A hervadáson túl

A nyár szamba-ritmusa  mindjárt lassul,

majd ahogy a kertszirmok földre hullnak mind,
fasor-virágok nyílnak az estnek teraszul,
Monetté festve sok gyönyörű őszi színt.

 

Bimbóznak majd az árvácska-kékek, és álmos
muskátli-bíborok, krizantém-fehérek,
s hajnali labdarózsa-pírok ott távol.
Majd pőre Madonnák lesznek az erdők, ledérek,

 

gyertyaláng-ingjeik odavetik a szélnek,
s a pára szentjánosbogár-ragyogása
lesz anyabölcsője a születő dérnek.
Közel jár a csöndek gyermekvallomása,

 

mikor csak kápolnaillatú békét keres
az ember, hol nem kísérti a világ, a lét
szellem-arca, mert rajtuk túl még tisztát lelhet.
Talán Istent, vagy csak hite igaz lényegét.

 

Csillagszívverések szórják zúzmarák fényét,
s szembogarukkal visszatündöklik a mezők,
én hajamba tűzöm november köd-szépét,
látva, a halál jámborul az élet előtt.