Budai Zolka blogja

****


már nem érdekelt az iviv
napokig fel sem néztem
nem érdekelt ki jelölt be
nem olvastam az üzeneteket
vörösen villogott a "222 új"
de tudtam hogy ennek a fele
úgyis csak körlevél
és a körleveleket én is
olvasatlanul törölném
a faliújság is hidegen hagyott
tele van barom videókkal
meg idétlen hirdetésekkel
és nem beszélve a mindig
elém dobott "segíts a
kislánynak" átverésekről
nem érdekelt az iviv
mert már senkit nem érdekelt
a fotókra se voltam kíváncsi
láttam amennyit láttam
nekem elég egyszer megnézni őket
de az is bőven elég ha egyszer
sem látom - játékok? na ne
az már túl gyerekes volt nekem
annó sokat lógtam az iviven
érdekesnek tűnt de már nem volt az

a fészbuk viszont más lett
egy cetlire volt írva a jelszó
de be lehetett állítani hogy ne kelljen
mindig beírni jó az iviven is
belehetett de a fészbuk más lett
kíváncsi voltam hogy ki jelölt be
és szerettem ha üzeneteket kapok
és mivel nem voltak felhalmozódva
elolvastam a körleveleket
még hasznos is akadt közte
a híreket mindig a további
hírekig görgettem majd arra is
ráklikkeltem szerintem vicces
dolgok mentek ott lájkolom
s még azt hiszem az volt jó benne
hogy csomó mindent még nem ismertem
a fészbuk nem volt annyira áttekinthető
de gondolom csak azért éreztem így
mert még friss volt a regisztrációm
és idő kellett a feltérképezéshez
tudtam hogy ugyanazok a funkciók
lesznek a fészbukon is mint az iviven
de a fészbuk akkor új volt nekem
újra jelölt aki már jelölt kellett valami élet

a "mi jár a fejedben?" rovatba
pedig most azt fogom írni hogy
volt egy lány akit másfél év alatt
annyira megismertem hogy már
nehéz volt benne újat felfedezni
tudtam a kedvenceit tudtam a
gondolatait ismertem a szokásait
a hibáit szóval ismertem egészen
azt hiszem mindenben megfelelt
mégis egyre kevesebbet találkoztunk
és ha találkoztunk is folyton csak
ugyanazok a programok nem is
programok azok csak a tehetetlenség
vajúdva szült ordító csecsemői
pedig tényleg mindenben megfelelt
és utána jött egy másik lány
aki ugyanazokat a jeleket érzéseket
hangulatokat idézte elő bennem
mint az előző és az ismeretlent
nagyon vonzónak találtam addig
míg egy kicsit meg nem ismertem
amik előbukkantak benne azok
mind megvoltak a régiben is

az újszerű dolgokhoz pedig nem
értettem állandóan felidegesített
tudatlanságom az újakat mind
feleslegesnek találtam úgy éreztem
amennyire szükségem van annyi
már egyszer megvolt nekem

azóta csak ritkán járok fészbukon
és naponta órákat gondolkozom

az ivives jelszavamon


'BZ'

Fényképedhez

Egy pillantás és vibrálsz

majd valamire még várni kezdek...

- szeretheted ha így látsz.

Köztünk ilyen rendítőek lettek

a percek az órák hétköznapok:

te táncolsz mint ki retteg

- mint fekete néma mazsorettek -

s én a légköröd vagyok.

Nem tudlak a semmibe hurcolni.

Az lettél ki lélegzetig figyel

s a tudatot hogy vagy holmi

görcsös gyász sem veheti el.

Úgy szólnék most hogy hallgatok

de nem rebbenne lágy ajkad

ha csak elégtételt vennék rajtad.

Züllök mint a megriadt halrajok.

'BZ'

http://www.youtube.com/watch?v=fXhmDghgxYM

"Oh, ha te nem szeretsz, ki szeressen engem,

ki szeressen engem e fájdalmas csendben?

Ha te nem szeretsz, ne szeressen más,

rám csókot ne leheljen

senki - csak az elmúlás."

'BZ'

(egyszerrég)

Tőlem Magamnak

Én soha nem üldöztem el a szerelmet...

Mindig csak szótlanul a távolba dobtam.

Messze tőlem, messze magamtól a rút

homályba bomlani, mint távolba jobban

nem repíthet álom ereje sem embert,

nem szaladhat addig ezerszáz gondolat

s a csillagok közti semmiség sem tágul

eképp, hosszú, elnyűtt évmilliók alatt!

Szerettek, oh, lágyan, ahogy gyönge kölykét

rezdületlen tartja fogai közt a vad,

szerettek mocskosan, miként a dacos szél

sötétben portyázva rágja a sírokat,

szerettek félve, mint gyermekeket óvnak

hófehér kezek a véres háborúban,

s hol becézve, fájva, sírva-simogatva,

őrjöngve, nevetve, mindenhogyan... dúltan!

Magam tettem... Magam tettem nincstelenné.

Én vettem el büszkén legtöbbet magamtól.

Én zsibongó fejű őrült, konok bolond,

ki most is csak furcsán, monoton barangol

szürke kacatjai között a szobában,

miként ha virágos réteken merengne:

- a lim-lomok neki liliomok lettek-

némán fütyörészve, csöndben énekelve,

azután hirtelen kőszobornak állva,

visszazuhanva a hangtalan szobába

kacagni kezd magán magába a kába,

majd remegve sírni s írni valahára.

Hát itt vagyok. Hahó, ez vagyok, Istenem!

Így nézek ki én, ez a keserű való.

S a savanyú tény, hogy eme szó: szerelem,

nem rozzant elmének, nem kergének való

csak mégjobban porrá zúz, megfojt idebenn,

de nézz meg, hiszen az arcomon is látszik,

hogy lelkem húrjain a féktelen téboly

gúnyt űz belőlem, lakodalmast játszik!

Magam tettem... Magam tettem nincstelenné!

Bár eddig sem túl sok becsülendő érték

lakott a szív poros, póknyálas padlásán,

de előkajtattam mindannyiszor kérték!

Talán még nem kell a semmiért szerelem,

még nem tűröm jól, mikor őszintén adnak.

De balgaságom kín s már fájnak a tettek,

s fáj e csúfos gesztus: Vers. Tőlem. Magamnak.

'BZ'