Csöndhangok

Steel•  2019. augusztus 3. 19:09

Mégis más

 

Tenger-öblök kékjei a hajnalok,
- hitte, a sors csillagkavicsait szedte,
zsoltárként zengtek hajdani gyermekdalok
álmon és ébren is ott benne, benne...

Páracsipkék csüngtek sok sarjult tavasz-ágon,
rajtuk napfénylebbenések derengtek,
míg egy egy emlék hazatért fecskeszárnyon
Ő mindenütt idegen volt és eretnek...

Otthont nem talált csak ott, hol a dombokat
Apja vállívéből rajzolta az Isten,
s a májust suttogó pille lombokban
Anyja szemtükre volt minden zöld kis pigment.

Szívére békét csak a völgy halk szívverése
hozott, miközben a patakra szellő ejtett
kacajt, mit galambok vittek egy-egy síremlékre,
hogy virággá nyíljanak a hantcsönd felett.

S mégis, mégis, míg a régi utcákon járt,
valami idegent ismert fel, valami halált.
Ahogy a múlt lepkeszívhangja övére szállt,
minden szeretett egykoriban hiányt talált.

Steel•  2019. február 24. 17:47

Mindenütt II

 


 


.

Bagett hátú dombokon elszalad a szél,
megül kicsit most ott a határ végén,
s míg rám sziklaként ülnek az estárnyak,
a borvirágos arcú alkonyban meglátlak,
Apám. Csak egy karóra, egy üres ház,
képeslapemlékek, vagy csillagszáz,


ennyi maradt utánad, és a mécsek,
apró könnygyertyák, melyek mindig égnek.
De ha mélyen az éjszívű halálba
nézek, megérint a mégis valósága.
Itt vagy minden kézzel nem foghatóban,
minden papírra álmodott fecskeszóban,


hópihe-parazsak csöppnyi fénytáncán,
s a gyopár szirmú, fehér lelkű párán.
Ott vagy a lángduruzsolós percekben,
szalmazizzenős, padlás lényű melegben,
s minden flaskában, mit magánytenyér szorít,
míg a tél a Napból felleget csorbít.


Gyermek-álom vagy, mit az Isten dajkál,
és meg-megmutat nekem néhanapján,
szeretet vagy, jégből rügyező hóvirág,
bennem felfedezetlen, rejtező világ,
lényegemben lényeg, örök alkotó rész,
a ma és holnap is így marad egész
.

Steel•  2019. január 26. 19:07

Hazatérnék

Tábortűzcsipkék az esti sugarak,
a temető pitypanglelkű és szelíd.
Meredéllyé váltak a belső utak,
s most csak azt várom, jussak el Istenig.


De az is elég, ha Te ölelsz át, Anyám.
Fénytenyereddel szótlan magadhoz emelsz,
csillag-eres kezed megnyugtat majd talán,
és a halálból újra születni nevelsz.


Hazatérnék most, kinyílnék sírodon,
mint szegfűillat, szabadon és könnyűn,
s érezném szél-ujjhegyed a szirmokon,
amint békét simít, hagy bennem örökül.


Mennék, felhő-mezők pille szépén Hozzád,
mennyboltcseppekből rajzolnék végtelent,
s Te megmutatnád nekem hajnalszobád,
onnan látnám, hogy teremtesz kék eget.


Hazatérnék most, szíved lenne nyughelyem,
az a csönd, mi benne lakik már, az kell nekem.
Nehéz most, túl nehéz ez a porhüvely,
hova-tartozásom e sorsban nem lelem.


Hazatérnék most, odaszállnék válladra,
mint a ködlepkék ha szállnak a Nap felé.
Csak vegyél magadhoz, emelj fecske-szárnyadra,
és a fáradt gyermek bennem mosolyra kél.

Steel•  2018. november 26. 16:06

Egy mézcsöppnyi fény



Lassan Hold-kaszát fen ezüstre az este,
míg sóhajokra olvadunk egymástól, aztán
bőröm pipacsmeződdé nyílik csendben,
hisz csók nélkül millimétert sem hagytál


rajtam…Ajtónk mögött ruhátlan most
a világ, egy a Tiéd és az enyém,
az idő valósága is csupán rongy,
a szerelem föléje emelő tenyér.



Összehajlott nádszál testem és tested,
minket a naplemente parazsa körbe
hull, és egymást leheljük tűzzé benne.
Úgy viszel a hegyig finoman, ölben,


miközben a sötétlés félhomályt szitál,
s a magasban szállni engedsz, szabadon,
mielőtt szívednek kortyig kiinnál…
És ha már elpiheglek, Te magadon


őrzöl még, a tekintetedben élőn,
meglátom én is saját szépségemet,
olyan, akár a csillagokra égő
alkonysugár, a mézcsöppnyi fényem Benned.

Steel•  2018. november 14. 17:53

Egy szívrész

Nagy papirlepkék mind a felhők, szárnyaik,

ahogy ide sóhajt fölém az alkonyat
könnyű pókháló-homállyá hullanak.
A házak, a fák rétessé nyújtják árnyaik,
mialatt a Nap csipkelángjai szépen
az utca porszemei közé alvadnak,
és eljő ideje a csillagtavasznak,
pedig idelent november van éppen.
Az éj szilvahéja lágyan körül ölel
minden angyalszembogarú kis lámpást,
míg a lelkek az álmok anyakarját várják.
Most még egy szélidőnyi hang sem zörren,
ez valami  égin szelíd  pillanat,
ahogy a csönd dérpilácsokat gyújt fel,
mintha szív részét nyújtaná az Isten,
annak, ki könnycsepp-térdeplőn e földön
itt maradt.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom