Irka-firka

Mikor könnyű és bátor vagyok,
ahogy gyűlnek bennem a dalok,
szívemben szeráfok zenélnek,
egyszer feltör bennem az ének.

Lelkem örül ha orgona zúg,
nagy vizek zenéje merre húz?
Mint súlyos teher, mit nem értek:
- A mélyben évek és az élet.

Ha volnék sajátfényű csillag,
beintnék az égi kocsisnak.
Nem vagyok, csak néma csalogány,
pedig dal a szívem, palotám.

Maradj még, csak maradj még velem,
ringass el a szép mennybolt alatt,
mint gyermeket, ringass el engem.

Míg altat a fénykupolás éj,
csak lesem, várom a szép szavát,
bennem a vágy utánad úgy ég.

Míg lángoló fogoly a lélek,
varázsos álomképek foglya,
titkot, álmot hoznak az éjek.

A sors sötét, arany szálait
láthatatlan, kis kezek fonják,
majd ébredünk, szöknek álmaink.

Dalt tanulnak az óceán-habok,
én hallgatózom, mint a kisgyerek, 
lenn valami nagy szív dobog, vacog,
szív a mélység, szállnak a permetek.

A hullám nyögve sistereg, hullik,
így üzen az ég és a tengerek.
Lelkemben a dal, a félsz csordultig,
szememben rémülten a sors remeg.

Olyan vagyok, mint a legtöbb,
nem jobb nálad és nem különb.
Eléggé jól lát a szemem,
és legtöbbször talpra esem.

Sötétben apró fény vagyok.
szívemből szólnak a dalok.
Már senkit sem irigyelek,
olykor egyedül megyek.

Senkitől sem várok többet,
kereknek tudom a Földet.
Álmodom álomvilágom
de nem lehet a vakságom.

A kedvenc évszakom a nyár,
hűs, ringó tenger, pálma vár.
A napfényt, vizet imádom,
nyárban legszebb a világom.

Egyik kedves színem a kék,
a vágyam a végtelen ég.
A szabadság is velem jár,
vállamon ül a kék madár.

A szívem pont, mint a tiéd,
én is megérek egy misét.
Én már nem menekülök,
és mosolyova gyűlölök.

Régi versem.
2012.

Valahonnan elém toppant a nagy titok,
a nagy illúzió szertefoszlott menten.
Tovább bukdácsolunk a súlyaink alatt,
csak toporgunk a nagy élet-bálteremben.

Egyre nehezebb batyuval, görnyedt háttal,
míg élünk, hiába, tovább menetelünk,
de már eldobnánk magunkról a koloncot.
Mint vízen a fecske, nyomtalan elmegyünk.