Ápolásom története versben elbeszélve

1950.02.02•  2014. december 15. 07:00

Ápolásom története versben elbeszélve

 

Arra ébredek a kislámpa világit felettem,

szemem önkéntelenül az órára pillant,

hajnali négy óra, még nem is virrad.

Ugrok ki az ágyból, mi lehet a baj

kérdezem, de ő csak némán mutogat.

Felültetem, vizet adok neki,

ő meg a ruháját kezdi letépni.

Zavaros szemekkel néz rám,

mint aki azt sem tudja, hogy hol jár.

Jajgat, fáj a lába - már csak a helye van -

a megmaradt csonkról a kötést cibálja.

Megfogom a kezét, csitítgatom csendben

simogatom - itt vagyok veled,

most már  minden rendben -

Aztán megnyugszik, csendesen elpihen

reggel nyolc óra mikor újra felkel.

Lemosdatom, tisztaruhát adok,

sebét átkötöm, nehezen forgatom.

Majd az injekciót, s az inzulint adom,

felemelem, kerekesszékbe rakom.

Kint a konyhában csendesen eszeget

majd ágyba fektetem, mert ülni még nem lehet.

Csendesen elpihen, alszik vagy délig

inzulin, ebéd, alvás estélig.

Közben többször is át kell öltöztetnem

ágyruha cseréhez fel kell emelnem.

Este tízig én nem aludhatok

az éjszakai inzulint tíz órakor adom.

Aztán csend lesz, én is elalszom

míg éjfél körül jajgatását hallom.

Felugrom, becézem, simogatom újra

csinálom addig, míg nem merül álomba.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Molnar-Jolan2014. december 15. 11:17

Jobbulást neki...neked sok erőt.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom