Apa kép(zet)

Steel•  2017. június 17. 19:16


 

Belesajdulok olykor az éji csöndbe,
mint ásó éle lágy tavaszi földbe.
Tűnődöm, keresem magamban helyed,
hisz szivemet nem fogta soha kezed.

 

Néha úgy vagy bennem, mint egy olajág.
Békélt vizfodor, elfogadott másik világ.
Máskor friss ostornyom vagy a gyermek lelkén,
aki veled nem is lehettem soha én.

 

Van, hogy ülök estéid magányában
Veled, és lelked lassú halálában
hazatért megbocsátásként tenyeremben
tartom a tied. Hiszen ember lettem

 

igy is. És talán, bármilyen is voltál,
apu, minden, mi volt felnövésemhez szolgált.
Néha érteni próbálom az utat,
idebent a miért akkor nem is kutat

,

hogyan hagyhattad az alkohol mámorát,
hogy meghasitsa benned a férjet és apát.
Van, hogy elfogadom, ha nem is tudod,
és a percek templomában fohászra hullok

 

Érted. Nem is kell tudnod, nem kell kérned,
szeretetemnek Feléd örök az Élet.
Itt a kislányban, ki emlékként gyászol,
mig elképzelt régben vele apjaként : játszol.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

merleg662017. június 18. 21:33

Bizony ez nem lehetett könnyű, de utólag írni róla, ilyen szeretettel, ez sem az. Remek versedhez szeretettel gratulálok.

Rozella2017. június 18. 18:32

Döbbenetes, ahogyan erről az érzésről írni tudsz, pedig rettenetes nehéz lehet... Nagyon őszinte, nagyon átérezhető és szomorú...

Törölt tag2017. június 18. 12:04

Törölt hozzászólás.

skary2017. június 18. 05:37

...

Törölt tag2017. június 17. 22:54

Törölt hozzászólás.