Lyrical Poet - blogja

19540322•  2008. március 29. 06:39

Dal Pannóniához

Copyright: Lyrical Poet, 2004. október 9. 


Dal Pannóniához

Drága szülőföldem hadd mondom el néked,
hogy miért szeretem e pannon vidéket ...
Mert mediterrán ízű nyár van a szívedben,
a Tettye-udvar izzó mészkőkatlanában
És sok-ezer év sóhaja tör fel most újra,
hűs forrásaid, élet-kristály vizéből.
Úgy törsz magadnak mindig újabb utat,
a végtelennek tűnő nagy kozmoszi időből.
Janus is itt élt egykor, és alkotott,
ősi falaid között,   -   vad tetemre hívás
és rózsaszín mandulavirágzás idején.
Üzenete még most is tisztán áthallik,
ahogyan az ősi múlt üzen az időben ...
Mert a szívem örökké a tiéd Pannónia,
mert ez a szülőföldem, ez a harmónia.
Nekem bölcsőm e táj, és itt kanyarog utam,
itt lesz a végállomás, ha felépül múltam.
Itt a haza, otthon, család, fájdalom, ...
itt regőlöm el nektek ősi, bús dallamom.
Vannak titkok melyeket ki kell mondani,
itt simogatnak a pannon-szél szárnyai
Itt bújtam meg mindig, eső után ázva-fázva,
itt lett a szívem, az Öt-toronyba zárva !

*

 

19540322•  2008. március 29. 06:26

A jázmin illata


                        Copyright:  Lyrical Poet, 2006. június 8.

 

A jázmin illata


  Ma csodálatos napra ébredtem. Hosszú már már őszies esőzések
után végre verőfényes és napsugaras reggelre virradt fel a nap, és
madarak önfeledt énekétől zengett a kert, mert ők is boldogok voltak
velem együtt. Jó mélyeket lélegeztem a harsogóan tiszta levegőből,
és csodáltam a gyönyörűséget ami körülvett ebben a fenséges természeti
harmóniában ...
 
   A rózsák tele vannak virággal, és szirmaikon mint apró kicsi gyémántok,
úgy csillannak meg a reggeli harmat kristálytiszta cseppjei, ahogy
megcsillant rajtuk a napsugár, az édes simogató napsugár ... Boldogság
volt a lelkemben és a testemben egyaránt, mert valami végtelen nyugalom
és béke volt körülöttem ahogy önfeledten nézelődtem ... A sziklakert is
pompázik ahogy a virágzó kis növények elborítják; a rózsaszínű kis törpe
szegfű, a köveket párnaként beborító sárga színű varjúháj, vagy a halványlila
virágözönnel köszöntő kakukkfű, mely kiváló gyógy- és fűszernövény ...,
és a kb. 15 cm. magas madárhúr melynek hamvas-szürkés, bársonyos
tapintású a levele, és csak úgy világít felette a millió kis csillag alakú,
vakítóan fehér virág ... ugyanakkor meg kell említenem a füge kaktuszt is,
melynek tenyérnyi húsos kerek levelei vannak és körülbelül 6-8 cm. - es
citromsárga tölcséres virágai, de ő később virágzik mert meleg igényesebb.
A világoskék és sötét-lila törpe íriszek már elvirágoztak, ők most pihennek.
 
   Most jut eszembe micsoda kalandba keveredtem az ősszel; a ház teraszánál
csináltam az új lépcsőt, már be volt minden zsaluzva de volt egy kő ami  kiállt,
ezért arra gondoltam hogy azt kiveszem a terasz széléből, mert nem lett
volna elég vastag a beton rajta. Ahogy kivettem a követ, volt egy kis
törmelék és föld amit ki akartam még szedni, amikor megmozdult a föld!
 
  Hát gondolhatod, ott volt benn a jó hűsben egy szép béka ... hát gondban
voltam mert alig tudtam hozzáférni hogy ki vegyem a szűk helyről, de
sikerült és átvittem őt a sziklakertbe, ott engedtem el ... A múltkor pedig
a szántóföld széléről hoztam be zsákokat, melyek jelezték a traktor
számára hogy meddig kell szántani. Szedtem ki a zsákokat hogy bele
rakom a kukába, amikor észrevettem hogy a talicska alján egy picike
5-6 cm-es gyík van ... rögtön kézbe vettem és őt is odavittem a szikla-
kertbe ahol békességben élhet!
 
   Közben ahogy nézelődtem, a kert távolabbi végében megakadt a szemem
az egyik kedvenc díszcserjémen, ő pedig nem más mint a jázminbokor.
Éppen virágzik, és gyönyörű krém fehér virágai oda vonzották a tekintetemet ...
 
  Mondanom sem kell hogy ennek a látványnak nem bírtam ellenállni, oda
kellett mennem hozzá, gyengéden a kezembe vettem a gyönyörű virágokat
és magamba szívtam a finom bódító illatát ... és még, és újra még, ki tudja
hányszor. mert nem tudtam vele betelni olyan  mámorító volt a pillanat ...
És ott, akkor Te jutottál az eszembe, a szépséged, a gyengédséged és
a finom illatod ... éreztem ahogy gyengéden tartottalak a kezemben, és
gyönyörű voltál, és megrészegültem az illatodtól ... Tőled, mert akkor és ott
Te voltál számomra a jázmin ...

*

 

19540322•  2008. március 28. 13:22

Az érzelmek Játéka

Copyright: Lyrical Poet, 2004. október 15. 
 

Az érzelmek játéka

A színtiszta szerelem, mindig az érzelmek játéka,
azt is mondják, csupán nézőpont kérdése az egész:
és hogy éppen mikor, hol, és merre, vagy most,
mert az lehet tisztán plátói, vagy vad, és viharos.
Vagy most talán mégse, mert nem kérsz belőle,
mert vagy túl sok, vagy talán mérhetetlenül kevés
vagy nem viszonzod kellőképp, esetleg elkéred előre,
s ha gyenge vagy, majd ettől kapsz újult erőre
és mindegy hova írom a neved, s hogy merre mész!
Előre, vagy lassan körbe-körbe, néha meg hátra,
esetlen tétován csak ide-oda, vagy egy hűs szobába.
Mint egy graffytit, mindig úgy írom fel a nevedet,
mert tőled vagyok zajos, és már minden oly zavaros
hogy mikor mi történik éppen velünk, és most.
Amikor majd téged a szerelem oltárához viszlek,
miközben óvva, féltve, a két tenyerembe veszlek
és magamtól is kissé elpirulva, kábultan szeretlek.
Vagy éppen sírva és mosolyogva, esetleg nevetve,
gyönyörű fohászokat suttogok mind a két füledbe
amikor ha te velem vagy, és soha senki mással,
mindig együtt nevetünk a csillogó szemlátomással
vagy amikor sietsz, úszol, vagy csak táncolsz,
ha megölelsz, ellöksz, vagy magadhoz láncolsz
te kedved szerint mondhatsz feketét vagy fehéret,
én mindenem neked adom, örömöt, bút, vagy szerelmet.
Mely szerelem, téged talán soha meg sem éget!
És írsz majd a szerelemről egy gyönyörű szimfóniát,
én pedig elfogadom megadón legyintve, az iróniát.
Mikor azt hiszed majd hogy előtted hever már minden,
de másnapra kiderül hogy már semmid sincsen
hisz mégsem csak a tiéd az ég, a föld, meg a világ!
Akkor majd végre kimondom hangosan áldva a neved,
hogy biztosan tudd, valaki szeret: én Kedvesem!
Most azonnal, mindig, vagy esetleg majd máskor,
meglepődsz mindig ha szembejössz, a csodálkozástól.
Mert egyszerűen nem lehet téged, már nem szeretni!
De lehet veled sírni, mosolyogni, vagy nevetni.
Hisz nekem az sem mindegy hogy te mikor merre mész,
és hogy ebből melyik irány, a részegítő józan ész.
És a két gyönyörű melledre, szádra, majd újra vissza,
ahogy a tested, forró csókjaimat oly mohón issza
és lám, mennyi szédítő ajándék: a gyönyörök kútja!
Miért is tagadnánk, hisz hazug volna minden szándék,
hát ne leplezzük tovább, hogy ránk majd mi vár még!
És azt sem hogy én téged már oly régóta szeretlek,
azt meg pláne ne, mióta a nevemet, a nevemen nevezted.
Hiszen a kettőnk érzelme mindig oly viszonylagos,
pont úgy, ahogyan ez a mindennapi szerelem:
ahogy eddig is volt, fénylően tiszta, néha meg  zavaros!


19540322•  2008. március 28. 09:35

A nőhöz

Copyright: Lyrical Poet, 1976. március 4.


A nőhöz

Az nagyon jó lenne ha nőként
csak Te lennél ezen a világon:
a szívem nálad sorban állna,
hogy csak neked gratuláljon.
Persze jó lenne még az is nagyon,
ha a mindennapi szerelmünket
tablettában kiírná az orvos,
azt legalább be lehetne osztani!
Végül azt szeretném mondani,
ha lehet, talán csak végszóra:
hogy a mindennapi szerelmünket
add meg nekünk ma.

Mert nekem megfelel úgy is,
hogy Te, Nő vagy a nők között
és én, Téged mindennap szeretlek!
De ha lehet, az talán még jobb,
hogy Neked külön gratulálhatok.
És most, még az is jó nagyon
hogy ezt a verset szabad akaratból,
csak hozzád, csak Neked írom!
De a legszebb mégis az lenne,
ha hasonlóképpen gondolkodnánk
közös dolgainkról, mindenről,
mindig,  -  mind a ketten.

*

19540322•  2008. március 27. 16:42

Ars poetica

Copyright:  Lyrical Poet, 1975. május 17.



Ars poetica

Már arcomból fakad a rózsa,
már karjaim mint a fák ága
úgy kapaszkodnak a jövendő,
meg nem élt rögös útjaiba.
Mert most már fogadalom köt,
eskü alatt vallott hittel: a nemes,
a   t i s z t a   s z ó   a r á n y a !

És azt is hiszem hogy ilyenkor már
nem szabad, a simogató szélnek,
és a virág-szeretkezésnek sem
l e h e t   n e m e t   m o n d a n i !

És ilyenkor már nem szabad
gondolni, talán a halálra sem.
Most már csak egyet lehet tenni,
az úton előre csak menni, menni
a bűzös repkények és kórók,
és süppedő szántások között!
Egyre csak mélyebbre menni,
barázdáról - barázdára, és mégis
ami a lényeg, végig a sírig,
hogy egyre igazabbul, és csak
e g y r e   ő s z i n t é b b e n !

*