1950.02.02 blogja

Tudja meg a világ apraja, meg nagyja

Férjhez megy Székelyék legkisebb leánya,

Szombat délután ötkor - ha Isten is úgy akarja -

A sukorói templomban az igent kimondja.

Hajdu Feri Nyéken már alig várja,

hogy ővé legyen e szép kis leányka.

Templomtól nem messze "Gémeskút Étterem"

várja a násznépet, hogy oda betérjen.

Lesz ott étel, ital, sütemény sokféle.

Sör, bor, pálinka a vendég kedvére.

Unyi Józsi húzza a talp alá valót,

a menyasszony eljárja a menyecske táncot.

Kívánjunk hát nékik sok sok boldogságot.

Kicsi kocsit, bölcsőt, benne apróságot. 

Két év múlva újra szóljon a muzsika 

Keresztelő legyen akkor a faluba. 

Gyerek koromban egy Tolna megyei faluban éltem. Munkalehetőség már akkoriban sem akadt a faluban. Az emberek a környező állami gazdaságokban dolgoztak, vagy ingáztak Budapestre.

Az én édesapám traktoros volt és a Daránypusztai Állami Gazdaságban dolgozott. Édesanyámnak nem volt állandó munkahelye. Néha eljárogatott napszámba, de leginkább otthon a kertet művelte és bennünket gyerekeket nevelgetett. Nagyon szépen tudott kötni. Gyakran láttam éjszakákba menően kötögetni petroleum lámpa mellett.Igy aztán mi aránylag tisztességesen éldegéltünk. Új ruhát általában a nővérem kapott - őt édesapám özvegyként hozta a házasságba -  az ő kinőtt ruháit aztán megkaptam én. A hugom már szerencsésebb volt, mert én tettem róla, hogy neki ne kelljen használt ruhákban járni. Mennyire utáltam azokat a kinött ruhákat, pedig igazán szépek voltak. Édesanyám nagyon adott arra, hogy meg ne szólják a faluban, ezért a nővérem mindig mindenből a legjobbat a legszebbet kapta. Senki ne mondhassa, hogy a mostohája nem törödik vele.

Én viszont gyakran szándékosan tettem tönkre a ruháim, ugy szerettem volna új ruhában menni az iskolába. Persze akkoriban a többi gyerek is kinőtt, használt ruhákban jár. Volt amelyiknek még olyan se nagyon jutott. Hála édesapám rendszeres jövedelmének mi soha nem éheztünk, pedig a család egy fiúval szaporodott.Órákig tudtam nézegetni a kiságyban alvó csöppséget. Nagyon sokat vigyáztam rá. Ma már felnőtt ésszel gyakran gondolok arra, hogy édesanyám hogyan bizhatta rám egy alig 9 éves gyerekre a picit. Pedig előfordult, hogy egész nap velem volt és a hugomra is én ügyeltem.

Amikor kimaradtam a harmadik osztályból édesapám egy este azzal jött haza, hogy megyek vele a gazdaságba dolgozni. Én fogom hordani a vizet a kombájnokhoz.

Örültem és féltem is, örültem mert édesanyám azt igérte, hogy a pénzből amit kapok új ruhát vesz nekem és összel már nem a nővérem kinött ruhájába fogok iskolába járni. Féltem attól, hogy mi vár rám, fogom-e tudni csinálni amit kell. Honnan fogom hordani a vizet... ezek a kérdések szinte aludni sem hagytak éjszakánként.

Aztán eljött a nagy nap. Reggel fél öt órakor édesapám keltegetett, sietni kellett, mert a Malom udvarból indult a traktor amivel vittek bennünket a gazdaságba. Nyitott, ponyva nélküli pótkocsin padok voltak. Létrán másztunk fel és a reggeli hideg az arcunkba csapott. Mire egy óra mulva a gazdaságba értem, már csak vacogni tudtam.

A gépudvarban már vártak a kombájnok és az emberek. Kezembe nyomtak egy nagy ceglédi kannát, hogy ezzel fogom hordani a vizet. A kanna  nehezebb volt mint én. Elképzelni se tudtam, hogy fogom én ezt cipelni, mert bizony néha kilómétereket kellett megtenni azért, hogy forrást, vagy kutat találjak a határban. A nap szinte égetett én pedig mire odaértem a gépekhez, már szinte ihatatlan meleg  volt a víz a kannában. Az emberek kiöntözték és mehettem ujra. Néha gabonaszállítóval bementem a tanyára és onnan hoztam vizet. Este későn amikor már nem láttak aratni mentünk haza. Kilenc-tíz óra is volt mikorra végre ágyba kerültem, és ez így ment heteken át, szombaton vasárnap is.

Nagyon fáradt voltam és sokat szenvedtem a kistestvérem hiánya miatt. Leginkább csak aludni láttam. Igy aztán fel sem tünt, hogy baj van otthon. Akkoriban nem szokták a családi gondokat a gyerekekkel megbeszélni. Igyekeztek mindent eltitkolni takargatni, nem csoda hát, hogy semmit nem vettem észre abból ami a családban történt.

Elöször a hugom lett beteg. Ö azonban erős, és idösebb is volt igy túljutott a betegségen. Nem úgy a kisöcsém. Gyenge alig párhónapos volt és az állandó magas láz nagyon legyengitette. Akkoriban nem vitték rögtön az orvoshoz a beteget. Orvos csak akkor látta, ha már tényleg nagy volt a baj.

Közben az aratás már a vége felé jár, és én  arról álmodoztam, hogy fogom elvásárolni azt sok pénzt amit a munkámért kapok. Majdnem 500 forint volt. Ennyi pénzt én még soha nem láttam. És ez most mind az enyém. Elképzeltem, hogy fogom édesanyámnak odaadni, hogy fog a szeme felragyogni és  magához szoritva hogyan fog könnyes szemmel megölelni. Ezzel a vággyal, reménnyel a szívemben szinte rohantam haza.

Otthon idegen asszonyok voltak a házban. Édesanyám kézenfogott és átvezetett a szemben lakó nagyszüleimhez, hogy ott kell aludnom. Be sem mehettem a házunkba. Mindenki sírt, suttogott és nem mdontak semmit.

Az ezt követő napokat szinte átaludtam, és már csak arra emlékszem tisztán, hogy a temetőben egy fehér kis koporsó mellett állok a növérem kinött ruhájában, mert az általam megkeresett pénz kellett az orvosra és a temetésre.

Nem érdekelt azonban engem már akkor, hogy milyen a ruhám,csak a kis fehér koporsót láttam, és majd megszakadt a szívem a kistestvéremért. Leginkább azt sajnáltam, hogy egész nyáron nem is nagyon láttam, hogy el se bucsuzhattam töle.

Azóta sok év telt el, sokszor kaptam fízetést, de ahányszor a pénzt a kezembe kapom mindig eszembe jut a kis fehér koporsó és az első fizetésem. 

Elcsendesedett a család, az est leszállt,

Fenn az égen a csillagok beragyognak az ablakon.

Az éjszaka csodás, pihenést, és megnyugvást kínál,

Én mégis álmatlanul hallgatom az éj neszét,

férjem  lázas, szaggatott lélegzését,

fájdalomtól görcsbe rándult kezét,

úgy szeretném megfogni, fájdalmát  elűzni 

megosztani vele mindent, ahogy régen is

jóban, rosszban együtt...

Tünödöm a reggel most mivel köszönt,

Elviszi-e az éjszaka fájdalmait, hoz-e megnyugvást

Beteg szívem nyugalmat mikor talál.

Feljött Jutka Budapestre dolgozni,

ezért tanult hónapokig gépelni.

Dolgozott is szorgalmasan napestig,

gondolatban egyre repült hazáig.

Budapesten nem talált csak árnyékot,

olykor-olykor virradatig zokogott,

Dohos pince volt szállása, otthona,

rádadásul egy kegyetlen "Angyika".

Nem mind arany ami fénylik kis Jutka,

Anyagi szív a könnyeit hullatja,

Gyere haza kicsi lányom jöjj haza.

Itthon vár a szerelmed két karja.

Becsületes paraszti kéz többet ér, 

mint a pesti amelyik csak csalfán kér.

Megyek anyám, megyek apám, repülök.

Holnap után gyorsvonatra felülök.

A gyorsvonat kerekének dallama 

végigkisér életeden kis Jutka

Egyre kattog zakatol a füledbe,

nyomot hagy romlatlan kis zsívedbe.

Nehagyd el a szülőfölded sohasem 

idegenben nincsen aki szeressen.

A szülőföld életednek gyökere

visszahuzza aki a föld gyermeke.

Budapest, 1968. augusztus 7.