Tündér és róka (részlet)

--angela--•  2014. január 2. 19:06

(...)

            Még javában tartott a nappal, mikor újult erővel felébredtem. Tehetetlenül kellett elszenvednem, ahogy álmom sima, tiszta vize lassacskán egyre zavarosabbá és sekélyebb vált.
            Rég volt közöm a nappalokhoz. Egy hétköznapi róka voltam. Szerettem játszani, gubbasztani a fűben, és lesni a zsákmányt; féltem a vadászt, és más veszélyes lényeket, mint a harcos-gombákat, melyek csoportosan, előre kitervelt robbantásokat végeztek az erdőben, és akik miatt jó kapcsolatot kellett ápolnunk a vakondokkal - noha ezek igencsak undok állatok voltak -, de így rendszerint informáltak minket a következő robbantás helyszínéről. Vártam azokat a napokat, melyeken kívánságok teljesültek, mert a csillagok az Éjkék-tavat ünnepelték, melyben láthatták tükörképüket, és reménykedtem, hátha ez a nap is ilyen lesz - bár soha nem utalt rá semmi jel, hiszen ezt is a tündérek szeszélye mozgatta. Ez a nap akkor következik be ugyanis, mikor egy tündér az éj leple alatt megcsókol egy élőlényt, s erre a csillagok szemei mind fölnyílnak, hogy lássák a jelenetet, aztán pedig megpillantják magukat a tóban, és ünnepelni kezdenek. Abból vesszük észre mi ezt innen, a Földről, hogy az égitestek pislákolni kezdenek, és ilyenkor bármit kívánhatunk, mert örömükben teljesítik azt. Ezért kell folyton figyelni az eget.
            Emlékszem életem első Kívánságok Éjszakájára - így hívtuk ugyanis az eseményt. Nagyapám keltett, aki éjjelenként puszta megszokásból gyakran felébredt, hogy ellenőrizze biztonságunkat. Ő ugyanis korábban egy igen veszélyes, emberlakta vidéken élt, és rögzült benne a folytonos éberség. Tán ezért öregedett, és gyengült meg olyan hamar - legalábbis szüleim ezzel magyarázták az ő vénségét.
            Testvéreimmel már mélyen aludtunk, mikor csendesen felébresztett minket, kihívott az odú elé, és a Kívánságok Éjszakájának előbb általam is elbeszélt történetétéhez még a következőket fűzte:
            - Ám mindössze egyetlen kívánságotok lehet. Ez nincs szabályhoz kötve, de óvatosak vagyunk az olyan távoli tüneményeket illetően, mint a csillagok. Bármilyen jó kedvükben is vannak, nem volna okos dolog túlterhelni őket, mert megelégelnék mohóságunkat, és többé nem teljesítenék egyetlen kívánságunkat sem.
            Évek múltán azonban, mikor már idősebb lettem, elárulta, hogy mindezt csupán "nevelő célzatból" mondta, hisz fiatalkorában társaival többször is volt, hogy elárasztották a csillagokat mindenféle kívánsággal, s noha mind teljesült, borzasztó érzés fogant bennük a csömör nyomán. Ezért van, hogy nekünk már csak egyet szabad kívánni, és szeretné, ha megígérném, hogy míg élek, mindig csak egyetlen egyet kívánok, én pedig megígértem.
            - Különben is, azon morfondíroztunk a szüleitekkel, hogy egyáltalán bevezessünk-e benneteket a Kívánságok Éjszakájának rejtélyébe, és nem lenne-e nyugodtabb az életetek hétköznapi mederben, varázslat és... - itt elgondolkozott, a megfelelő szót kereste. Láttam szemében azt a végtelen mélységet, ahová emlékei közt lenyúlt.
            Rezignáltan folytatta:
            - ... és bonyodalmak nélkül. Ám én meggyőztem édesapádat és édesanyádat, hogy varázslat nélkül nem élet az élet!
            Nevetett. Emlékszem a ritkán használt, derűs mosolyára. Ugyan nem láthattam fiatalon, ilyenkor néhány pillanatra mégis felvillant előttem ifjúkori, eleven énje. Nem is tudom miért, de felragyogott az én arcom is. Aztán e komoly közlemény után bohókás hirtelenséggel csak úgy otthagyott.
            

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!