Egy csiga imája

Az előzmények... 

Csiga a síneken ( Párizsi lánytól kölcsönbe)

Fülledt nyári meleg volt. A sokadik ilyen nap már ezen a nyáron. Szép nyugodtan haladt egy kis csiga keresztül a síneken. Távolba nézve fürkészte, hol érnek vajon össze a fényes vas falak, mik között botorkált mostanság; de azok párhuzamosan futottak szinte a végtelen semmibe. A földet szabályos távolságonként deszkák keresztezték, mint tétova, lassú útját is olykor, miközben átlósan igyekezett átkelni a síneken. Időről időre rezgést érzett és a távolban egy hosszú, furcsa hangot, amolyan nyújtott üvöltés félét hallott, amit semmilyen állathoz nem tudott rendelni. Mert nem igazán tudta hová tenni magában ezt a hangot. S nem tudta megmagyarázni, de valami furcsa félelemféle költözött belé e hangot hallva. Első félelmében azt gondolta, visszafordul... nem tette mégsem. Orrát csiklandozta egyre jobban a levegőben megérzett illat, melyet igyekezett forrásáig követni. Ez valami fenséges ebéd lesz! Úgy vélte. Gyomra kezdte is jelezni: jó volna jól lakni ma is, valami különleges finomsággal. Kíváncsisága és éhsége egyre inkább hajtotta. Nehéz háza, és a meleg ugyan sokat lassított egyébként is komótos mozgásán, gondolataiban mégis igencsak sietősnek érezte lépteit. Hiszen már látta maga előtt a túloldali szemetest, és hitte, csupa jó falat vár ott rá, amit a siető emberek kidobtak, neki viszont mégis isteni lakoma. Salátalevél, majonézzel… összecsurrant szájában  a nyál, ezt az ízt a természetben nem találta, mióta azonban a kidobott dolgokból lakmározik, csuda mód szerette…

Újra érezte a rezgést, egyre erősödve, majd nem sokkal előtte egy halvány, kék foltot látott közeledni, orra megérzett valamiféle olajos bűzt… Rosszat sejtett, ezért lesiklott az útról. Pár pillanattal később valami hatalmas, zajos és büdös húzott el a feje felett. Megrémült. Egy vonat volt, bár ő nevén nevezni ezt a félelmetes szerkezetet nem tudta. Ahogyan jött, annál gyorsabban távozott is a rémisztő valami, hatalmas szelet csapva, fülsiketítő robajjal. Percek teltek el, mire hallása újra kitisztult; s az orra is újra a csalogató szagokat érezte meg, felfrissítve emlékeit, hová és miért is indult oly sietve.

Nekiiramodott hát új erőt gyűjtve, hogy a hátralévő távolságot megtegye. Keresztül kellett jutnia még egy fényes falon, mi előtte magasodott – a sín oldalán…

Az állomáson a vonatok aznap sorban, szinte 5-10 percenként jöttek-mentek.

Mindenki sietősen igyekezett dolgára, gondolataiban talán észre sem véve az apróságnak tűnő dolgokat. Talán még a kevésbé apróságokat sem…Munkába, munkából siető mindenféle korú emberek, a nyári szabadságot élvező diákok; kik a nagy melegben csak egy hűs szoba mélyére vágytak, meg egy hideg vízre, üdítőre…

A vonaton a nyári táborból hazafelé tartott Katinka is. Örült, hogy vett egy könyvet magának, és az valamelyest lekötötte figyelmét az úton. A szerelvény teli volt emberekkel, a nagy meleg ellenére is. Sok izzadt test… s mindenki türelmetlen, sietős…Nem szeretett volna senkivel valamiféle kényszeredett beszélgetést, ezért erősen könyvébe bújva próbált megfeledkezni kissé a világról…Még néhány perc, és az utolsó előtti állomás következik. Negyed óra már csak, és végre az otthoni állomáson leszállhat… sok mesélnivalója lesz!

Csigánk mindeközben saját éhségének csillapítására figyelt leginkább. A sín fényes oldalfalnak tetsző fém részén kezdett el felfelé mászni. Újra hallotta egy közelgő vonat furcsa, ijesztő hangját. Alatta a fém is ütemesen remegni kezdett. Szíve hevesebben dobogott, szinte a torkában érezte, hányinger kerülgette. Nagyon félt. Ideje nem volt már semmire. Mire oldalra fordult, már szinte centikre magától meg is látta a sebesen közeledő hatalmas kék rémet. Megdermedt a félelemtől. Már egy gondolatra sem hagyott neki időt, éles kerekek metszették ketté testét. Reccsenve darabolta fel házát a vonat kereke egyetlen másodpercecske alatt. Véget vetett rövidke életének és egy jobb világ felé küldte őt.

A vasúti kocsiban Katinka kezében kissé megremegett a könyv.  Furcsa érzése támadt… nehezen tudta volna megmagyarázni… „Talán csak átmentünk egy kis csigán” – gondolta… majd gondolatait elhessegette, újra a könyvre és a hazaérkezésre próbált koncentrálni…

Igen, így van ez. Olykor az emberben megmagyarázhatatlan érzés ural egy-egy gondolatot… s elhessegetjük… pedig ha tudnánk, hogy csak a valóságból éreztünk meg valamit!? Megérzéseink sokszor többet tudnak elmondani, mint gondolnánk…

Talán csak hallgatni kellene rájuk…

 

* * *

 

Egy csiga imája

Add Uram, hogy ha már nem leszek, ne csak a nedves foltok miatt emlékezzen rám fanyalogva, aki a nyomomra bukkan. Ha ránéz a házamra, a végtelen spirálba futó alakjáról jusson eszébe saját útja, létezésének oka és értelme. Hogy gyakran a legapróbb, semminek tűnő tárgyak, egy kavics vagy épp egy csigaház is mennyire sokat jelenthet, ha kezedbe veszed és rácsodálkozol. Hétköznapi csodák, mondod ilyenkor, és ha a csigaházam spirálja megragadja képzeleted, csodák sora vár rád. Megtanulsz látni érezni egyszerű dolgokat, értékelni mindazt amiben élsz és ami körülöleli életed. Észreveszed, hogy minden nap másképp kel fel és nyugszik a Hold, hogy egy közeli faágon egy kis madár csak neked énekel. Uram, add hogy minden csigának jusson egy kislány, aki gondol rá, amikor utolsó útjára indul a sínek között. Uram add, hogy Katinka, a kislány aki nekem jutott, felnézzen az égre és meglássa a csigaház képét amit a hátamon hordozok! A csigaház nekem ház, biztonság, az embereknek egy hely, ahová elbújhatnak mások elöl. Kulcsra zárják szívüket, lelküket ott bent, de közben elfelejtenek élni. Uram add, hogy az emberek ne bújjanak csigaházba, ezt hagyják meg nekünk. Nézzenek fel a csillagokra kézen fogva és keressék meg a csillagokból kirakott csigaházukat. Ott ragyog mindannyiuk felett és a végtelenbe vezet…