Mygan Parafrázisok

Syrano a menő mentor sztárcsávó

 

Kisanyám szűzi szerepben,

messzire nem juthatol,

ha tökös mentort keresel,

engem most megkaphatol,

momentán szabad vagyok.

Ha a kérdés nem hagy békén,

neked van ajánlatom:

 

Leszopsz majd a próba végén!

 

 

Menő vagyok, biztos lehetsz,

ragadnak rám a csajok,

enyémek mind a legszebbek,

megszerzem mit akarok!

Seggeden és hasadon

kis felesleg van azért még,

ámde magam megadom:

Leszopsz majd a próba végén!

 

 

Te vagy itt a legrégebben,

mégse haladtál nagyon,

rendezőnél egyengetem

karriered e napon.

Majd este megláthatod,

öltözőmben asztal szélén

csak szádat kell tátanod,

leszopsz majd a próba végén!

 

Volt megint egy jó napom!

Ám ha jó lesz, a kedvéért,

egy- kettő megfarkalom.

Leszopott a próba végén!

Modern Syrano castingon

 

Ha elindult e versenyen

remélem, hogy hajadon,

kis csillagom biztos lehet,

hogy a végén megkapom.

Enyém legyen kisasszony

ez az érzés nem hagy békén,

vágyam az - megsúghatom:

Meglöklek a casting éjén!

 

Kis csillagom győztes lehetsz,

zsűriben elnök vagyok,

enyémek mind a legszebbek,

megkapom mit akarok!

Melleden és hasadon

legeltetem szemem fényét

és azt szentül fogadom:

Meglöklek, a casting éjén!

 

Befolyásom latba vetem,

ha a tested megkapom,

egyesülve szerelemben

felvidítod a napom.

Majd a szádat táthatod,

amikor az ágyam végén

előveszem aranyom,

s meglöklek a casting éjén!

 

Haverral megfogadom,

most a teljesüléséért

megeszi a kalapom:

Meglöktem a casting éjén!

Syrano párbaj közben szerzett balladája

 

Először is tovalebben

Lenge bájjal kalapom,

Majd köpenykém, tán még szebben

És a szablyát megkapom,

Vígan kelt föl a napom

S úgy is száll le vígan, békén,

Mert előre mondhatom:

Megdöflek a versem végén!

 

Kis pulykám, légy biztos ebben:

Fölnyársal vasdarabom!

Nemsokára véred cseppen,

Készen áll már a csapom!

Melleden vagy hasadon

Fúrjalak ki? Nem tom' még én,

Ámde szentül fogadom:

Megdöflek a versem végén!

 

Jaj, hogy állsz ott? Fehérebben

Mint patyolat a napon!

A szemecskéd félve rebben...

No, ne félj! Nem harapom

Le az orrod, aranyom,

Sem az arcod ékességén

Nem esik baj... Csak nagyon

Megdöflek a versem végén!

 

Hívd a gyóntató papom!

Vár az Isten trónja-székén!

Egy-kettő. Topp! Angyalom!

Megdöftem a versem végén!

Kisvárosi, kocsma mélyén

öreg mesél sok az élmény,

régimódi piás szegény,

két kisfröccsért mond egy regényt.

 

Jó barátja indult múltba

kocsmából a hazaútra,

italos volt, kissé kába,

kikötött árok aljába.

 

Nyöszörgött, így - aki éber –

meghallotta öreg némber,

kirángatta, kicibálta,

becipelte putrijába.

 

Támogatta, meg is bánta,

mert a konyhát telehányta.

Kitette hát, a pitvarba,

lefektette a pamlagra.

 

Betakarta ráérősen,

beszélt hozzá megértően,

etetgette, itatgatta,

mint gyermekét ápolgatta.

 

Szitok el nem hagyta ajkát,

nem kívánhatott jobb dajkát,

mutat emberségből példát,

megosztotta véle célját.

 

Mellé búvott be az ágyba,

erotikus részeg álma:

szépasszonyért epekedve,

ölelkezni támadt kedve.

 

Az éjszaka sötétjében,

puha paplan rejtekében,

kéznél volt szerelme tárgya,

be is teljesült a vágya.

 

Csipás szemmel ébredezett,

hálótársra révedezett,

elszállt belőle az álom,

mintha vágták volna állon.

 

Ott hevert a remélt szépség,

helyében egy rémes vénség,

ki karjában kéjjel horkolt,

káromkodást el is morzsolt.

 

Csendben osont láthatatlan,

ki is surrant háládatlan,

Győzikénket öreg némber,

mire ébred ott ne érje.

 

Háládatlan nagy marhája

egyre jobban szaporázza,

gyorsabban, mint nyári villám,

eltűnik az utca sarkán.

 

Nehogy már hátra tekintsen,

öreglánynak búcsút intsen,

letagadja ezt a talit,

felejti az éjszakait.

 

Anyó szeme bús-szomorún

kérdi, hova lett nyomorult

éjszakai ágyastársa,

nélküle most újra árva.

 

Kocsma mellett utca vége,

ablaknál les öreg néne,

a csatornát mélyíttette,

hogy egy részeg beleesne.

Hajléktalan alkoholista panasza

(Csokonai parafrázis)

 

Asztal alatt mászó

emberszerű lény,

részegségre vágyó

bamba  vad legény!

Mit jelent anyjának

a dologtalan,

ki alkoholvágyának

hódol nyugtalan.

Pia bája mit szerettet,

mért remeg felé?

Kétes nedvet mért vedelje

csordultig belé?

Maradj csak magadban!

Taszított arám,

pedig rég szavakban

félisten valák.

 

Mentem hát detoxba,

hétig ültem én,

hörgő nappalokkal

Káin életét.

Már e helyt imákban

gyóntam a panaszt,

s régi orvossággal

gyógyszereztem azt.

Fondorlatim ezzel szemben

mint az ürge nép,

tekeregtek legkedvesebb

kocsmáim felé.

Mert imát regéltem

söreimhez rég:

illat-vizét kértem;

s feladám a célt.

 

Ah, világos óráim

elmaradtanak;

sorstársim, barátim

pián tartanak;

derű és józanság

lila köddé vált;

környező családom

háborúba állt.

Óh! Csak ha család volna,

csak az volna nekem;

most lenne otthonom,

hol lehajtnám fejem.

 

Hagyj el, óh, Keménység!

Hagyj el engemet;

mert ez a Szegénység

úgyis eltemet.

Érzem: kannás bortól

az eszem elhágy,

bőröm színe kékbe,

szemem veresbe vált.

Nékem a város sikátor,

a gyár fala kidűlt,

melegszem télen a piától,

a lépcsőház kihűlt.

Májromboló piák!

Balga végzetek!

Sör! Tömények! Hibám:

hittem bennetek!