Juliska

1950.02.02•  2019. december 14. 23:32

Még alig világosodott. Hajnali négy óra volt. A vasútállomáson alig pár ember várta a vonatot. Fáradtnak és nagyon elesettnek érezte magát. Vajon jól tette, hogy elszökött? Maga mögött hagyva mindent, a rajta lévő ruhában és pár forinttal a táskájában elhagyta a szülői házat. Nem akart magával hozni semmit. Minek? Ha megteszi amit elhatározott, amiért útra kelt, akkor úgy se kell semmi. Csak legyen bátorsága megtenni. Beleborzongott a gondolatba. Összébb húzta magán a kis vékonyka kardigánját, fázott. Hűvös volt a hajnal és ö egész éjjel nem is aludt.

Végre befutott a vonat. A fülkében ketten ültek. Keresett egy sarkot az ablak mellett és leült. Lehunyta a szemét és a tegnap történteken gondolkodott.

Kislányként nyaranta a szomszéd faluban lakó nagyszüleinél volt a többi unokatestvéreivel együtt. A mama beteges volt, nem tudott dolgozni és azzal segített a gyerekeinek, hogy vigyázott az unokákra.  Egyedüli lányként nagyon nehezen fogadták be a fiúk maguk közé. Bandába verődve egész nap tudtak játszani. A fiúk mindig olyan játékokat találtak ki ami igazából nem lánynak való. Célba pisiltek, köpködtek - ki tud messzebbre - egymást túllicitálva káromkodtak. Fára másztak, verekedtek. Ezek a dolgok tőle nagyon távol álltak így állandó gúnytárgya volt a társaságnak. Egy nap új fiú jött a csapatba.  Kicsit idősebb volt mint a többiek, és elfogadták bandavezérnek. Egy idő után észrevette, hogy megváltozott körülötte minden. Már nem gúnyolták , ha véletlenül valamelyik megpróbálta az új fiú rögtön megfegyelmezte. Titokban megtanította fára mászni, verekedni. Már nem félt, tudta hogyan védje meg magát. Amire hamarosan sor is került. Az egyik fiú - nem csak unokatestvérek voltak a bandában, hanem azok barátai, haverjai.-  megütötte. Abban a pillanatban nekiugrott a fiúnak és olyan alaposan helyben hagyta, hogy a többiek alig tudták kiszedni a kezei közül.

Többet nem merte senki bántani, befogadták maguk közé és szép lassan szava is lett a bandában. Már gyakran játszották azt amit ö javasolt.

Az új fiúval egyre jobban összebarátkoztak, kézen fogva sétáltak, ha csak lehetett mindig együtt voltak.

Nyár végén aztán haza kellett menni, elbucsuzni a barátoktól. A fiútól egy szép kis köves gyűrűt kapott ajándékba. Megkérte, hogy ha megnő ne menjen férjhez tizennyolc éves koráig. Akkor ö megkeresi akár hol is lesz a világban és feleségül veszi. Addig pedig őrizze a gyűrűt.

A gyűrű nagy volt, nem tudta az ujjára húzni. A vásárban látott egy láncot ami egy vékony bőrből volt. Megvette és a medál helyett a gyűrűt tette a bőrdarabkára. Így kötötte a nyakába.  Mindig vele volt. Ha bántották csak megfogta a gyűrűt és már jobban is érezte magát.

A következő nyáron már nem kellett nyaralni menni. Az apja valamin összeveszett a mostohájával és évekig nem látogatták.

Az évek múltak és már csak a gyűrű emlékeztette az ígéretére.

Tíz éves volt amikor lakodalomba hívták a családot. Nagy volt az izgalom, készülődés. Az anyja mindent elkövetett azért, hogy a családja kifogástalan legyen. Ezért mindenki új ruhát kapott. Ráadásul öt még koszorúslánynak is felkérték. Tükörfényes rózsaszín ruhát kapott amit aztán a varrónővel együtt varrtak meg. A haja akkor már a derekáig ért. A fodrász becsavarta és loknikban  omlott le a derekáig. Fehér lakkcipőt is kapott. Az édesanyja éjszakákon át kötötte részére a rózsaszín kardigánt.

Indulás előtt eszébe jutott a gyűrű. Arra gondolt talán most már jó a kezére. Előkereste és felhúzta. Pontosan jó lett. Sokáig nézegette és a fiúra gondolt, hogy most vajon merre lehet.

A lakodalmas háznál aztán felöltözött a rózsaszín ruhába, rózsaszín kis koszorú került a fejére és amikor a tükörbe nézett nem akarta elhinni, hogy ö az, annyira szépnek látta magát. Amikor megfordult maga előtt látott egy vékony magas fiút aki mosolyogva közeledett felé. Kezében egy rózsaszín szegfű csokor.  Csak jött egyre közelebb a szemét le se vette róla mosolygott és ö úgy érezte igen ismeri ezt a fiút. A fiú átnyújtotta a csokrot és közben megfogta a kezét. Lehajolt és megcsókolta az úját amelyiken a gyűrű volt. - Látom nem felejtettél el, hordod a gyűrűmet. Attól fogva már tudta, hogy ö az a fiú akit soha nem fog elfelejteni.

Csodálatos volt a lakodalom. Egész éjjel táncoltak, beszélgettek. Elindult útjára egy kamasz szerelem. Attól fogva sokat találkoztak, persze csak titokban. Leveleztek. A postás egy fiatal lány volt, aki mindig tanítási szünetben behozta a leveleket az iskolába és ott osztotta szét a lányoknak, fiúknak. Így aztán titokba lehetett tartani a szülök előtt. A titokba beavatták az egyik rokon fiút is aki ettől kezdve sürű vendég lett a háznál. Nem egyedül jött, mindig vele volt a barátja.

Múltak az évek a titok még mindig nem derült ki. Mind a ketten középiskolába jártak. Egy busszal utaztak, így a találkozások még sűrűbbek, az összetartozás még erősebb lett.

Amikor tizenhat évesen befejezte az iskolát a fiú eljegyezte. Most már nyíltan felvállalhatták a szerelmüket és tervezgették a jövőt.

Tizennyolc éves lett és kitűzték a lakodalom dátumát. Bár abban az időben egyre kevesebbet találkoztak, mert a fiú sokat dolgozott. Gyakran jött közbe munka, ö pedig otthon egyedül várta, hogy jön.

Május végén egy szombat este mozi után nagyon nehezen váltak el egymástól. A fiú bizonygatta mennyire szereti, hogy soha nem fogja elfelejteni. Aztán nem jött. Eltelt egy hét, kettő sorba múltak a hetek és a fiú elmaradt. Amikor már nem bírta tovább a bizonytalanságot meglátogatta a mamáját és tőle hallotta, hogy a fiú szülei nem engedik. Szerintük ö egy szegény lány, nincs semmije és különb sorsot szánnak a fiúknak.

Hamarosan a faluban el elterjedt, hogy nem jön a fiú, otthagyta. Beindult a pletyka. Minden nap valami újabb és újabb került előtérbe. Otthon is elszabadult a pokol. Az anyja már nem kérdezett csak ütött. Ez általában úgy zajlott, hogy az anyja elment a faluba és ott mindig volt valaki aki tudott neki mondani újabb és újabb pletykákat. Az anyja még be se nagyon ért már kapta is le a kötényét és azzal ütötte ahogyan csak bírta, közben fejére olvasta az összes nem létező bűnét.

Egyik nap az anyja közölte vele, hogy meg lesz a lakodalom ha nem vele mással. Van a faluba egy legény most szerelt le, kőműves, egyszem fiú és már saját háza is van és az örömmel feleségül vesz még akkor is ha az a másik kihasznált.

Eldőlt sorsa. Amikor bemutatták neki a fiút és el kellett vele menni a bálba, nehezen tudta elfogadni. A zene hatására, a fiú kedves viselkedése azonban kezdte feloldani a bánatát. Titokban már figyelte és megállapította, hogy sokkal férfiasabb, jobb képű, csinos, jól áll rajta az öltöny, kezdte jól érezni magát a bálba. Úgy tíz óra környékén megjelent a régi fiú egy lánnyal. Összesimulva táncoltak, ha odanézett megcsókolta a lányt, Öt azonban nem kereste, nem mondta meg miért hagyta el. Kezdte rosszul érezni magát a bálba és szeretett volna mielőbb elbújni, hogy kisírhassa magát, hogy ne lássák a bánatát. Gyorsan elköszönt és egyedül hazament.

Nem tudott elaludni, átgondolta az életét. Akkor döbbent rá, hogy a többi barátnője akikkel együtt járt iskolába már mind asszony némelyiknek már gyereke is van. Ö pedig feláldozta a fiatalságát egy nem létező szerelemért. Tudta, hogy nem szabad elfogadni az új fiú ajánlatát, mert csak becsapná, tönkre tenné az ö életét is, hiszen nem tudná szeretni. Főleg úgy nem, hogy időnként felbukkan az életében a régi szerelem. Ránézett az órára és azonnal döntött. Gyorsan felöltözött, felkapta a táskáját és elindult a buszra. Átment a szomszéd faluba és ott állt várta a vonatot.  Tudta, hogy a harmadik megálló után már két sínpár fut és találkozik a két vonat egymással. Amikor a Tapolcai vonat mellé ér ö már ott lesz az ajtóban és kiugrik.

Most itt ül a vonaton és várja a másik állomást.

Arra eszmélt, hogy valaki rázogatja a vállát keltegeti. A kalauztól tudta meg, hogy elaludt a vonaton és beérkezett a végállomásra Székesfehérvárra.

Éhes volt, fázott, ezért bement a vasúti restibe kért egy pohár kakaót két kiflit és leült az egyik asztalhoz. Volt az asztalon egy újság - az napi - valaki otthagyta. Unalmában elkezdte olvasgatni. Megakadt a szeme egy hirdetésen. A Járásbíróságra gépírót keresnek azonnali kezdéssel.  Eszébe jutott, hogy a táskájában kell még lennie a bizonyítványának és a munkakönyvének, mert ma kezdett volna az új munkahelyén.  Megkérdezte merre van a bíróság és elsétált odáig.

Kedvesen fogadták, próbaírást kellett csinálni és megnézték a bizonyítványát is. Azonnal felvették és már másnap kezdhetett is.

Maroshegyen lakott a nagypapájának a húga. Felkereste, megkérte, hogy lakhat-e nála. Az pedig örömmel befogadta. Egyedül élt és örült, hogy megoszthatja valakivel a magányát. Már máskor is hívta magához, de a szülei nem engedték, meg a szerelem is visszatartotta.

Nála lévő pénzből vett magának ruhát, egy pár fehérneműt, reménykedve indult egy új jobb élet felé.

 


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom