--angela-- blogja

--angela--•  2014. január 2. 19:06

Tündér és róka (részlet)

(...)

            Még javában tartott a nappal, mikor újult erővel felébredtem. Tehetetlenül kellett elszenvednem, ahogy álmom sima, tiszta vize lassacskán egyre zavarosabbá és sekélyebb vált.
            Rég volt közöm a nappalokhoz. Egy hétköznapi róka voltam. Szerettem játszani, gubbasztani a fűben, és lesni a zsákmányt; féltem a vadászt, és más veszélyes lényeket, mint a harcos-gombákat, melyek csoportosan, előre kitervelt robbantásokat végeztek az erdőben, és akik miatt jó kapcsolatot kellett ápolnunk a vakondokkal - noha ezek igencsak undok állatok voltak -, de így rendszerint informáltak minket a következő robbantás helyszínéről. Vártam azokat a napokat, melyeken kívánságok teljesültek, mert a csillagok az Éjkék-tavat ünnepelték, melyben láthatták tükörképüket, és reménykedtem, hátha ez a nap is ilyen lesz - bár soha nem utalt rá semmi jel, hiszen ezt is a tündérek szeszélye mozgatta. Ez a nap akkor következik be ugyanis, mikor egy tündér az éj leple alatt megcsókol egy élőlényt, s erre a csillagok szemei mind fölnyílnak, hogy lássák a jelenetet, aztán pedig megpillantják magukat a tóban, és ünnepelni kezdenek. Abból vesszük észre mi ezt innen, a Földről, hogy az égitestek pislákolni kezdenek, és ilyenkor bármit kívánhatunk, mert örömükben teljesítik azt. Ezért kell folyton figyelni az eget.
            Emlékszem életem első Kívánságok Éjszakájára - így hívtuk ugyanis az eseményt. Nagyapám keltett, aki éjjelenként puszta megszokásból gyakran felébredt, hogy ellenőrizze biztonságunkat. Ő ugyanis korábban egy igen veszélyes, emberlakta vidéken élt, és rögzült benne a folytonos éberség. Tán ezért öregedett, és gyengült meg olyan hamar - legalábbis szüleim ezzel magyarázták az ő vénségét.
            Testvéreimmel már mélyen aludtunk, mikor csendesen felébresztett minket, kihívott az odú elé, és a Kívánságok Éjszakájának előbb általam is elbeszélt történetétéhez még a következőket fűzte:
            - Ám mindössze egyetlen kívánságotok lehet. Ez nincs szabályhoz kötve, de óvatosak vagyunk az olyan távoli tüneményeket illetően, mint a csillagok. Bármilyen jó kedvükben is vannak, nem volna okos dolog túlterhelni őket, mert megelégelnék mohóságunkat, és többé nem teljesítenék egyetlen kívánságunkat sem.
            Évek múltán azonban, mikor már idősebb lettem, elárulta, hogy mindezt csupán "nevelő célzatból" mondta, hisz fiatalkorában társaival többször is volt, hogy elárasztották a csillagokat mindenféle kívánsággal, s noha mind teljesült, borzasztó érzés fogant bennük a csömör nyomán. Ezért van, hogy nekünk már csak egyet szabad kívánni, és szeretné, ha megígérném, hogy míg élek, mindig csak egyetlen egyet kívánok, én pedig megígértem.
            - Különben is, azon morfondíroztunk a szüleitekkel, hogy egyáltalán bevezessünk-e benneteket a Kívánságok Éjszakájának rejtélyébe, és nem lenne-e nyugodtabb az életetek hétköznapi mederben, varázslat és... - itt elgondolkozott, a megfelelő szót kereste. Láttam szemében azt a végtelen mélységet, ahová emlékei közt lenyúlt.
            Rezignáltan folytatta:
            - ... és bonyodalmak nélkül. Ám én meggyőztem édesapádat és édesanyádat, hogy varázslat nélkül nem élet az élet!
            Nevetett. Emlékszem a ritkán használt, derűs mosolyára. Ugyan nem láthattam fiatalon, ilyenkor néhány pillanatra mégis felvillant előttem ifjúkori, eleven énje. Nem is tudom miért, de felragyogott az én arcom is. Aztán e komoly közlemény után bohókás hirtelenséggel csak úgy otthagyott.
            

--angela--•  2011. április 2. 10:07

Erich Kästner: Példaszerű őszi éj

Erich Kästner: Exemplarische Herbstnacht 

Nachts sind die Straßen so leer.
Nur ganz mitunter
markiert ein Auto Verkehr.
Ein Rudel bunter,
raschelnder Blätter jagt hinterher.

Die Blätter jagen und hetzen.
Und doch weht kein Wind.
Sie rascheln wie Fetzen und hetzen
und folgen geheimen Gesetzen,
obwohl sie gestorben sind.

Nachts sind die Straßen so leer.
Die Lampen brennen nicht mehr.
Man geht und möchte nicht stören.
Man könnte das Gras wachsen hören,
wenn Gras auf den Straßen wär.

Der Himmel ist kalt und weit.
Auf der Milchstraße hat's geschneit.
Man hört seine Schritte wandern,
Als wären es Schritte von andern,
und geht mit sich selber zu zweit.

Nachts sind die Straßen so leer.
Die Menschen legten sich nieder.
Nun schlafen sie, treu und bieder.
Und morgen fallen sie wieder
übereinander her.

 

 

Példaszerű őszi éj

Éjjel a néma homályban
csak egy-egy autó töri meg a csendet.
Színes falevelek a nyomában
zizegve reá vadászni mennek
összeverődve, falkában. 

A levelek űzik és hajtják,
bár a szél nem kavarog.
Zörögnek, mint fecnik, s nem hagyják
- noha a sok levél egytől-egyig halott -,
testüket titkos törvények mozgatják.

Éjjel az utca oly kihalt,
nem égnek már a lámpák.
Reméli az ember, útján senkit nem zavart,
s ha nem lennének betonozva a járdák,
hallaná, ahogy a fű kihajt. 

Az ég messzi és hideg.
A Tejúton már havazott.
Hallod vándorolni lépteidet,
mintha más léptei volnának azok,
s mész tovább, te társa a senkinek. 

Éjjel csend uralja az utcákat.
A derék ember
lefekszik, mert fáradt,
de reggel
ismét a másikra támad.