verselő blogja

Szomszádomnak, Péter barátomnak. Tegnap előtt elhunyt Édesanyja emlékére.

Nem feledlek, hisz bennem élsz.

Méhedből bújtam ki.

Csecsdből szoptam az éltető tejet. 

Szoknyád mellet nőttem fel.

Gyermekből, felnőtté neveltél.

        Sós verejtékedet ittam sokáig,

ami édes volt, mert a Tied volt.

Anyám.

Véredet viszem tovább.

Adom át, hogy unokáidban éljen.

Anyám, soha nem feledlek,

mert mindig a szívemben vagy,

hisz bennem élsz. 

     - Anyám emlékére -

Megszültél, s felneveltél,

óvtál, mint egy sas szánnyidat

szétnyitottad, ha bántottak.

Óvtál, és vigyáztál rám.

Köszönöm.

Engedted, hogy „hippi” legyek,

sokáig mellettem álltál,

kezem elengedted,

utamat az életben végig nézted.

Éreztem óvó szárnyaidat.

Most ott fent Atyámmal találkozhatsz,

együtt „élhettek” a felhők tetején.

Keresd meg, és éljetek!

Hagyd Őt pecázni, az élet tengerén.

Vigyázzatok egymásra.

Anyám voltál,

felneveltél,

gyermekből, emberré tettél.

Köszönöm. 

Kőbe zárt fájdalom,

Amit olvasok itt a tűző Napon.

Csupa nevek, fiatalok, és idősek.

Ők már sajnos nem élnek.

Szenvedésüket, életüket adták,

Hogy Mi, szabadon élhetünk.

Nézem a betűket,

Némelyik kopott, némelyik még épek.

Nem egyformán verte az idő itt, is Őket.

Csak, olvasom, de sokan vannak.

Keresek egy nevet, lassan olvasom.

Kőbe zárt fájdalom.

E nevet meglelem.

E név előtt lehajtom fejem.

Csendbe maradok, és Rá emlékezem.

Nagyapám, itt, és mindörökké Rád emlékezem.

Budatétény. 2011. május 21.

Nekem is fáj, hogy nem láthatom kedves mosolyát.

Nem hallom, csilingelő suttogó hangját.

Nem hallom dicsérő szavát.

Nem láthatom, szeretetteljes nézését.

Nem érezhetem, hol hideg, hol meleg, finom, selymes kezét.

Már nem láthatom köztünk, az élettől meggyötört testét.

Fáj, minden bók, amit nem kapok Tőled,
Fáj, minden lépés, amikor nem megyek Feléd.
Fáj minden ölelés, amit nem érzed Tőled,
Fáj, minden érzés, amikor nem látlak Téged.
Fáj, hogy itt hagytál, csak úgy Minket.