1950.02.02 blogja
EgyébSzékelyné Ötvös Julianna
Kedves Rokon
/Bebesi Ilonka/
Kedves Rokon!
Ki felbukkantál a semmiből,
Örültem Neked, hogy
Utad hozzám vezetett.
Nem tudtam, hogy vagy,
Hogy létezel.
S Internetnek hála
Most itt köszönthetlek.
Édesanyám lázban ég,
A múltról csak mesél, mesél.
Feltörnek az emlékek,
Elfelejtett régi képek.
Én csak ültem némán köztetek.
Figyeltem miről is beszéltek.
Hozzászólni nem tudtam,
Így nagyokat hallgattam.
Hamar elröppent az idő,
Te mentél tovább, ahogy jöttél.
Csak emléked maradt nekünk.
Jó ideig nem feledünk.
Kórházi ágyon
Székelyné Ötvös Julianna
Kórházi ágyon
Az éjszaka álmomban angyalok közt jártam.
Mosolygós arcával az édesapám láttam.
Kitárta karjait, úgy ölelt magához.
Hideg ölelése a szívemig hatolt.
Hallottam a hangját amint azt suttogta
Ne gyere ide, menjél haza.
Otthon még várnak, szükségük van rád
Érted imádkozik az egész család.
Mutatta az utat, merre térjek haza
Hol aggódik értem a férjem és a mama
Gyerekeim hangját hallom a távolban
A szívemet valami nagyon szorítja.
A kórházi ágyon tértem magamhoz
Amint egy kedves hang szólítgatott
Minden rendben kedves, elmúlt a veszély
Szelíd hangú orvos hozzám beszélt.
Teljes kimerülés, szédülés, fáradtság
Sok volt minden, ami magára várt
Beteget gondozni nem egy könnyű dolog
Rendbe fog jönni, látom, már mosolyog.
Vigyázok magamra, ígérem – hiába,
Hisz otthon a munka várat magára
Ápolni, gondozni kell a férjemet
Gondoskodni anyámról, aki felnevelt.
Nincs itt még az időm, talpra kell állnom
Ha beteg vagyok is tovább kell csinálnom,
Pilláim lassan elnehezülnek.
Csak alszom, és alszom az majd segíthet.
Mese a kislányról
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián
Élt egy kis szöszke lány, bár ö nem volt királylány.
Kedves volt és szerény, szorgalmasan dolgozott.
Imádta az időseket, segített ahol tudott.
Egyik néni boltba küldte, a másik vizet kért.
Patikába is elszaladt, a nagypapának gyógyszerért.
Évek jöttek el is szálltak, idős lett a szőke lány.
Egyedül él szomorúan túl az Óperencián.
Senki sincs, ki bekopogna kicsi háza ajtaján.
Egyedül él elfeledve, nem gondol rá senki már.
Kicsiny falum
Székelyné Ötvös Julianna: Kis falumra emlékezem
Kisfalumat Magyarkeszit, jaj, de régen elhagytam.
Elsodort az élet messze új otthonra találtam.
Évek jöttek, el is múltak, megváltozott a világ,
Elhagytak az ismerősök, nem várt vissza senki már.
Néha, néha temetőben, a sírok között ballagok,
Ismerős név, itt is ott is, sok jó barát elhagyott.
Negyvennégy év távlatában összejött pár osztálytárs
Felidézni a múltat, s hogy itt jártuk az iskolát.
Kicsi falum megváltozott Tita partja elhagyatott,
Üresek a régi padok nincsenek már a haverok.
Kicsi falum, Magyarkeszi, úgy fáj érted a szívem,
Mert ideköt még sok sok emlék, itt voltak a gyökerek,
Volt egy versem nagyon régen, szinte gyerekfejjel írtam.
Akkor mikor otthonomtól nagyon messze voltam.
„Ne hagyd el a szülőfölded sohasem, idegenben nincsen aki szeressen,
A szülőföld életednek gyökere, visszahúzza, aki a föld gyermeke.”
Úrhida, 2008. április 9.
Félelem
Félelem az éjszakában
Sötét az éjszaka, süvít a szél,
Viharfelhőket kergeti a szél,
Egyedül az úton, rettegve szaladok
Annyira félek, majd meghalok.
Szívem a mellkasom feszíti szét,
Futok, rohanok akár a szél,
Mögöttem lábnyomok koppannak a kövön
Fejemben a félelem ezerrel dübörög.
Senki az utcán csak én és a félelem,
Még a csillagok is elbújtak odafenn.
Rohanok, szaladok, végre kis fényt látok.
Kisházunk ablaka gyengéden pislákol.
Otthon vagyok végre a védett szobában.
Bújnék is már be a jó meleg ágyba,
De jaj valaki dörömböl az ajtón
Nyisd már ki, engedj be, utánad loholok.
Ismerős a hang, a párom szól hozzám,
Elibém jött a klubhoz, mert féltett a drágám.
Ö szaladt utánam a sötét éjszakában.
Én meg előle futottam hiába.
Beengedtem őt, örült a lelkem,
Hogy így aggódik értem baj eztán nem érhet.
Összebújunk csendben a meleg szobában.
Megnyugszik a szívem, csend borul a tájra.
Úrhida, 2008. december 19.
Székely Ferencné