-MaDeleine-

Vonalkódos csattanó maszlag 

egy ördög fajzat

turkál az amgidala színes képeivel s próbálja szemed színét lefesteni, de csak félve mégis élve 

lejárt alumínium fejek között hulik széjjel

mint a képzelet, ha már nem remélhet, vétek ez? 

mondd meg te... 

Papírgalacsin ráncait simítom ki és egy szót találok olvasni: megestitt;

Életem, szerelmem és igen, te baby. 

Violaillatú kámfor játszik ragacsos szurokszívemmel

s nem lelem, de keresem 

márkás sporttáskát töltöm tele, 

nem a poharat, veled

egy éjjel

ezer létben sem lenne készen, 

csak a bíborszirom szégyen rajzol Neked képet, 

ha képzel. 

A gondolatod melegségként árad át testemben..reggeli csókod most is

emlékként ébreszt fel,

abban éleké n is, te is..

Semmi vágy, semmi cél, csak hogy ilyenkor legalább egy percre is, de te az enyém..

Mennyire hiányzol, juttatja eszembe a reggel köd között bújó apró fénye

a Napnak fagyot átjáró tüzes hamva, 

ami már csak maradt, s én kívánom, hogy ma újra láthassam, ígérem kívárom.

Látod milyen.. kíván, de nem akar,

csak egy madeleint harapna... 

"nem mondhatok ilyet", mert..

a menekülő hozzád kerül, terül, belül leül

ne adj neki széket, melletted nem akarom

érezzem, hogy gyengéd ölelő karod.. 

 képeket a madzag az a mézes 

húzz most hozzád  édes.. 

kérlek, hagyj most, félek

de inkább nem is kérem 

egyiket neked adnám, kérlek hagyjál, úgy remegek, kezembe kezeddel a kiutat keresem

"nem mondhatok ilyet", 

mert minden gondolatom tied. 

füstbe mártom tollamat

venámnak szíved oltalma

látod, milyen nagy a kín, ha nem is vagy itt

minden könnycsepp érted küzdelem

romokból épített ezeregy szerelem

neked, nekem

adod kezembe szívedet életedhez

vigyázom,  leküzdöm, éltetem

nem szúrom be félelmem, 

ha épp az ördög szüntelen kérlel ezt

meg magamat kihányom, fogod a hajam

s csókolod az ajkam, ha kiáltok

Csepereg az esőőő

Lefolyik az arcomooon..

Hah nem, nem, namég mitnem

ülök kint de csepereg, igen oltja füstömet, 

de szeretem...se gyere el mert a várakozás,

na annál szebb ez minthogy elmondom fáj 

nekem

neked

az ébredező

szerelem democskosul szeretem

na kezdjük már el..! 

romokban itatott keseredést, hogy

 fújja el sziporkázó hidegszél

egy kis esővel áztatott ihlettel tekeredik

a falábú kígyó neved emlegeti

("az is milyen szép....") 

naigen kinek mi a színeslufi lebegés durrantja ki két

gyertyafényes tüskés éberléte

kevert dj koktélpohár peremére

szórt teknó zenére

kelj fel! , táncolj! 

várod, mert látod 

meg a szeretetet se felejtsd el, mikor wattacukormázban olvad szépbe

mintahogy múltad jövődben, kérjed! 

valahol igenott, s emlékszel úgy a régre, ha 

Madelein olvas fel néked

minden ezeregy éjjel

hogy úgy sose légy igazán ébren.. 

tudod, veled nem álmodni vétek.. 

a többit meg suttogom érted.. 

meg aztishogy

tűzvörös liliomok csepegnek és remegnek kéken

a téli ablakpárkányra mázolod széjjel a szégyent értem gyöngyvirágölembe csúsztatott mélybe

szeretett egyenértéken időtvesztve lebegsz velem a fellegekbe, 

ha finomhangolod Őket, sose veszted.