Zsanna-versek

1008•  2015. július 27. 09:28

Temetem főnixmadarad

Temetem főnixmadarad

Ma végképp leléptem tőled,
elhaltál bennem mint a mag.
Nem vetlek magamba többet,
ott állok, hol a part szakad.

Egy éve jöttél hiába,
változatlan a tapasztalat --
elburjánzott, és imába
csak mentségül foglaltalak.

Múltam alig ezer éves,
így ücsörgök lakat alatt.
Szingli-létem töredékes --
temetem főnixmadarad.

Valahol

Eltörten fekszem az ágyon
keresem nyughelyem.
Repeszt a csend, és fázom
reszket lábam, kezem.

Koboldokkal harcolok
időrablók között.
Lassan fogytán az erőm --
mindjárt elköltözök.

Apám karjára vágyom:
szelíd vigasz nekem.
Ringok egy selyemszálon
nem találom helyem.

Valóság kése villan --
aprítja az álmom.
Befordulok egy helyen
ahol már nem látszom.

Létem hamu és iszap
a tengerbe vetem.
Ne keress, nem jövök vissza!
-- Valahol létezem.


VESZTESÉG

annyi év önámítás után
kiderült hogy nem is szeretsz
ugyan mért is szeretnél most
ha már akkor sem szerettél

vártalak mint egy vérfarkas
vérprofin kisminkelve magam
mohón a húsz év távlatából
előrántani a semmiből

de a semmiből nem lesz semmi
legfeljebb újabb hazugság
lejárt szavatosságú álom
mintha lennék az istened
ki megformállak magamnak

de már tudom melléd fogtam
semmim voltál semmit kaptam
húsz év távlatából látom
nem vagy nekem nem is voltál
és ma végképp leírtalak



könnyű szülés (1. rész)

maguktól futottak a sorok mint a hasmenés
beszéltek erről-arról rólad rólam bárkiről
régi emléket vagy nagy dolgokat emlegettek
rárontottak a papírra olykor értelmetlenül

máskor meg nagyra törőn világot megváltani
mert a léleknek öröm az írás mint a vurstli
borzongató érzés és még csodálja is ezért
megdicséri vállon veregeti önmagát

gyönyörködik a táj esztétikájában mikor
leírja mint őszinte giccsmentes naplementét
minden csupa álom és valóság is egyben
és a repülés benyomását kelti mintha
hallucinogéneket szedne pedig dehogy

ilyenkor angyal vagyok átlátszó szárnyakkal
emelem a mondatokat halhatatlanságukba
túlnőni túlélni minden földi katasztrófát
leginkább a saját kudarcaimat

és ez annyira dicséretes dolog lehetne
csak azt tudnám útközben hol marad el a katarzis

NEHÉZ SZÜLÉS (2. rész)

írás közben folyton elakadtak a szavak
mint nagy fájdalommal járó szorulásos szülés
beszéltek volna bátran ha lett volna nyelvük
kimondani a nagy vagy parányi dolgokat
emléket idézni rólad rólam vagy bármiről
de csak erőlködtek sokszor érthetetlenül

nem akartak nagyra törni világot megváltani
agonizáltak örömtelenül kényszeredetten
fájdalmas volt minden megnyilvánulásuk
izzadtak meg vakaróztak mint a bolhás kutyák
és nem volt ki emiatt vállon veregette volna őket

semmi gyönyörűséget nem leltek a tájban
melyből némi esztétikumot próbáltak kicsiholni
mikor egy giccses naplementét elemeztek
nehézkes volt mint a szárnyszegett repülés
pedig némi hallucinogénnel is éltek olykor

nagy mélységeben a poklok kínját járták
emelni a mondatokat nem volt hozzá emelőkar
saját kudarcukat sem voltak képesek túlélni
így a világot sem tudták többé megmenteni

és ez annyira dicstelen és szégyenletes volt
mely mély katartikus élménnyel ajándékozta meg őket


még hiszem hogy angyal is lehetnék

kinyílt lélekkel hosszú szárnnyal

de jön az este és a kárhozat

már sötét színekkel árnyal


ehetnék ihatnék rongyot ráznék

mint a szép és kapzsi emberek

de inkább tetőről holdat hányok

s ha nyugszom látom lelketek


kőtáblákkal vagytok körülvéve

pirosbetűs minden törvényetek

én a szellemmel együtt szállok

akkor se félek ha vétkezek


annyi hamut szórtatok magatokra

már nem látjátok ki él köztetek

én vétkem én vétkem így vallotok

hit nélkül szálló közhelyek


létetek fényes mint a képregény

tán még el is hinném ha látnám

de torz tükörben vagytok titánok

koponyaűri látvány


koravén versek szülője: én
álltam a verstenger közepén
szóapály mosta a verslábakat
fülkagylóba száradtak a szavak

koravén versek szülője: én
hullámokban tört rám a fény
pengéi éles ütemvonalak
meghasították a homlokomat

koravén versek szülője: én
szótömböket formál a szél
testét rücskösre marta már az ár
szirtjein ezer elhullt vers-madár

1008•  2015. május 11. 18:18

szeretek valakit valaki helyett

VAKSÁG

emberek halnak az ördögi létben
remény sem zöldül a teremtésben
kifárad a föld és ellankad a kar
mert megváltozni senki nem akar
 
néhányan indulnak a szembeszéllel
de csak birkóznak a szentbeszéddel
kétezer éve itt köröz a Szellem
de kevés már az Őt félő ember
 
beleigázva mókuskerekébe
forog és káromkodik az égre
úgy megvakult már hogy észre sem veszi
valaki szárnyakat adott neki


BOLYONGÁSAIM
 
óriás a távolság mely közénk nehezült
mint nagykabáton átsüvítő fagyos szelek
a halál a bélés alá lép és arcunkba tép
rólad faggat a múlt - fájdalma sebzi lelkem
 
szerenád szól az éjben rongyos trubadúr
hangja szárnyakat növeszt felkapar az égre
lelke tüzet füstöt hány hogy melegítsen
és rést üssön a rézpajzsokon át a fénybe
 
felmetszi az arcom a vért spriccelő alkony
emléked dudoláz bennem gerlehangon
és falakat rengetőn zeng az óriásról
a közénk nőtt távról hasadékos tájról
 
szívünk szurdokába szakad a szöges ég
rajta fényes ikonod kong az űr vinnyogok
nem balzsamoz álom ezen a délutánon
szögesdróttal kerítenek a zakkant álmok
 
harcolok, monoton léptem kopog konokon
zeng a lélekmocsok házad előtt totyogok
bolyongok bolyongok egyre csak bolyongok
mint betépett sebzett szárnyú angyalok



SZERETEK VALAKIT VALAKI HELYETT


szeretek valakit, valaki helyett
a szerelem íme beteljesedett
de nem az álom, mert álmomban
az ennél igazibbra vágyódtam –
lélektársnak hívják okosan
nem mintha rossz lenne a húsvér való
de igazibb az álombeli jó
és néha visszacseng még lelkemben
egy hang, egy kép, dallam vagy festmény
néhány színfolt, pár ecsetvonás
de messze már – olyan lehetetlen!
mégis a szív lázad ez ellen
s ha vele élnék – az álombelivel?
húsvér valója rántana a testbe
ha a lehetetlen beteljesedne?


A LAPSZÉLRE

valaki egyszer okot adott az írásra
majd magamtól is kedvet kaptam hozzá
de mindig visszafordultam a múzsához
próbáltam szemével látni a világot
szerettem volna hű szolgája lenni
vagy szeretője de főképp egy szerette
szerettem volna ha szeretne… talán
jobban lettem volna általam szeretve

S MÉG VALAMI

az álom szebb a kötelességnél
de a kötelesség becsületesebb

S A MÁSIK VALAMI

hidd el pajtás az álom hazug csaló
fogadd el sorsod mit neked szánt az jó

a szavakat, akár a szegeket
bevertük egymás szívébe
zúghat ránk a sebes folyó
az árral is szembeúszunk
 
a szavakat, akár a szegeket
bevertük egymás szívébe
zúdulhat ránk zord hideg szél
a széllel is szembeszállunk
 
a szavakat, akár a szegeket
bevertük egymás szívébe
szakadhat ránk a lavina
lázasan egymáshoz bújunk
 
a szavakat, akár a szegeket
bevertük egymás szívébe
az árral is szembeúszunk
a széllel is szembeszállunk
lázasan egymáshoz bújunk

1008•  2015. április 8. 09:23

DISZFUNKCIÓ

a szép értelem
lefarcolt végtelen
az én kép telem

DISZFUNKCIÓ

ibolya, pitypang,
tulipán... én tavasszal:
mérgezett egér

SODRÓDÁS

Mondanám, hogy eleresztlek,
de a kezem görcsösen fog.
Szerelembe keresztellek,
lenne, aki tőlem elold?
Te nem lehetsz már az enyém,
kővé silányít ez érzés.
Kapkodok folyton utánad,
égek szavaim lángjában.
Jégszíved ha fel nem olvad,
zsarátnokom csak a holnap.
Lelkem mindig feléd árad -
hullámokat vet utánad.
De te mindig eltaszítasz,
szomjazom, és meg nem itatsz.
Kőtenger borítja fejem...
álmaimat elégetem.

1008•  2015. március 28. 08:38

Vándorbottal

Vándorbottal

Napsugárral locsolgatom,
Öntözgetem lelkem kertjét,

Hervadó virágok árván
térdeplik az éltető fényt.

Szerettelek… fáj az öröm,
Belém vájnak karmos szavak,

Életem a nyugvópontról:
elviharzott, bőszült patak.

Ami kézzel fogható volt,
Most kicsorbult bicska éle.

Dallamokat fest a hangom –
Elszállt a sors szerelvénye.

Álom: múlt, jelen és jövő –
ámokfutásom bevégzem,

S ha az Isten kegyelmes lesz,
biz' isten, hogy hozzá térek.

Bár a földön vándor vagyok:
elveszettek jövevénye,

Vándorbotom megragadom,
s felballagok, fel az égbe!

Száradás

Éj falán hunyorgó részeg gyöngyök:
közönnyel iszok csillagos feketét.
Nap-glóriázta sápadt holdleány
gördül a homlokomon feketén.
Véres lábnyomok koppanásakor
álomrengetegbe búvik a remény.
Csendhangú vágytóba loccsanok –
árnyékot húzva: tűnődő szegény.
Tekintetem lassan kigombolom,
simító kendő lelkem sebhelyén.
Tetszhalott mollba nyújtózkodom,
prizmaszínekkel csalogat a fény.
Kóbor hangod kísért most kalandra,
látszat falán vibrál kéjjel a fény.
Árnyak jönnek sötét-irigy arccal:
mintha boldogságot tapintanék.
Szívem alkonyi ború barlangja,
ahol dögkeselyűk gördeszkáznak.
Szélhárfa rácsendül szívharangra –
lassan kiszárad szememből a látszat.

1008•  2015. február 10. 12:49

Törésre várva

TÖRÉSRE VÁRVA
 
Későre jár, elkopnak mind a percek.
Alkonyodásnak indult az ég is...
Hazabotorkálnak a megunt szentek,
minden lépéssel maradok mégis.
Az óra körbe jár, láncok csörögnek,
szárnyaim fényezik fenn az égben.
Lenn oszlik a haragos őrület -
napok forgatnak mókuskeréken.
Bilincsek között mordul a szabadság -
ha mozdulsz, szorulni kezd a hurok
nyakad körül, és széthulló ábránd
az élet - s a képzelet: bűvös burok.
Úttalan utadon törésre vársz -
a remény fénypászmája felhasít.
Néha az öröm bizseregve jár át -
rázza vak dimenziód falait...
Fut a sors rozsdás keréknyomokon
ítéletszerű gondolat riaszt...
Ha végül egy hang mégis lestoppol -
két kezed markolja fel a vigaszt.

(régebbi)

Mindennapi kenyerem

A távolság elválasztja kedvünk...
Világ testén kelés az életünk,
Bújj hozzám, hogy önmagunkká legyünk!

Ha mindennapi kenyerem lennél,
Ránk ragyogna a győztes öröklét,
Mikor a tolvaj mindent elemészt.


EMEL A NAPLEMENTE
 
arcomra sötét csorog: este
könnyeim feketére festve
karom most is téged ölelne
de már kopik a naplemente
veled szebben festene arcom
ha színesebb lenne az alkony
szerelmem vegytisztán megárad
sodródsz és én szorítanálak
szívem zúgó patak-ölelés
emléket csókolok rád s te égsz
az estnek bágyadt sötét teste
villám-késekkel jön felmetszve
harcol lelkemmel majd elégek
de lázad a szív és remélek...
magányunk összeadódik egyszer
örvénylik velünk a naprendszer
ábrándok nyílnak kék szemedbe
s én elváltozom lényegedre
veled leszek véges önmagam
ringok a karodban színarany
mézízű csókod végtelenbe
emel a hanyatló naplemente

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom