Reggeli történet

pepo•  2021. január 23. 16:25  •  olvasva: 132

Ötödi fejezet

 

 

Már csak pár házra vagyok otthonról, érzem hogy fájnak a lábaim, nem vagyok hozzászokva a gyalogláshoz, pedig annyit bicikliztünk gyerekkorunkban, mindenhova futva mentünk, ment az örökös versengés, fogadás, egymás leigázása, sokszor én voltam a gyorsabb, most meg ez a pár kilométer kifog rajtam. Lakáskulcsom kerestem a bal zsebemben, de hogy belenyúltam a sok sorsjegyet tapogattam, ha egyet is kiejtenék, biztos aki megtalálja beváltaná, mi lenne ha a postaládákba tennék egyet-egyet. Megmosolyogva értem kis házam kapujához, kulcsot a zárba tettem, egy pillanatra mintha éreztem volna hogy figyel valaki, ahogy hátra néztem, a sarkon befordult a biciklis, furcsa színű kis hátsó kosárkával, egyre megy, egyszerre vagyok fáradt és másnapos, valahogy csak eltelik ez a nap is. Már az előszobában ledobáltam minden ruhám, vágytam a zuhanyra, ahogy beálltam a zuhanyzó alá, kinyitottam a meleget, megvártam míg olyan forró nem jött hogy már elviselni nem tudtam, aztán a hideget engedtem magamra, jót tett a tegnap estének, megborotválkoztam, felöltöztem. Éhesen a hűtő elé álltam, nem tudom mit találok benne, igazából nem emlékszem mikor voltam utoljára boltban, félve nyitottam ki, talán lesz benne tojás, szalámi vagy sonka. Ahogy kinyitottam az első amit megláttam egy nagyobbacska doboz, amit biztosan nem én tettem oda, hisz csak olyan rében nem nyitottam ki hogy elfelejtettem volna. A doboz papírdoboz volt, rajta egy jól olvasható felirat, amin az állt, gyorsbüfé, ételkiszállítás, rajta egy dátum, január 21, de hisz ez tegnap volt, hogy került ide, hisz nem voltam idehaza, és ezekszerint én nem tudok erről, tehát én nem tettem ide, vagy mégis és ez az egész álom, valahogy nem áll össze a kép. Gyorsan kivettem és az asztalra tettem, hoztam egy pohár vizet, leültem, vajon mi van benne, ahogy kibontottam egy kis kártyát vettem ki belőle, egy üzenet.Meglepett az üzenet, de ebből így minden kiderült. Szia Heni vagyok, tegnap hogy nálam jártál, eszembe jutott záráskor, hogy azokat az ételeket amit másnap már nem akarok eladni, bedobom neked hazafelé, erre is jöttem de nem voltál idehaza, reggel korán kezdek, és emlékszem adtál egy kulcsot, még régen, eldöntöttem ha nyitja a kaput, bejövök, leteszem a teraszodra,a kulcs meglett, az ajtót is nyitotta, behoztam a teraszra, mivel kopogtam hátha fent vagy már,de semmi, ne haragudj, de a bejárati ajtót is kinyitottam, betettem a hűtődbe, mint régen, ha főztem, és áthoztam, kifele bezártam, a kulcsot bedobtam a postaládádba, ezt amúgy is vissza kellett volna akkor adnom.Jó étvágyat. Hát így kerülhetett ide ez a doboz.

Ahogy elolvastam eszembe jutott a bicikli amikor hazajöttem, akkor mehetett el, kimentem a postaládához, kinyitottam, ott volt a régi kulcs, ami az övé volt. Furcsa érzés kapott el, mintha megsértődtem volna, olyan felszíni fájdalom, a múltból. Visszamentem, kulcsot egy kosárba tettem az előszobában, mint régen amikor hazaértem, bezártam, sosem hagytam benne a kulcsot, betettem egy kosárba, ahogy Heni is. Most hazaért a kulcscsomóm. Kibontottam a dobozt, egy hamburger volt benne, valamilyen sült hús, két szelet puncs süti, a kedvencem. A hamburgert kivettem, kicsit megmikrózva leültem, lassan ettem, mindig ez volt a hibám, gyorsan ettem, most a gondolataim miatt sem tudtam volna gyorsan megenni, a tegnapi nap, olyan hihetetlen, ezt a sok pénzt talán mástól vehettem el, és lehet segítettem volna azzal ha tegnap eszembe sem jut, hogy gyalog induljak, el.De nézem a másik oldalát, nem találkoztam volna Henivel, de mivel bementem szerencsét venni, és segítettem egy jóbarátomon, mégis azt kell mondjam, nem volt a tegnapi nap, értelmetlen. tovább kell segítenem valakit ezzel a pénzzel, igen, Heni, ő lesz az, neki is jól fog jönni, még fiatal, az élete még így is ha szerencsét talál, sokáig boldogan fogja a napjait élni. Ma bemegyek hazafele megint, kerestem egy taxis telefonszámot, felhívtam, 7re kértem a fuvart, mivel már csak tíz perc addig, befejezem a reggelit, fogat mosok, várom a taxit, kiskabátom a sok pénzzel magamra húztam, bezártam az ajtót kifelé, leültem még pár percre a teraszra, ilyet sem tettem rég, kis kertem volt, megtehettem hogy mással tetetem rendbe, most is rendben volt, virágok díszfák, a gyep hibátlanul egyforma mindenhol, a kedvenc barackfám, a papafüvem, amit még együtt vettem Henivel, ahogy a szememmel kutatok a kertben, észreveszek két virágtartót a teraszon, két név állt rajta, Csaba Heni, ez hogy, hisz mindig itt voltak a teraszon, eddig miért nem tűnt fel, nem értem, az egyiken egy kis cetli vettem észre, odamentem levenni, Heni kézírása. Ez állt rajta, Én a pumpatartót tettem fel fordítva, te pedig a virágtartókat, elfelejtetted hogy a neveink rajta vannak? Gondolatom halk dudaszó szakította félbe, megjött a taxi. Gyors léptekkel kiszaladtam, a taxis intett, kikaput még bezártam, beültem hátra.

Jó reggelt, köszönöm a pontosságát, Dévény utca 25 be szeretnék eljutni, a söför   viszonzás után nagy gázt adott, látszott rajta nem igazán aludta ő se ki magát az éjjel. Ez a reggel is másképpen indult mit eddig, valami történik az életemmel, ezekkel a gondolatoll fogom ezt a napot tölteni, meg kell fejtenem miért történnek ezek a dolgok..

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pepo2021. február 15. 11:50

Krisztina.. 🙂

Krisztinka2021. február 9. 18:46

Elolvastam mindet, tök jó:)

pepo2021. január 24. 21:28

Chilly..ködzi

chillly242021. január 24. 21:20

Szuper, gondolkodós, jó kis rész! 😊

pepo2021. január 24. 17:52

Igy van..😊

turk.eva2021. január 24. 00:18

... miért ne? :)