1956 - Emlékezzünk!!

Marie_Marel•  2016. október 23. 12:14

Kenneth Klára: Anyu, tüntetni megyek!

Kenneth Klára: Anyu, tüntetni megyek! 

Tegnap még, selymes szőke hajad 
Simogatta szelíd anyai kéz... 
Ma fegyverrel a kezedben 
A barikádra mész... 
Tegnap még féltél az iskolában, 
Hogy a leckét nem tudod jól... 
Ma? Orosz túlerővel szemben 
A géppisztolyod szól... 
Csak tizennégy éves voltál 
Vézna, kékszemű gyerek, 
Bekiáltottál a konyhába: 
Anyu, most tüntetni megyek!!! 
Olcsó mackóruhát viseltél, 
Megtalpalt iskolacipőt. 
Emléked azóta már 
Csodás legendává nőtt... 
Mert soha, soha a világon 
Még nem harcolt ilyen sereg, 
Halált megvető bátorsággal 
Ennyi gyerek, magyar gyerek! 
Szemben az orosz tankokkal 
Mely mint dübörgő halál 
Pillanatonként százakat 
Irgalmatlanul lekaszál! 
Drága kis testeken gázol 
Páncélszörnyek hernyótalpa 
Szovjet tankokra vér tapad 
És ott feküsztök halva. Halva! 
Megölték a gyerekeinket 
A hősöket, mert szembeszálltak... 
Bolsevista bitangok hada 
Nemzetgyilkossá váltak! 
Ezt a vért nem mossa le 
Évezredek itélőszéke 
És egy napon fegyvert ragad 
A világnak minden népe! 
Példát vesz Rólad kisfiú, 
Te vézna iskolásgyerek, 
Aki beszóltál a konyhába: 
Anyu, most tüntetni megyek!!! 

(A világhírű írónő ezt a versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére.) 

Marie_Marel•  2015. október 23. 15:28

Gloria Victis (Dicsőség a vesztesnek)

Gloria Victis


 AZ 1956-OS MAGYAR SZABADSÁGHARC KÖLTŐI
VISSZHANGJA A NAGYVILÁGBAN 


"E kötet a NEMZETŐR kiadásában jelent meg 1966-ban, Münchenben.
A verseket összegyűjtötte és az antológiát szerkesztette: Tollas Tibor. " 


http://www.federatio.org/mi_bibl/GloriaVictis1956.pdf

Marie_Marel•  2011. október 10. 22:12

Bogdán László Másvilág (versek)

Bogdán László
Másvilág (versek)


(Részletek egy ciklusból)


A forradalmi menetoszlop

Kik élve maradtak,
akik meghaltak,
harcoló csapataink
a temetetlen holtak,
Korvin-közben,
a Széna téren
találkozunk
a jövő télen.
Jöttünk napkeletről,
futhatunk vadnyugatra,
nincs már, aki
a sorsunk visszalopja.
Egy kalap,
egy szemüveg,
egy sétabot,
egy sapka,
somogyi föld
egy zacskóban,
kész a leltár,
a mustra.
Kulcscsomó, amely
nem nyit már
semmi zárat.
Egy róka,
egy menyét,
pár szimatoló
vadállat.
Karóra, amely
az időt már
nem mutatja,
pár túlélő,
ki önmagát
és társait
siratja.
A pesti srácok,
akik megöregedtek,
a süllyedő,
az emelkedő nemzet,
a körbeérő
hazugságok,
tiltás, tűrés,
fogadkozások.

Forrás: http://www.lato.ro/article.php/M%C3%A1svil%C3%A1g-versek/461/

Marie_Marel•  2011. október 10. 22:06

Szabó Lőrinc – Meglepetések

Szabó Lőrinc – Meglepetések

I.

Gyanútlan vers október 15-én

Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,

van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.

II.

Egy hét múlva

Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.

Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.

Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.

Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.

III.

December közepe

Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:

Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem”, szólt a rádió.

És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;

s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:

hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát…

De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!
És: Isten áldd meg a magyart!


Szabó Lőrinc - Meglepetések verse az 1956-os forradalmi eseményeket követi. Benne mindkét, nemzeti költőként kialakított hangnemét – az ódait és a kétségbeesetten ironikust – még egyszer megszólaltatja. A kezdő torzkép a múlt látomása (Gyanútlan vers október 15.-én; az 1960-asÖsszegyűjtött versei kötettől kezdve csak ez a részlet szerepel Meglepetések címmel a költő gyűjteményes köteteiben, a teljes ciklus először az 1990-ben megjelent Vers és valóság című gyűjteményben vált közölhetővé), a folytatás a forradalmat és szabadságharcot ünnepli (Egy hét múlva), a zárás a keserű December közepét idézi fel, miután „Budapest köré / vashernyók gyűrűje szorúlt”. A forradalom pillanatában Miskolc, Szabó Lőrinc szülővárosa az Illyés-házaspár jelenlétében ünnepelte a költőt. A ciklusnak a Szózatot felidéző, ódai beszédmódban írott részletében – a kézirat tanúsága szerint – Illyés-fogalmazta szöveg is („És nem volt többé szégyen az, / hogy a magyar nép fia vagy”) helyet kap. A két költő közösen üdvözli a nemzet önmagára találását...

Forrás: http://magyar-vers.hu/archives/495

Marie_Marel•  2011. október 10. 21:39

Örkény István: Az első lövés

Örkény István: Az első lövés (Levelek egypercben (Budapest, 1996))


"1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé.

Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is elôre. Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az elsô sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre.
Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat". A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom