Ma minden sikerülni fog

pepo•  2021. február 6. 18:40  •  olvasva: 129

Hatodik fejezet.


Ma minden sikerülni fog

 

Lassan haladtunk át a városon, zsebemben a visszakapott kulcscsomót szorongatva, mint egy kisgyerek aki visszakapta a kulcsát, olyan furcsa érzéssel, mintha rosszul esne annyi év után valami, egy pillanatra elővettem a telefonom, mintha megéreztem volna hogy üzent Heni, és tényleg, egy ikon ott ült, a telefonom sarkában. Megnyitottam, ez állt benne, ma gyere be,  korán van még, de mivel nálam hajnalban volt, kértem a taxist, kanyarodjon a főtér felé, a kis boltnál kértem lassítson le, meg is tette szó nélkül, lassan közelített, égett bent a villany, és mintha láttam volna az alakját, az ajtónál állni, lassan tovább hajtott a taxis, bár szerintem sejtette hogy szólni fogok, álljon meg. De nem tettem meg, életemben sok olyan dolgot tettem amit megbántam, lehet ez is az lesz.

-Kérem legyen szíves álljon félre, beszaladok egy pillanatra akis üzletbe.

-Heni falatozójába, ?

Megijedtem egy pillanatra, ezt honnan tudja. Lehet csak megsejtet valamit, a visszapillantóból nézhette, hogy mit nézek.

-Igen, megvárna legyen olyan kedves.

-Persze, semmi gond, ha hoz egy hamburgert nekem ki is kapcsolom az órát.

-Persze hogy hozok, még magamnak is egyet, bár én reggel már azt ettem.

Láttam a mosolyát kifelé szállva, azt a mozdulatát is amikor odanyúlt hogy kinyomja a taxióráját, kedves ember, vagy csak tapasztalatból tudja, tíz percnél ez több lesz.

Lassan felkaptattam a járdára, száz méterrel odébb állt meg, gyors léptekkel haladtam az üzlet felé, már majdnem odaértem, amikor kinyílt az ajtó, Heni elém lépett, hátratette a kezét,és így szólt.

-Bocsánat hogy bementem hozzád, nem volt jogom ennyi év után beesni hozzád, ne haragudj kérlek,  de olyan jó lett volna reggel egy régi baráttal beszélnem aki megért, szia jó reggelt.

Egy mosolyt még erőltetett az arcára, tudtam hogy valami baj van, ennyi év után is felismertem nála a gond tünetét.

-Szép reggelt Heni, ha ez megnyugtat, eszembe sem jutott sem zárat cserélni, sem eltenni a dolgaidat, hisz láthattad, megvan minden ami ott maradt, inkább azt mond el mi bánt, látom rajtad hogy gondod akadt, ha tudok segítek, most úgy tudok erre időt szakítani.

Most az aüzenetre gondolok amiben úgyanezt kérte.

-Sürgősen kell találnom egy albérletet, felmondák a mostanit, ahol évek óta lakom, eladták nem csak a házat amit béreltem, hanem a fél utcát, elbontják, új házakat építenek majd a helyére, egy hetet adtak hogy kipakoljak, mindenem el kell hurcolnom, ne haragudj hogy most hogy felbukkantál, pont beléd kapaszkodom, de nincs senkim, nincs egy barátom aki mellém állna, borzasztó hogy ezt történik, hisz mindent ez a kurva sors, felrúg elvesz.

Heni zokogásba tört ki, összeroskadt egy széken, és folytak a könnyei, pont úgy mint amikor elment, sírva ment el, és én is sírtam vele, azóta egyszer sírtam, szüleim halálhírén, a temetésükre sem emlékeztem, egy évig pedig szinte azt sem tudtam milyen nap van.De most tennem kell valamit, mellé húztam egy széket, odakuporogtam pont úgy mint régen, amikor együtt sírtunk.

-Heni figyelj ide, odahozod a cuccaid hozzám, anyuék lakrésze nem üres, de ha akarod ott a garázs, oda is fér sok bútor. sok cuccod,a lakás be van rendezve,szekrények üresek, akkor jössz mész amikor akarsz, külön bejárat. Ez így elsőre megfelel, én azt hiszem, nézd a véletlenekkel vagyok tele a héten, itt a kulcsod, amit most visszaadok és azt teszel amit jónak látsz.Heni rám nézett, zsebkendőjével letörölte a szemét, nagyot fújt a pisze orrán, átölelt.

-Tudtam hogy az életünk még keresztezi egymást, és tudtam régen is, mi egymás életébe azért kerültünk hogy segítsük egymást.

-Tudom Heni hogy ezt gondoltad, régen is momdtad, tudod az életemet ez vezette eddig is, jót tanítottál régen, megszelídítettél, mint abban a könyvben, amit elolvastál nekem, A kis hercegben, "Az ember könnyen sírva fakadhat, ha engedte magát megszelídíteni,,,ezt sokszor elmondtam magamban, de nem tettem meg, és nézd, most újra vannak könnyeim, miattad, annyi idő telet el, nem tudtam sírni, csak egyszer.

Meglepett, és szinte fájt hogy ezt most így kellett átélnem, percek teltek el az egyszerű, mégis mindent megérő ölelésben, amit régen éreztem, eszembe jutott a taxis, a hamburgere, az idő, ami most végtelenné nyúlt.

-Heni gyorsan két hamburgert , egyet nekem a taxisnak, kint vár, gyorsan, elkések.

-Igen Mudrus, már készítem is, majd hívlak, még ezt át kell gondolnom, nem költözhetek a nyakadra,

Évek óta nem szólított senki így, a keresztnevemen, igen, így csak ő szólított, gyorsan megkaptam a két hamburgert, sütiket is tett mellé, már indultam volna kifelé amikor visszafordultam.

-Heni, itt a kulcsod, odahaza minden a régi, minden ott van ahol hagytad, ahol régen is volt, a kerti csap nem jól zár, a kapu pedig szorul, mint régen.

A kulcsot letettem a pultra, ránéztem, mosolygott, a szeme csillogott, a nyakában az a nyaklánc amit én vettem neki. még mindig hordja.

-Szia, szép napot neked, ha rám hallgatsz ma bezársz, és kezd el költözni, küldök egy régi barátot aki most szedi össze magát, fuvaros, Pista a neve, majd meglátod, meg fogod ismerni, ide küldöm, mondjuk ma biztos nem, mert vele ittam hajnalig, de délután történni fog valami, majd beszélünk..szia.

Gyorsan szaladtam vissza a taxihoz, előre fogok ülni, de ahogy kinyitottam az ajtót meghallottam a sofőr horkolását, ránéztem az órámra, egy órát voltam bent, elment az idő, a csendes öleléssel, elrohant úgy ahogy ez a sok év, nélkülünk , ez a reggel is úgy indult, mint ahogy az a kitűző amit olyan régen kaptam Henitől, az van rajta, Ma is minden sikerülni fog, A taxis felébredt, rám nézett,.

-Mi történt,

-Semmi már indulhatunk is, itt a reggeli, hamburger süti,

-Rendben köszönöm, akkor ez a kanyar idáig le is ment, mondjuk azt hogy megvesztegetett egy hamburgerrel, az órát meg nincs kedvem bekapcsolni, mert ma úgy képzelem minden sikerülni fog.

-Jólvan, mivel ez ez én szlogenem, és nekem is minden sikerülni fog ma, ebből a sorsjegyekből húzzon egyet, figyelmeztetem, mind le van kaparva, és mind nyert,

Előkaptam 4 sorsjegyet, mert csak annyi akadtam belső zsebemből a kezembe, kihúzott egyet gyorsan, láttam az arcán a nem hiszek ma semmit el ábrázatot, én már mosolyogtam, megfordította, és elröhögte magát.

-Kapja be az összes faxom, ezt valami vicc, ezen van összesen kettő, hét, nyolc millió. ember az rengeteg pénz.

-Akkor leszel szives elindulni mert sietek

-arany apám ezért ebben ez évben hozlak viszlek ahova akarod.

-Lehet igénybe is veszlek, nyugodj le, és menjünk már.

A további úton azt hallgattam mit vesz az asszonynak gyereknek, magának a szomszéd  barátnőjének, akiről az asszony nem tud, pedig baránők, nagyszerű ez a reggel, szinte érdemes volt bemennem tegnap venni sorsjegyet. Közben arra gondoltam, most Heni mire gondolhat ….

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

turk.eva2021. február 14. 00:17

:)

pepo2021. február 13. 16:53

Éva..biztos mindenkinek akad egy barát :)

turk.eva2021. február 8. 18:51

Mázlista a taxis, de a Heni méginkább, hogy van egy ilyen barátja. :)

turk.eva2021. február 8. 18:51

Mázlista a taxis, de a Heni méginkább, hogy van egy ilyen barátja. :)

turk.eva2021. február 8. 18:45

Végre itt a hatodik! :)

pepo2021. február 7. 13:47

Mikijzsa.. köszönöm 😊

Mikijozsa2021. február 7. 11:18

nagyon jó

pepo2021. február 6. 21:03

Köszönöm hogy elolvastàl.csillly..

chillly242021. február 6. 20:34

Kedves 😌