Csak tintafoltok

Steel•  2018. szeptember 8. 09:14

Ősz-derengő

Lassan megfakul a nyár tündérszárny-fénye,

a virágcsipkék is szélbe szakadnak,

halkabban zsong már a hajnalok vére,

a harmatpillék mind homállyá alvadnak.

Ha az árnyak hófehérke-haja szétterül,

a Hold derek hóvirágait tűzi bele,

és a hűvös majd éj-jellemmé lényegül.

Hideget ragyog a tejút opál-szeme,

összerebbent lombsóhajok fáznak tőle.

Csöndé kucorog a mezők szívverése,

szeptember meg felhőket dagaszt esőre.

Közeleg az alkony bíbor-pilledése,

füst ízű nappakolat hoz a zöldmúlás,

ahogy az avarhamvak szétreppennek,

bentjeik a házak kis gyertyává gyújtják,

s helyet kínálnak az emlék-perceknek.







Steel•  2018. augusztus 25. 15:37

Kegyelem



Kialszik most az alkonyat,
bazsarózsa-parázs,
lepotyognak a felhőszilvák,
holdbográcsban éjjellé
rotyognak,
és pár kendős, párahajú angyal
szétszórja a csillagok
körtehéját.

Valahol fent Anyám is
szorgos már,
- álmokat dunsztol,
betakarja tenyere
dunnáján, 
és megtartja nekem
szívmelegnek,
ha enyémre borzongni
érzem a még
csak derengésnyi
ősz erejét.

Szél mojol a fák
csöndje között,
széna-zizzenés csupán
az idő,
ahogy Apám kaszál
a dombok mögött,
és utolsó sóhaja
a fűpillék zöldillatából
kinő...

Olyan távoli a rég!
Lecsóillatú tegnapok,
emlékbefőtté zárva.
Most erőlevest főz
a vasárnapi Ég,
s a kislány léleksebeire
a múltat jelenné tárja.

S miközben az otthon
lekvár-gőzét
napfénnyé leheli
a rám találó
pirkadat,
elhiszem, Apám,
Anyám minden szeretetlényege
körülöttem is itt maradt.

Most a virrasztás is
gyönyörű,
- mert már a szótlanság sem
rejtelem,
hiszen Isten így hagyta
Őket örökül,
s nem lehet ennél
szebb a gyásznak
a kegyelem.

A könnycseppek
fecskemadara
lassan tovaszáll,
- már csak a szeretet
élet-akarata
tér haza,
s pihen meg bennem.


Steel•  2018. augusztus 5. 15:30

Míg reggel lesz


A csönd most szétleheli a bogárzümmögést,
mi eddig ásítva motoszkázott a pázsit
alatt. Az éjjel magával viszi hűvösét,
a Nap harmatok százszorszép-fényén játszik,
míg mind felhők teagőzévé nem száll.
Már gyermekszemű-kék a fákon túli távol,
sok csillagsugár ellibbenő ökörnyál,
ezüstszálaikból lesz ott fönt angyaljászol.
Néhány fehér lepke, mint apró békegalamb,
Isten keszkenőjéből foszló csipkedarab,
az élet álomszívverésére szakad,
ott, ahol magzatként sírnak fel a szavak
.

Steel•  2018. július 31. 12:13

Alkonyidő

 

Harmatlepkék vízcseppszárnya rebben,
odakint fénysejtelemmé lesz a táj,
szilvahéj-felhők foszlanak csendben,
még nyár van, de valami ősz közel jár.
Már lehulltak a bibepor- csillagok,
nyíló tűzliliom felettem a Nap,
magamtól és tőled is távol riadok,
bár szívem illatoddal írt naplólap.
Ma mégis gyertyalángvirág a szerelem,
naprendszerbe olvadt kéknyi végtelen,
hol csak a bolygók magányát lelhetem,
és szíved el ujjhegynyit sem érhetem.

Steel•  2018. július 3. 10:24

Földi szép

Mélyebben lélegzik most már a szél,

tuliparázs a messzi alkonyfény,
kigyúl a csillagok szívlámpása,
mint Isten-sóhaj, terül a világra.
Szinte hallom, hogy súgnak a mezők,
ringatják a sok álomkék felhőt,
látom a szirmok kis szoknyatáncát,
ellibbenik a lélek belső vágyát,
olyan pillén, ahogy mi nem merjük,
- pedig ezt a szabadságot keressük.
Most hagyom, hogy felemeljen az Ég,
- nem ölelt a naplemente így már rég.
Kicsiny falum templomillat, békesség,
anyaölén sarjul minden földi szép.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom