Elég furcsa, ha az ember úgy érzi, nem tud már mit írni... Ezt is azért írom, mert a rímek nem jönnek, de írnom meg muszáj. Olyan ez, mint mikor a szavak elakadnak valahol a torkunkban, és bármennyire is szeretnénk őket kimondani, nem jönnek.
Jó volt ez a nyár. Újra rájöhettem, hogy azok a dolgok esnek a legjobban, amikre nem is várunk. Például, ha a Balatonnál nyaralunk nagy családostul, és tudjuk, hogy sokára láthatjuk a szeretett személyt. Meglepetésnek számít, ha ez a személy egyszer csak beállít, megölel, és azt mondja, hogy szeret? Nos, azt hiszem igen! :) Ilyenkor úgy gondolom, hogy még a legmakacsabb szív is elhiszi, hogy őszintén szeretik. Mert nem azért jött el a Balatonig, hogy fürödjön; egyszerűen csak azért, hogy két órát együtt lehessen azzal, akit szeret, még ha ott az egész családja is. Az ilyen napokon érezzük azt, hogy semmi sem lehetetlen, hiszen az Élet igenis csodás.
Ma pedig hivatalosan a nyár utolsó napja van. Valahogy a dolgozó embereknek is más ez a szeptember. Olyan "minden visszatér a rendes kerékvágásba" érzése lesz az embernek. Pedig nem. Nem szabad így felfogni, mert az olyan "muszájnak" tűnik.
Csak az Élet folytatódik, és várja, hogy sok olyan napot felfedezzünk, amire azt mondjuk:
"Na, ezért már megérte felkelni!"
Gondolatok