Fanni123 blogja

Az őszi lombok alatt, egy kis fa ágán üldögéltünk te meg én. A talpunk alatt az őszi avar sárgállott és ropogott. Mintha csak egy keserves nótát játszana, úgy siratja az őszt. Na és a lombok, ők mind színesek akár a paletta. Zöldek, barnák olykor sárgák és pirosak. Egyszer csak egy hópihe esett az orromra,te apró mosollyal és akjad gyengéd tüzével olvasztottad fel és vele együtt minden búmat. Arra a röpke pillanatra a hófúvás is szelíd érintésnek tűnt

Minden azon a bulin kezdődött. Halkan történt, szép csöndesen a bor mámorában. Ültünk azon a kopottas kanapén, bámultunk magunk elé. Majd hátradöltünk és próbáltunk kicsit pihenni bár elég nagy zaj volt körülöttünk. Megcsapott az illata, ó igen az az illat. Az Ő illata, ami számomra a legédesebb. Egész közel voltam a nyakához, izzadság és parfüm illatot éreztem. Csak behunytam a szemem és élveztem a pillanatot. Hallottam ahogy veszi a levegőt és szuszog. Kinyitottam a szemem hogy még jobban megcsodáljam. Az a szem, dió szín szem. Az én dió szeműm. 

Jól vagyok. - mondta. S azzal belekortyolt a palackba. A vörös nedű enyhén fanyar alkohol szagú volt. Tudom, nincs jól hisz látszik sajog mindene. De ezt legbelül Ő is tudta. Ehelyett csak ült ott a nagy széles Duna partján és nézett ki a fejéből. Kezében még mindig a bor és a szájában egy cigi. Nézi a fényes házakat, a haza rohanó embereket, a csilingelő villamost és a folyton dudáló autókat. Igen, itt van de még sincs. Lélekben teljesen máshol jár, talán Párizsban egy szép szőke lánnyal vagy épp egy kávézóban egy elegáns úrral. Nem tudni csak Ő tudja. Lassan közelebb megyek hozzá, leülök mellé. Óvatosan megölelem. Hisz ő hideg, reszket majd hírtelen köddé válik. Eltűnt a semmiben a borral és a szép szőke lánnyal együtt. 

Csak mentem a nagy szék felé, összeszorult a gyomrom. Leültem majd gondolatban vártam a megváltó halált. Hiszen én buta gyermek semmit sem tanultam s persze nagy önbizalommal pislogtam a tanárra. Aki tudta, s várta is hogy a balga diákot megszorongassa majd dicső mosollyal írja be az elégségest. De csak nem jön az a kettes. Hol jár most? Lekéste azt a fránya villamost? Vagy épp a Duna parton úszkál? Ki tudja hol  császkál de a naplóban egy ötös vár. 

Egy őszi délutánon a ködös tó partján ült a bolond. Piros sipka díszelgett a fején és bő gatya a lábán. Hiszen mi dolga itt az ostobának,tán vár valakit vagy horgászni akar. Ugyan dehogy hát mivel is tudna. Csak meredt maga elé, és hírtelen egy könnycsepp gördült le szeméből. Miért sírsz te bolond? Szerelmes vagyok..... Boldog érzést keserű íz rontja. A választás terhe az mi oly nagyon nehezíti a szívem. Leona maga a gyönyörűség de ez csak hús. Lelke olyan mint a kígyóé, csalfa és hazug. Járása kecses és csábító a bolond szemének. Vanessa lelke oly tiszta mint a frissen esett hó tél idején. Járása mint a vad galamb aki szelíden csivitel a fán. Ó te bolond nyitnád fel szemed, lásd a valót ki is vagyon az igaz. De a bolond hallgat s mered előre, a tó tükrében látja a  két kedvest. Lassan fel áll s közéjük dől, a választás nélkül.