1950.02.02 blogja

1950.02.02•  2020. január 23. 23:49

Születésnapomra

Születésnapomra

 

 

 

 

Hetven éves lettem, hát ezt is megértem.

Mint annyi minden mást az életem során.

 

Végig dolgoztam egész  eddigi életem.

Szórakozás, pihenés nem jutott nekem.

 

A földből még ki sem látszottam

már a gazdaságban vizet hordtam.

 

Később kapáltam, komlót is szedtem.

Munka volt az egész életem.

 

Ledolgoztam becsülettel negyven esztendőt.

Gyermekeket neveltem, egyet, meg kettőt.

 

Gondoztam a férjem éveken át.

Panasz nem hagyta el sohasem a szám.

 

Viseltem sorsomat, sok sok türelemmel,

ápoltam anyámat, mint szófogadó gyermek.

 

Na őt  ápolni, volt ám csak kihívás!

Betegsége miatt mindig csak kihasznált.

 

Most hetven évesen kezdek el élni.

Az élet szépségét, kezdem felfedezni.

 

Végre pihenhetek, verseket irhatok.

Ha kedvem úgy tartja szívből dalolhatok.

 

Megértem hát a hetven esztendőt.

Sokkal szebbet várok, mint volt azelőtt.

 

Erőt, egészséget, kérek hozzá csupán.

Boldogan élek, enyém lesz a világ.

 

 


1950.02.02•  2019. december 14. 23:32

Juliska

Még alig világosodott. Hajnali négy óra volt. A vasútállomáson alig pár ember várta a vonatot. Fáradtnak és nagyon elesettnek érezte magát. Vajon jól tette, hogy elszökött? Maga mögött hagyva mindent, a rajta lévő ruhában és pár forinttal a táskájában elhagyta a szülői házat. Nem akart magával hozni semmit. Minek? Ha megteszi amit elhatározott, amiért útra kelt, akkor úgy se kell semmi. Csak legyen bátorsága megtenni. Beleborzongott a gondolatba. Összébb húzta magán a kis vékonyka kardigánját, fázott. Hűvös volt a hajnal és ö egész éjjel nem is aludt.

Végre befutott a vonat. A fülkében ketten ültek. Keresett egy sarkot az ablak mellett és leült. Lehunyta a szemét és a tegnap történteken gondolkodott.

Kislányként nyaranta a szomszéd faluban lakó nagyszüleinél volt a többi unokatestvéreivel együtt. A mama beteges volt, nem tudott dolgozni és azzal segített a gyerekeinek, hogy vigyázott az unokákra.  Egyedüli lányként nagyon nehezen fogadták be a fiúk maguk közé. Bandába verődve egész nap tudtak játszani. A fiúk mindig olyan játékokat találtak ki ami igazából nem lánynak való. Célba pisiltek, köpködtek - ki tud messzebbre - egymást túllicitálva káromkodtak. Fára másztak, verekedtek. Ezek a dolgok tőle nagyon távol álltak így állandó gúnytárgya volt a társaságnak. Egy nap új fiú jött a csapatba.  Kicsit idősebb volt mint a többiek, és elfogadták bandavezérnek. Egy idő után észrevette, hogy megváltozott körülötte minden. Már nem gúnyolták , ha véletlenül valamelyik megpróbálta az új fiú rögtön megfegyelmezte. Titokban megtanította fára mászni, verekedni. Már nem félt, tudta hogyan védje meg magát. Amire hamarosan sor is került. Az egyik fiú - nem csak unokatestvérek voltak a bandában, hanem azok barátai, haverjai.-  megütötte. Abban a pillanatban nekiugrott a fiúnak és olyan alaposan helyben hagyta, hogy a többiek alig tudták kiszedni a kezei közül.

Többet nem merte senki bántani, befogadták maguk közé és szép lassan szava is lett a bandában. Már gyakran játszották azt amit ö javasolt.

Az új fiúval egyre jobban összebarátkoztak, kézen fogva sétáltak, ha csak lehetett mindig együtt voltak.

Nyár végén aztán haza kellett menni, elbucsuzni a barátoktól. A fiútól egy szép kis köves gyűrűt kapott ajándékba. Megkérte, hogy ha megnő ne menjen férjhez tizennyolc éves koráig. Akkor ö megkeresi akár hol is lesz a világban és feleségül veszi. Addig pedig őrizze a gyűrűt.

A gyűrű nagy volt, nem tudta az ujjára húzni. A vásárban látott egy láncot ami egy vékony bőrből volt. Megvette és a medál helyett a gyűrűt tette a bőrdarabkára. Így kötötte a nyakába.  Mindig vele volt. Ha bántották csak megfogta a gyűrűt és már jobban is érezte magát.

A következő nyáron már nem kellett nyaralni menni. Az apja valamin összeveszett a mostohájával és évekig nem látogatták.

Az évek múltak és már csak a gyűrű emlékeztette az ígéretére.

Tíz éves volt amikor lakodalomba hívták a családot. Nagy volt az izgalom, készülődés. Az anyja mindent elkövetett azért, hogy a családja kifogástalan legyen. Ezért mindenki új ruhát kapott. Ráadásul öt még koszorúslánynak is felkérték. Tükörfényes rózsaszín ruhát kapott amit aztán a varrónővel együtt varrtak meg. A haja akkor már a derekáig ért. A fodrász becsavarta és loknikban  omlott le a derekáig. Fehér lakkcipőt is kapott. Az édesanyja éjszakákon át kötötte részére a rózsaszín kardigánt.

Indulás előtt eszébe jutott a gyűrű. Arra gondolt talán most már jó a kezére. Előkereste és felhúzta. Pontosan jó lett. Sokáig nézegette és a fiúra gondolt, hogy most vajon merre lehet.

A lakodalmas háznál aztán felöltözött a rózsaszín ruhába, rózsaszín kis koszorú került a fejére és amikor a tükörbe nézett nem akarta elhinni, hogy ö az, annyira szépnek látta magát. Amikor megfordult maga előtt látott egy vékony magas fiút aki mosolyogva közeledett felé. Kezében egy rózsaszín szegfű csokor.  Csak jött egyre közelebb a szemét le se vette róla mosolygott és ö úgy érezte igen ismeri ezt a fiút. A fiú átnyújtotta a csokrot és közben megfogta a kezét. Lehajolt és megcsókolta az úját amelyiken a gyűrű volt. - Látom nem felejtettél el, hordod a gyűrűmet. Attól fogva már tudta, hogy ö az a fiú akit soha nem fog elfelejteni.

Csodálatos volt a lakodalom. Egész éjjel táncoltak, beszélgettek. Elindult útjára egy kamasz szerelem. Attól fogva sokat találkoztak, persze csak titokban. Leveleztek. A postás egy fiatal lány volt, aki mindig tanítási szünetben behozta a leveleket az iskolába és ott osztotta szét a lányoknak, fiúknak. Így aztán titokba lehetett tartani a szülök előtt. A titokba beavatták az egyik rokon fiút is aki ettől kezdve sürű vendég lett a háznál. Nem egyedül jött, mindig vele volt a barátja.

Múltak az évek a titok még mindig nem derült ki. Mind a ketten középiskolába jártak. Egy busszal utaztak, így a találkozások még sűrűbbek, az összetartozás még erősebb lett.

Amikor tizenhat évesen befejezte az iskolát a fiú eljegyezte. Most már nyíltan felvállalhatták a szerelmüket és tervezgették a jövőt.

Tizennyolc éves lett és kitűzték a lakodalom dátumát. Bár abban az időben egyre kevesebbet találkoztak, mert a fiú sokat dolgozott. Gyakran jött közbe munka, ö pedig otthon egyedül várta, hogy jön.

Május végén egy szombat este mozi után nagyon nehezen váltak el egymástól. A fiú bizonygatta mennyire szereti, hogy soha nem fogja elfelejteni. Aztán nem jött. Eltelt egy hét, kettő sorba múltak a hetek és a fiú elmaradt. Amikor már nem bírta tovább a bizonytalanságot meglátogatta a mamáját és tőle hallotta, hogy a fiú szülei nem engedik. Szerintük ö egy szegény lány, nincs semmije és különb sorsot szánnak a fiúknak.

Hamarosan a faluban el elterjedt, hogy nem jön a fiú, otthagyta. Beindult a pletyka. Minden nap valami újabb és újabb került előtérbe. Otthon is elszabadult a pokol. Az anyja már nem kérdezett csak ütött. Ez általában úgy zajlott, hogy az anyja elment a faluba és ott mindig volt valaki aki tudott neki mondani újabb és újabb pletykákat. Az anyja még be se nagyon ért már kapta is le a kötényét és azzal ütötte ahogyan csak bírta, közben fejére olvasta az összes nem létező bűnét.

Egyik nap az anyja közölte vele, hogy meg lesz a lakodalom ha nem vele mással. Van a faluba egy legény most szerelt le, kőműves, egyszem fiú és már saját háza is van és az örömmel feleségül vesz még akkor is ha az a másik kihasznált.

Eldőlt sorsa. Amikor bemutatták neki a fiút és el kellett vele menni a bálba, nehezen tudta elfogadni. A zene hatására, a fiú kedves viselkedése azonban kezdte feloldani a bánatát. Titokban már figyelte és megállapította, hogy sokkal férfiasabb, jobb képű, csinos, jól áll rajta az öltöny, kezdte jól érezni magát a bálba. Úgy tíz óra környékén megjelent a régi fiú egy lánnyal. Összesimulva táncoltak, ha odanézett megcsókolta a lányt, Öt azonban nem kereste, nem mondta meg miért hagyta el. Kezdte rosszul érezni magát a bálba és szeretett volna mielőbb elbújni, hogy kisírhassa magát, hogy ne lássák a bánatát. Gyorsan elköszönt és egyedül hazament.

Nem tudott elaludni, átgondolta az életét. Akkor döbbent rá, hogy a többi barátnője akikkel együtt járt iskolába már mind asszony némelyiknek már gyereke is van. Ö pedig feláldozta a fiatalságát egy nem létező szerelemért. Tudta, hogy nem szabad elfogadni az új fiú ajánlatát, mert csak becsapná, tönkre tenné az ö életét is, hiszen nem tudná szeretni. Főleg úgy nem, hogy időnként felbukkan az életében a régi szerelem. Ránézett az órára és azonnal döntött. Gyorsan felöltözött, felkapta a táskáját és elindult a buszra. Átment a szomszéd faluba és ott állt várta a vonatot.  Tudta, hogy a harmadik megálló után már két sínpár fut és találkozik a két vonat egymással. Amikor a Tapolcai vonat mellé ér ö már ott lesz az ajtóban és kiugrik.

Most itt ül a vonaton és várja a másik állomást.

Arra eszmélt, hogy valaki rázogatja a vállát keltegeti. A kalauztól tudta meg, hogy elaludt a vonaton és beérkezett a végállomásra Székesfehérvárra.

Éhes volt, fázott, ezért bement a vasúti restibe kért egy pohár kakaót két kiflit és leült az egyik asztalhoz. Volt az asztalon egy újság - az napi - valaki otthagyta. Unalmában elkezdte olvasgatni. Megakadt a szeme egy hirdetésen. A Járásbíróságra gépírót keresnek azonnali kezdéssel.  Eszébe jutott, hogy a táskájában kell még lennie a bizonyítványának és a munkakönyvének, mert ma kezdett volna az új munkahelyén.  Megkérdezte merre van a bíróság és elsétált odáig.

Kedvesen fogadták, próbaírást kellett csinálni és megnézték a bizonyítványát is. Azonnal felvették és már másnap kezdhetett is.

Maroshegyen lakott a nagypapájának a húga. Felkereste, megkérte, hogy lakhat-e nála. Az pedig örömmel befogadta. Egyedül élt és örült, hogy megoszthatja valakivel a magányát. Már máskor is hívta magához, de a szülei nem engedték, meg a szerelem is visszatartotta.

Nála lévő pénzből vett magának ruhát, egy pár fehérneműt, reménykedve indult egy új jobb élet felé.

 


1950.02.02•  2019. október 30. 05:24

Életünk

Észrevetted kedvesem

elfogytak köröttünk

a meghitt percek.

már nem is beszélgetünk

csak élünk egymás mellett

mint két idegen.

Más a te életed, más az enyém,

s e két életút néha összeér.

itt vagy velem, de mégis

oly távol.

a kezdeti tűz már csak pislákol.

Magányos vagyok,

éppen úgy mint régen

ott vagy mellettem,

de észre se veszel.

Mi lesz így velünk

mit gondolsz kedvesem.

ha már nincs mit mondanunk

milyen lesz életünk.

Miért vagyunk együtt?

Mi tart össze minket?

két idegen ember

aki már nem is beszélget.

Esténként elalszom,

nem tudom kivárni

hogy a telefonod után

kis időt rám is tudjál szánni.

TV-t nézek addig,

hogy ébren maradjak,

de az álom rám talál,

nem bírom fenn tovább.

Így telnek napjaink

együtt, de mégis  külön

magányosan, csendben

míg az idő szalad.

1950.02.02•  2019. május 26. 04:53

Haragosdi

 

Mint kitörő vulkán,

 haragod úgy zúdult rám

vagdalkoztál, vádoltál,

meg sem hallgattál.

 

Bizonygattad igazad,

pedig ha belegondolsz

te voltál, ki nem hívtál

félre érthetően írtál.

 

Haraggal elmentél,

pedig most lett volna

nagy szükségem rád

de te nem vigasztaltál.

 

Azóta vártam, hogy

csitult a haragod.

Hogy rájöttél, így

nem folytathatod.

 

Letelik három nap

ennyit kapsz, hogy

tisztázd magadba

mit akarsz.

 

Bárhogy döntesz

elfogadom.

Belefáradtam, hogy

rajtam taposol.

 

Rám zúdítod haragod,

Elrohansz, s én hagyom

Majd rájössz mit vesztettél

ha egyszer hiányzom nagyon.

 

 

 

 

1950.02.02•  2019. április 14. 15:56

A zene varázsa

 

Volt egy pillanat, mely magával ragadott

szólt a zene,  a szívünk dobogott.

Együtt, egyszerre, ahogy a zene szólt.

 

Mozdult a lábunk, jártuk a tangót,

együtt mozogva, összesimulva,

oly lágyan tartottál a karodba.

 

Szép volt a zene, tele szerelemmel,

ahogy rám néztél mindent feledtem.

Csak ketten voltunk ott  te és én.