Beszélnünk kell

Nyolcadik rész.

Lassan indultunk el, nagy pillantásokat vetett a taxis rám, de már nem volt vagy kedve, vagy ereje tovább vitázni.

-Kérlek. egy olyan boltnál állj meg útközben, ami mellett virágot is tudok venni, meg valami édességet,

megígértem  a lottózóban a két hölgynek ha nyerek viszek virágot és édességet.

-Rendben ahogy szeretnéd, fognak örülni, mert én már elkotyogtam, ne haragudj érte.

-Ezt azért nem kellett volna, majd mindenki erről beszél, kéregetnek kirabolhatnak.

-Ebben igazad lehet, ebben a városban nincs titok. na haladjunk, hol egy olyan bolt…

Nem is foglakoztam tovább vele, közölte tud egy jó virágost csak kicsit messzebb van, ne foglalkozzak ezzel, nincs fuvardíj.

Hátra dőltem, eszembe jutott Heni üzenete, telefonom kerestem, ahogy elővettem már csörgött is, Heni, egy pillanatra eszembe jutottak a vele töltött évek. Amikor elváltunk akkor, évekig nem múltak el azok a pillanatok, ahogy megbeszéltük életünk hogy folytatódjon külön utakon. A csörgés abbamaradt, letette. Belementem az üzenetekbe, Heni ezt írta,    Beszélnünk kell..

Ugyanezt az üzenetet kaptam régen, csak akkor még sms nem volt, papírra írta, és a konyha asztalon hagyta, korábban indult aznap dolgozni, akkor is ugyanez a furcsa érzés fogott el, pont mint most.

Vajon mit szeretne, vagy baj van, vissza akar lépni, igen, ilyen volt, sosem vállalta fel a hírtelen jött gondot, lehetőséget, még akkor sem amikor mellé álltam hogy ebben segítek, jó ötlet. Ment a vita, ki mennyire okoskodik. Aztán csak az lett amit javasoltam vagy meg is tette. Mindig hagytam hogy ő hozza a döntéseit, még akkor is ha sokáig agyalt rajta. Vissza kellene hívnom. Kinéztem a kocsiból, elhagytuk a kis városunkat, nem tudom merre megyünk, de most nem ez érdekelt, annyira érdekelt Heni üzenete, de valahogy a múlttal küzdök, kétségeim bonyolítják a tetteim, ez mindig nagy vészfék volt az életemben, kicsit hasonlítok most Henire,pedig veszteni valóm most nincs. Azt hiszem felhívom, megkerestem a számát, a telefon kicsörgött, felvette.

-Szia Csaba, végre megvagy, tudod gondolkodtam azon amit felajánlottál, én most úgy döntöttem hogy elfogadom, ha megengeded, ma már költöznék is, mert sürget az idő, azt szerettem volna kérdezni hogy a kulcsok ugyanazok?  mit hova tehetek, az életedet nem akarom felfordítani, és meg szeretném köszönni hogy ennyire jó vagy hozzám, tudom hogy annak idején hogy búcsúztunk el egymástól, és azt is hogy megígértük az életünket ez nem fogja sem megváltoztatni, sem befolyásolni.

-Igen Heni, a kulcsok mind ugyanazok, nem cseréltem zárakat, de abban hogy az életünk nem változott meg, nincs igazad, mert megváltoztatta, évekig vártalak, a napok ügy teltek el, minden nap vártam zörög a zárban a kulcsod, hiába mondtad hogy szeretsz és én is szeretlek, ezzel az érzéssel elválni, nagyon nagy teher, számomra évek teltek el, míg éreztem, már könnyebben veszem a napokat, mert kevesebbet gondolok rád, mire volt egy teljes éjszakám amit végigaludtam, de ez ne legyen szemrehányás. Tedd azt nálam amit jónak látsz, nem foglak zavarni, bármi kell segítek, egymást nem zavarjuk, bár van jó pár év mesélni valóm, gondolom neked is, legyen sok sok álmatlan éjszakánk, mint régen, de most sok a dolgom.

 -Nekem is, Csabi, majd beszéljünk még. Szia szia és köszönöm.

Kényszerből mondtam hogy sok a dolgom, hisz semmi dolgom, kezdtem beleveszni az érzéseimbe, féltem hogy így is nagyon visszakanyarodtam a múltunkba. Azt a napot amikor összepakolt nem felejtem el, a megelőző napokat sem, amikor minden este szeretkeztünk, és minden nap elbúcsúztunk, holnap nem jövök, mert feltartom az életed, nem akarlak kihasználni, és ezeket hogy békében, veszekedés mentesen történjen meg, istenem, mindent megtettünk hogy ne a mások hibájára legyen felírva, szinte óvtuk egymást, amikor elment, szeretkeztünk, az utolsó hosszú csók ami kitépte a szívem, ő pedig sírva mondta szeretlek, nem tudom elhinni ma sem, az évek nem törlik ki az elmémből sem a szívemből, most is ugyanazt érzem, ezt a kérdést mindig feltettem magamnak, akkor és azóta sokszor.

Miért szeretlek ennyire, mondja meg valaki, mert a szerelem ilyen. Kérdésekkel táplál, még akkor is ha ez megszakad, bármi miatt, szeretni szerelemmel egy embert lehet, ha pedig újra tudod szeretni, hát tedd meg, addig ameddig csak lehet, mert a szerelem, ilyen. Még szeretem most is, nincs és nem volt harag bennem, ha parányi volt is, egy nap, fél nap, a düh vagy harag elszáll, olyan tett amit meg kell bánni meg kell követni, de sokszor tettük így, kinyomott aztán visszahívott, ne haragudj, én vagyok a rossz, nem te tehetsz róla, mindig tolerálni kell a másik viselkedését, de sokszor nem tettük meg, most azt hiszem én rontottam el mindent, hisz nagyon rátelepedni egy társra nem szabad, meg kell hagyni az egyedül létet, a magadra hagylak, mert kell a magány terét hagyni hogy ha magadra találsz, én hiányozzak legjobban a magányodban. Furcsa hogy ezekkel az érvekkel foglalkozom, de annyiszor megtettem, talán nincsenek válaszok, jobb így, hisz az élet mindenre ad választ, ott vannak a napok hónapok évek közt, a végén mindenki a saját szavaival gondolataival mondja ki az egyetlen választ, amit igaznak érez, még mindig szeretlek, mindig szeretni tudlak, mindig szerettelek.

Lassított a taxis. Tényleg olyan boltot talált, ahol sorban van mindenféle üzlet, leparkolt, hátra nézett, rám kacsintott, egy cigit húzott ki a zsebéből, jelezvén, ő most rágyújt, bólintottam hogy vettem a jelzését és értettem, egyszerre szálltunk ki a kocsiból. Elindultam a közért felé, beléptem, köszöntem, kérdeztem hogy merre találok dobozos csokit, rövidre zárva azt hogy keresgéljek feleslegesen a sorok közt, vettem párat, nem tudtam eldönteni melyik milyen lehet.Kifizettem, irány a virágbólt, két hatalmas csokorral jöttem ki, a taxis rémülten nyitotta a csomagtartót, a nem lesz ez túlzás kérdésére a nem volt a válaszom. Beszálltam a kocsiba, egy mozdulattal elővettem a telefonom, Henire írtam egy rövid üzenetet, ennyit írtam.

Mert a szerelem, ilyen, ha kell csak segít.

-Mehetünk a lottózóba, gyorsan legyek túl ezen is.

-Hát tudod Csabám, engem is hírtelen tettél, kicsit gazdagabbá, kíváncsi leszek az arcukra, meg a sipítozásukra, nekem is olyan patáliát csaptak, alig vártam elszabaduljak onnan.

A visszafelé vezető úton, kicsit megkönnyebbülten, arra gondoltam, ma este mire érek majd haza, Heni ott lesz e majd, Pistáék átjönnek e majd, számtalan munkahelyi gond, de minden nap reggele egyetlen gondolattal mondattal kezdődött, egy régi kitűző amit Henitől kaptam, ez volt rajta, Ma is minden sikerülni fog. Ma sem lesz más…