Osztálytársak beszélgetnek… Ballagás előtt

Osztálytársak beszélgetnek,

nevetgélnek, úgy trécselnek

egymással.

Találgatják, mivé lesznek,

hol találnak kis helyet e

hazában.

Mehetnek menő ügyvédnek,

vagy külföldi multicégnek

olcsón robotolnak.

Vagy talán egy híd aljában,

az alkohol mámorában

tengődnek nyomorban.

 

Egy szép napon elballagott,

iskolának búcsút mondott

az osztály.

Én, mint maradó tanára

megfigyelem, mivé vált a

társaság.

Tízéves találkozásra

szomorkás empátiával

szemlélem meg őket:

Egy részük már külföldön él,

másik részük már nem remél

-élet- semmit tőled.

 

Férjhez mentek, majd elváltak,

munkahelyet nem találtak

a lányok.

Ottmaradtak kisgyerekkel

magányosan nevelgetnek

családot.

Fiúk nem tanultak tovább,

vállalnának minden munkát,

ha közelben lenne.

Kisvárosunk rég itt hagyták,

most már csak azt fontolgatják,

hogy külföldre mennek.

 

Tanár úr megmondta néktek,

az életet, hogy vegyétek

komolyan.

Elrontani nagyon könnyű,

helyrehozni lehet szörnyű

okosan.

Élhetetlen az országunk

elbukhatjuk kocsink, házunk

hiába melózunk,

elhanyagolt tanulásért,

ifjúkorunk botlásáért

ezzel is adózunk.

 

(Mygan: Makó, 2013. április 18.)

 

Minek az evokációja vajon?