Egy mézcsöppnyi fény

Steel•  2018. november 26. 16:06



Lassan Hold-kaszát fen ezüstre az este,
míg sóhajokra olvadunk egymástól, aztán
bőröm pipacsmeződdé nyílik csendben,
hisz csók nélkül millimétert sem hagytál


rajtam…Ajtónk mögött ruhátlan most
a világ, egy a Tiéd és az enyém,
az idő valósága is csupán rongy,
a szerelem föléje emelő tenyér.



Összehajlott nádszál testem és tested,
minket a naplemente parazsa körbe
hull, és egymást leheljük tűzzé benne.
Úgy viszel a hegyig finoman, ölben,


miközben a sötétlés félhomályt szitál,
s a magasban szállni engedsz, szabadon,
mielőtt szívednek kortyig kiinnál…
És ha már elpiheglek, Te magadon


őrzöl még, a tekintetedben élőn,
meglátom én is saját szépségemet,
olyan, akár a csillagokra égő
alkonysugár, a mézcsöppnyi fényem Benned.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

gosivali2018. december 29. 19:10

Ez nagyon szép....

csillogo2018. november 27. 07:45

Nagyon mélyen átéled és ahogyan megírod - csodálattal tölt el!

Pera762018. november 26. 20:53

Szépséges...

Rozella2018. november 26. 19:21

El-el száll a netem, de nem adom fel... :) így legalább több részletben és újra olvastam, és nem bánom, mert nagyon szép, a vége különösen tetszett!

"őrzöl még, a tekintetedben élőn,
meglátom én is saját szépségemet,
olyan, akár a csillagokra égő
alkonysugár, a mézcsöppnyi fényem Benned."

..hát igen, a legjobb tükör egy szerelmes szempár ...

skary2018. november 26. 18:53

:)