Télapóra várva

1950.02.02•  2012. szeptember 8. 14:53

Székelyné Ötvös Julianna:

 

Édesapám ajándéka

 

 

Amikor az unokáim  mikulás reggel felébrednek és szaladnak a cipőkhöz, elnézem örömtől ragyogó arcocskájukat, és eszembe jut az én gyerekkorom.

Ahogy így visszagondolok rá el kell ismernem, hogy igen szegényesen éltünk akkoriban. A szegénységet nem arra értem, hogy éheztünk volna, vagy nem lett volna ruhánk. Ezek a dolgok soha nem hiányoztak.  Mindig volt kenyerünk, és mindig volt ruhánk, cipőnk, amit fel tudtunk venni.

A szegénységet arra értem, hogy az én gyermekkoromban nem is ismertem a csoki mikulást.  Nem is tudtuk, hogy egyáltalán van ilyen. De a faluban a tehetősebbek sem ismerték.

Mikuláskor, karácsonykor praktikus dolgokat kaptunk ajándékba. Egy cipőt, ruhát. Karácsonykor talán egy-egy játékot, aki megengedhette magának.

Szaloncukrot sem ismertük. Édesanyám szokott cukrot készíteni, azt csomagoltuk be papírba és aggattuk fel karácsonykor a fára dióval és almával együtt.

A fa alatt leginkább a magunk által elkészített ajándékok voltak. Egy-egy sál, kesztyű, nagyon ritkán kézzel kötött kardigán.

Mégis ennek ellenére nagyon boldogok voltunk, nagyon tudtunk örülni minden kis apróságnak. 

Én már tíz éves is lehettem, amikor megkaptam az első mikuláscsomagot.

 Édesapám akkoriban az egyik közeli állami gazdaságban dolgozott traktorosként. Reggel korán ment, este későn érkezett haza. Gyakran nem is tudtuk megvárni, javában aludtunk mire megjött.

Abban az évben december 5-én kezdett el esni a hó először. Délelőtti órákban csak apró pelyhekben, majd egyre sűrűbben. Délutánra már mindent belepett a hó. Édesanyám aggódva figyelte az utat attól félt, hogy édesapám nem tud megjönni a gazdaságból, ha nagyon befújja az utat a hó. Akkoriban még ponyvás teherautóval jártak dolgozni és az utat nagyon be tudta fújni a szél hóval. Előfordult, hogy napokig nem tudtuk elhagyni a falut annyira járhatatlanok voltak az utak.

A gazdaságban is féltek a hófúvástól ezért mindenkit előbb elengedtek haza, mi mégsem tudtuk ébren megvárni az érkezését. A hóban való hancúrozástól nagyon elfáradtunk és hamar el is aludtunk.

Úgy este hét óra lehetett, amikor valaki kopogott az ablakon. Először nem is tudtuk mi történt aztán meghallottuk a Télapó mély hangját. 

-         Eljöttem hozzátok, mert tudom, hogy jó gyerekek voltatok. Egész évben segítettetek a szüleiteknek és az iskolában is jól tanultok. Hallottam, hogy az idős néniknek szoktatok segíteni csomagot cipelni, amikor a boltból jöttek haza. Mivel ilyen jó gyerekek voltatok megajándékozlak benneteket. Tanuljatok továbbra is szorgalmasan és segítsetek a szüleiteknek. 

Mi először megszeppentünk, aztán meresztgettük a szemeinket, de nem láttunk egy sötét folton kívül semmit az ablakban. Majd csoszogást, matatást hallottunk és végül csend lett. 

Egy kis idő elteltével hallottuk, hogy valaki leveri a cipőjéről havat, nagy hanggal, - mintha szándékosan tenné – zörögve nyitja az ajtót. 

Már befele jövet édesapám újságolta, hogy az ajtóban találkozott a mikulással. Szegény nagyon öreg volt már és tiszta fehér volt a haja. A szakálla meg majd a térdéig ért. Akkora zsákot cipelt, hogy csak a manói és krampuszai segítségével tudta vinni.

Nézzetek ide mit adott nekem a zsákjából.  

Azzal előszedte egymás után a mikulás csomagokat, és mindhármunk kezébe nyomta. Sohasem láttunk azelőtt ilyent. Nézegettük, forgattuk és sírtunk örömünkben. Szinte féltünk kibontani, aztán mégis rászántuk magunkat és kiöntöttük a csomag tartalmát az asztalra.

Csak ámultunk mi mindent tartalmazott a kis piros tasak. Akkor láttunk először mikulásfigurát csokiból. Nem volt nagy, de nem győztünk betelni a nézésével. Volt a csomagban csoki, szaloncukor, mogyoró, cukorka, felsorolni is nehéz mi mindent kaptunk.

A szaloncukrot odaadtuk édesanyámnak, hogy karácsonykor azt is tegye fel a fára és már akkor nekünk is lesz igazi cukor a fán.

Én a csokimikulást eltettem,  és csak nézegettem, hónapok múlva is őrizgettem olyan becses ajándék volt számomra. Aztán valamikor a nyár derekán vettem észre, hogy a mikulásom megolvadt, tönkre ment és már nem is ehettem meg.

Ahogy múltak az évek úgy lett jobb a mi életünk is. Már megvehettük, amit szerettünk volna, narancsot és banánt is kaptunk néha. Csoki mikulásom is volt szebb is, nagyobb is, de olyan kedves egyik, sem mint az első, amit édesapám hozott azon a havas téli estén.

  

Székely Ferencné Úrhida, 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Kicsikinga2012. szeptember 8. 19:18

Nagyon megható volt!
Köszönöm szépen az élményt!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom