a forró láztól. Fenn a hegyekben nem jár orvos, no meg nem is lenne rá pénz, hogy idehívassa. Mezítláb kiszaladt és havat hozott egy tálba. Mikor felolvadt, egy darab rongyot belemártott, a nagyapja homlokára tette. Egész éjszaka vigyázott rá,  kiszaladgált friss hóért, hogy hűtse a lázát. Az álmok elkerülték ezen az éjjelen, csak a szeretet és a féltés járt az eszébe. Reggel a nagyapja jobban lett.
- Nem aludtál te jány? Ekkor meglátta Borbála kivörösödött lábait.
- Istenem! Te mit csináltál?
- Tudod nagyapó nagyon forró voltál, hoztam be havat és hűtöttem a lázad.
Az öreg szemében könny csillant, és fájón gondolt erre: Nem tudok neki semmit sem adni, ő mégis vigyázott rám. Pár nap múlva lemegyek a faluba és a megmaradt pár filléren veszek neki süvegcukrot. Így is tett. Harmadnap készülődött a faluba.
- Figyelj te jány, senkinek ne nyiss ajtót még oda vagyok. Van szárított hús meg tűzrevaló, ne tedd ki a lábad a kunyhóból.
- Rendben nagyapa. Ne félts engem, nem megyek én sehova. 
Az öreg elindult le a hegyről, Borbála meg bezárta az ajtót.
Teltek a napok. A lány csak éjszaka talált megnyugvást édesanyja karjaiban. Nem tudta mennyi idő telhetett el, már elfogyott a hús, az utolsó fadarabot is rátette a tűzre, de nagyapja nem érkezett haza. Fázott, az éhségtől már összefolyt benne az ébrenlét és az álom. állandóan édesanyját látta, aki meleg ruhát adott rá és finom ételekkel etette.
Egyik nap a gyengeségtől már felkelni sem tudott. Keze megdermedt, már csak az álmok tartották életben. Farkasokat hallott kaparászni a kunyhó ajtaján. Nem félt...
Ekkor édesanyja hangját hallotta. Még sohasem szól hozzá az álmaiban, mikor együtt voltak.
- Gyere drágám, bújj hozzám, itt jó meleg van. Nagyon szeretlek.
- Mama én is szeretlek, olyan jó hozzád bújva álmodni.
Tavaszodott. A hegyre favágók érkeztek. A hegyi csapáson a hó alatt egy öreg jéggé fagyott testet találtak. Kezében süvegcukrot szorított. Fentebb egy kislány feküdt a jéghideg kunyhóban.
Porcelán arcán mosoly, megfagyott testén hófehér nagykendő.

István házassága jól indult, csinos feleség, jó munkahely, két gyermek, úgy érezte, hogy  boldog.
A bajok akkor kezdődtek, mikor eltört a lába és a hosszú táppénz miatt elbocsájtották a munkahelyéről. Pedig a legjobb munkaerő volt a cégnél legalábbis azt hitte, de ezt figyelembe sem vették a főnökei.
A lába rosszul forrt össze, olyannyira, hogy részben csonkolni is kellett, ezért  rokkantnyugdíjas lett.. A pénz egyre kevesebb volt, neje Katalin is hisztériázott folyamatosan ez miatt, majd esténként kimaradozott. Egyik este azzal állított be, hogy van valakije. István úgy érezte a világ összeomlott körülötte.  Nagyon maga alá került és odafolyamodott, ahová nem kellett volna… Az ital lett magányának, szomorúságának a mentsvára és a sírba eresztő kötele is… Katalin egyik nap azzal állt elé.

- Elköltözöm és elválok tőled, viszem a gyerekeket, majd a bíróság eldönti, kié legyen a ház. Addig maradj benne, de fizesd a rezsit.

István döbbenten állt a folyosón, mikor az utolsó bőröndöt kivitte az ajtón Katalin. - Mit rontott el? Kérdezte már ezerszer magától, de nyomorult helyzetére gondolt és nem érezte magát hibásnak. Esténként a kocsmák váltak törzshelyévé, majd nem lett már elég a kevéske rokkantnyugdíja sem.
Egyik reggel levelet kapott,  bírósági idézést a válópere és a gyerekek láthatása miatt, bár a gyerekei nem voltak kíváncsiak rá. Nem számított rá, hogy a neje kap meg mindent – talán mert neki ügyvédre sem telt - mi lesz most vele?  Munkahelye sincs, rokkantnyugdíja felét viszi a tartásdíj. Kikerül az utcára? Sajnos igen… és itt kezdődött életének legszörnyűbb 10 éve, a gyerekeket nem láthatta.  Tudta hová járnak iskolába és sokszor titokban megleste őket. Megvetés, letaszítottság, kiszolgáltatottság volt  az utolsó 10 év. Lesütött szemmel szégyenkezve túrta a kukákat egy kis kenyérért, egyetlen öröme csak a néha jutó kannás bor. Leromlott az egészsége, ápolatlan, koszos és tetves lett.  Már kihalt belőle a szégyen. Pár évvel később a nyári helyén – egy elhagyatott park két szemetes konténere közé eszkábált, fóliával úgy-ahogy esővédetté tett zugában - két srác rugdosta szanaszét a cuccait. Borgőzős fejjel ordított velük, a srácok rátámadtak és kiabálva rugdosni kezdték miután a földre lökték.

- Büdös koldus, mit rontod itt a levegőt, húzzál már anyádba, szétverem a fejed - ordították.

Folyt a vére és lassan nem érezte súlyát a cipőknek, mikor fájdalmakkal teli felnézett a srácokra és akkor megszűnt a világ létezni, egyik fiú Tamás volt az ő kisebbik fia… Egymás szemébe néztek és halkan csak ennyit mondott:

  -  Tamás ezt mért?       - A srácok látták, hogy baj van és elrohantak.

Reggel egy koldust találtak vérbe fagyva a parkban, valaki vagy valakik agyon verték.  Két nap múlva a helyi újság nevével együtt közölte az esetet csatolva hozzá a rendőrségi felhívást, hogy nyomravezetői jutalmat tűzött ki a nyomozás során. Egy fiú a város másik végében csak ült az ágyán és könnyes szemekkel maga elé suttogott a csendben:

-       Apám! Meg tudsz bocsájtani?  - és hívta a száztizenkettes számot.  Nyomravezető lesz, így döntött.