Irmus 57
Emlék a Nyárról.
Emlék a Nyárról.
Halkan sír az ég, potyognak könnyei.
A Nyár tarka színét, már az Ősz fedi.
A zordon fújó hideg szél,
búsan lehullott leveleket, söpör elém.
Felveszem, nézegetem,
de már tarka színét, mutatja nekem.
Csendesen kérdezem!
Hol van a forró nyár, amire emlékezem.
A fák árnyékában is, szikrázó nap,
így szórva ránk, ezernyi sugarat.
Hangos énekükkel, a felhők fölé szálló madarak.
A tarka rét, mi a sok színpompás virágát tárta elénk.
A sok-sok boldog nap,
mi mindig hozott egy újabbat.
Hová lett?
Elveszett?
Nem: csak elszállt.
Eszaladt,
de a sok gyönyörű emlék,
mind itt maradt!
2010 10 21 Irmus57.
Halottak napjára.
Édesanyámról.
Már rég elment, kit a világon,
mindennél jobban szerettem.
Ki mindig sürgött, forgott,
ha beteg volt is, csak mosolygott.
Tőle lettem ember, hisz belőle születtem.
Bármi is történt, hozzá menekültem.
Ő tanított, minden szépre, jóra,
féltő szava ott volt, minden gondolatba.
Mint a legtöbb gyermek, ha rosszat is tettem,
intő szavakkal, de megbocsátott nékem.
Beteg voltam, épp valami fájt,
ott volt mellettem, szeretettel vigyázott reám.
A legnagyobb fájdalom, hogy
e gondoskodást, idős korára,
neki már vissza, nem adhatom.
Elment csendesen, egy hideg januári reggelen.
Megfáradt testét, fedi e sírhalom,
hová most, a szeretet lángjait hozom.
Elmondani: már neki, csak itt tudom.
Szerettelek Édesanyám Nagyon!
2010 10 20 Irmus57
Fájó gondolatok.
Szememben, könnyek tüze ég,
szivembe, fájdalom sajog.
Kezem imára kulcsolom,
csendesen kérdezem:
Istenem
e sok rosszat, miért méred nekem?
Kérdezem: De nem felel nekem,
érzem a könnyem elered.
Míg az utca kövét koptatva,
bolyongok céltalan,
emberek jönnek, mennek.
Ismerősök: de már nem köszönnek.
Bolyongva céltalan,
agyamba villan egy fájó gondolat,
van egy fényes út, mi még nekem,
járatlan maradt.
Talán el kellene indulni rajta,
megnézni mi van odaát.
Ott van e a sok eltávozott rokon, barát.
De Nem! Nem! Ezt nem tehetem,
nekem még dolgom van ide lenn.
Itt van velem a tudat, hogy
vannak még, kik szeretnek.
Mellettem állnak, s várnak reám.
Még sok-sok napon, és éjen át.
2010 10 19 Irmus57
Az Őszben.
Ülök a szobámban, és csendesen hallgatom,
ahogy az eső, kopog az ablakon,
amikor, elszállnak a sötét fellegek,
melyek most, takaróként borítják az eget.
langyos melegével, előbújik,
a távolinak tűnő napsugár,
fecskék vissza ülnek a villanydrótra, sorba,
csicseregve tanakodva, mikor is
induljanak ,a hosszú útra,
mert a gólyák, már elrepültek távoli otthonukba,
a fákról, már hullik a sárgás-barna levél,
a sok virág is, szírmait hullatja rég,
hírtelen feltámad a szél,
Hallgasd csak!
Ő is már az őszről mesél.
2010 09 15 Irmus57
A temetőben.
Amerre a szem ellát,
sírok keresztek fekszenek,
ide az emberek
csak koszorúkat,
virágokat hoznak,
én is csak megyek
megyek,
mert szeretteim
sírjához lépkedem,
nekik rég, nem fáj már semmi sem,
mert az örök birodalom ez,
hol ők is nyugszanak,
sírjukra,
a kedvenc virágukat hozom,
míg fényképüket simogatom,
lelkemben,
úrrá lesz a fájdalom, amiért
oly korán elhagytatok,
" Szemetekbe már,
El Nem Mondhatom!
Édesanyám Szeretlek Titeket Nagyon! ,,
2010 09 15 Irmus57