Csak tintafoltok

Steel•  2019. március 11. 06:56

Hajnalpillanatnyi

 

Méla felhők lélegzése ül még a tájon,

mint sok kis tejhabcsipke simul el a dér,
majd felragyog egy hópihe-sugáron 
a reggel. Kinyújtja magát a tejút-tenyér,

 

a csillagok meg mind belé gömbölyödnek,
szentjánosbogarak fényeként száll a pára,
aztán szembogarába világol a csöndnek.
Lassan kitárul az égbolt jégmadár-szárnya,

 

a házak szívzörején hétköznap ébred,
a szél bogáncs-ujjait visszahúzza,
és a Nap felcsókolja a fagypihéket.
Egy másodpercre csak, tekintetét lehunyja

 

s tél, gyönge borvirágpír látszik a határ
arcán. Csupán mint egy hajnalpillanat,
amelyben a tavasz megmutatja magát,
hogy megérintsen március lágy illata. 

5 hozzászólás
Steel•  2019. február 24. 17:50

Gépvilág(kép)

 

Mily rég volt, hogy fénybóbitákkal kélt
az Ég, s a fellélegző hajnal nem félt
még. kis felhőpitypangokat szórt az Isten,
míg a pázsitot mosdatta harmatvízben.

Ma betonszemekkel ébred a város.
Tüdeje nem csupán a szmogtól sáros.
Gyárak cigarettázzák a világ rákját,
belőlük tömi a Mátrix dohányzsákját.

Egykoron még nem véreztek a pipacsok.
Virággá váltak apró rügypillangók,
és a fák sóhaját ha itta az ember,
a perc anyaölként ringatta a csenddel.

Most a Nap a droidlét monitora,
és hosszú a vegetálás kocsisora.
Bár szépek fent a csillaghologrammok,
már belül is csak enterrel futnak a napok.

9 hozzászólás
Steel•  2018. november 26. 16:10

Csak Te

 

 

 


Álmos falombsóhajokat

ringat a szél,

felhő-sötétet vajúdik

fent az Ég,

csak Te vagy 

bennem szelíd

valóságoddal most is

szép.


Pillanatunk ölében

kucorgok,

arcom még tenyered

gyöngédségén pihen,

belül a női

teljességtől lobogok,

ahogy szíved megérinti

a szívem.


Esőt gyűlnek az árnyak,

a cseppek bogárszemű

csillanásán

Téged látlak,

csendem egén 

csillagharmat vagy,

tiszta belső fény.


Az utcalámpák gyertyalángja

parázs-derengés,

a tovatűnő idő 

lepke-lebbenés...

Csak Te vagy állandó,

bizonyos,

némaságom is 

Hozzád bújón otthonos.


Te vagy minden,

amit kimondani sem

képes a szó,

minden érzés, ami

e földi Életnek

egyszerűen jó.


4 hozzászólás
Steel•  2018. szeptember 8. 09:14

Ősz-derengő

 

Lassan megfakul a nyár tündérszárny-fénye,

a virágcsipkék is szélbe szakadnak,

halkabban zsong már a hajnalok vére,

a harmatpillék mind homállyá alvadnak.

Ha az árnyak hófehérke-haja szétterül,

a Hold derek hóvirágait tűzi bele,

és a hűvös majd éj-jellemmé lényegül.

Hideget ragyog a tejút opál-szeme,

összerebbent lombsóhajok fáznak tőle.

Csöndé kucorog a mezők szívverése,

szeptember meg felhőket dagaszt esőre.

Közeleg az alkony bíbor-pilledése,

füst ízű nappakolat hoz a zöldmúlás,

ahogy az avarhamvak szétreppennek,

bentjeik a házak kis gyertyává gyújtják,

s helyet kínálnak az emlék-perceknek.







5 hozzászólás
Steel•  2018. augusztus 25. 15:37

Kegyelem

 



Kialszik most az alkonyat,
bazsarózsa-parázs,
lepotyognak a felhőszilvák,
holdbográcsban éjjellé
rotyognak,
és pár kendős, párahajú angyal
szétszórja a csillagok
körtehéját.

Valahol fent Anyám is
szorgos már,
- álmokat dunsztol,
betakarja tenyere
dunnáján, 
és megtartja nekem
szívmelegnek,
ha enyémre borzongni
érzem a még
csak derengésnyi
ősz erejét.

Szél mojol a fák
csöndje között,
széna-zizzenés csupán
az idő,
ahogy Apám kaszál
a dombok mögött,
és utolsó sóhaja
a fűpillék zöldillatából
kinő...

Olyan távoli a rég!
Lecsóillatú tegnapok,
emlékbefőtté zárva.
Most erőlevest főz
a vasárnapi Ég,
s a kislány léleksebeire
a múltat jelenné tárja.

S miközben az otthon
lekvár-gőzét
napfénnyé leheli
a rám találó
pirkadat,
elhiszem, Apám,
Anyám minden szeretetlényege
körülöttem is itt maradt.

Most a virrasztás is
gyönyörű,
- mert már a szótlanság sem
rejtelem,
hiszen Isten így hagyta
Őket örökül,
s nem lehet ennél
szebb a gyásznak
a kegyelem.

A könnycseppek
fecskemadara
lassan tovaszáll,
- már csak a szeretet
élet-akarata
tér haza,
s pihen meg bennem.


4 hozzászólás
Előző
Következő
1234...22