1950.02.02 blogja
SzemélyesÉletünk
Észrevetted kedvesem
elfogytak köröttünk
a meghitt percek.
már nem is beszélgetünk
csak élünk egymás mellett
mint két idegen.
Más a te életed, más az enyém,
s e két életút néha összeér.
itt vagy velem, de mégis
oly távol.
a kezdeti tűz már csak pislákol.
Magányos vagyok,
éppen úgy mint régen
ott vagy mellettem,
de észre se veszel.
Mi lesz így velünk
mit gondolsz kedvesem.
ha már nincs mit mondanunk
milyen lesz életünk.
Miért vagyunk együtt?
Mi tart össze minket?
két idegen ember
aki már nem is beszélget.
Esténként elalszom,
nem tudom kivárni
hogy a telefonod után
kis időt rám is tudjál szánni.
TV-t nézek addig,
hogy ébren maradjak,
de az álom rám talál,
nem bírom fenn tovább.
Így telnek napjaink
együtt, de mégis külön
magányosan, csendben
míg az idő szalad.
Haragosdi
Mint kitörő vulkán,
haragod úgy zúdult rám
vagdalkoztál, vádoltál,
meg sem hallgattál.
Bizonygattad igazad,
pedig ha belegondolsz
te voltál, ki nem hívtál
félre érthetően írtál.
Haraggal elmentél,
pedig most lett volna
nagy szükségem rád
de te nem vigasztaltál.
Azóta vártam, hogy
csitult a haragod.
Hogy rájöttél, így
nem folytathatod.
Letelik három nap
ennyit kapsz, hogy
tisztázd magadba
mit akarsz.
Bárhogy döntesz
elfogadom.
Belefáradtam, hogy
rajtam taposol.
Rám zúdítod haragod,
Elrohansz, s én hagyom
Majd rájössz mit vesztettél
ha egyszer hiányzom nagyon.
Magányos szívem
Magányos szívem elkezdett remélni.
Oly nagyon akartam benned bízni.
Kívántam, hogy szeress, vigyázz rám.
Azt hittem nálad boldogság vár.
Életem során oly sokan bántottak.
Megaláztak, s mikor földön voltam,
Megtapostak, és még belém is rúgtak.
Kacagtak rajtam, végül otthagytak.
Eddig engem nem szeretett senki,
Nem akart velem boldog lenni.
Szívemben oly sok szeretet van
Nem kérte senki, mégis oda adtam.
Te voltál az kit választottam,
Élnék veled évekig boldogan,
Ne gúnyolj ki engem, fogadd el szívemet,
Talán mindkettőnk még boldog lehet.
Remény
Gondoltál rám mióta nem láttalak,
vagy elengedtél engem mert megszidtalak?
Lemondtál rólam, könnyedén
cseppet sem hiányzom neked én?
Féltékeny voltál és goromba,
mert nem omlottam rögtön a karodba.
Régimódi nő vagyok,
nekem még időt kell adnod.
Még frissek a sebeim, sebezhető vagyok,
védtelen gyenge nő, ki magára maradt.
Vágyom egy jó szóra, egy vigasztalóra.
egy ölelő karra, egy oltalmazóra.
El voltam merülve mélyen a gyászba,
kerestem a kiutat, valakire várva.
Ki megfogta volna a kezem
ki e mély gyászomból kivezet.
Nem voltál ebben társam nekem
nem segítettél a gyászom felednem.
Követelő voltál és goromba.
Így maradtam én újra magamra.
De szép is lenne
De szép is lenne
De szép is együtt megöregedni,
meleg kályha mellett a múltat felidézni.
Érezni a másiknak minden mozdulatát,
tudni, hogy mit szeret, tudni mit kíván.
Látni a szemében, hogy még mindig szeret
hogy ö még mindig szépnek lát téged.
Ma is te vagy neki a legnagyobb boldogság
Pedig elmúlt már negyvennyolc nyár.
Negyvennyolc nyár, tél és tavasz
suttogó őszi szél, mely vihart kavar.
Felkapja, sodorja az őszi levelet
oly messzire honnan vissza nem jöhet.
Téged a szél tavasszal sodort el
messzi tájra, hol senki sem érhet el.
Ahol már neked nem fáj semmi se,
ahol beteg szíved megpihent örökre.
De szép is lett volna megöregedni veled,
meleg kályha mellett megfogni a kezed.
Együtt elmenni a csillagok közé,
hol együtt maradnánk örökké.