A Magányos lovag blogja

Még neked se késő újrakezdeni. Remélem majd, ha eljő az időd, akkor úgy döntesz, ahogy döntened kell! Élj békésen, boldogan, sok szeretettel körülvéve, és égjen a te lelkedben is a szeretet, hogy mikor majd megmérettetik hit, és erény, büszkén mondhassad: éltél!

Csendesen folydogál a hegyi-patak,
Versenyt futnak vele a madarak,
Kéklő égen, most minden arany,
Mardos a lelkiismeret, minden ugyanolyan maradt.

Három szék, három hegy vonulata,
Fölötte lebegő égi korona,
Most mégis tövis nő a kereszt helyett,
S már nem beszélnek a hargitai szelek.

Fut a patak egyre sebesebben,
S a madarak már nem versengnek,
Leszállt a homály, s lehulltak a levelek,
Elúszott ím, elúszott a végtelenbe.

Csendesen zúdul át a gáton a víz,
Fú a szél, vihar közeledik,
A kéklő égen most minden szürke,
A Marosba fulladt amit reméltem! 

Minden mi már nem leszek,
annyi álom és csillag hulljon le nékem,
az égről, hol együtt lehet újra,
Nimród király minden sarja!

Csodaszarvas kérlek jelenj meg,
Mert káosz van a fejemben,
Nem tudom, hogy mit érek,
S vajon mardos-e még az ő képe!

Minden mi már vagyok,
Kérlek adjatok, még egy napot,
Hogy elmondhassam mennyire szeretem,
S fel nem adom azt, amiben hiszek!

Elindult, újra a játék,
amiből én már, most kiszállnék,
de nem hagy a vérem, nem hagy a szívem,
hogy feladjam azt, amiben hiszek!

S most mikor az orrom megint vérzik,
ekkor jövök csak rá, hogy igenis: megéri!
Az az egy-két fél perc édes méreg,
Amit a fülembe súgtál, akkor régen!

Ki marad majd a barátom,
Ha én már csak, mint egy átok:
Itt élek a Földtekén!


Szeretném hinni, hogy ő is az marad,
Az kinek gondoltam,,
Se több se kevesebb,
Egy ember, kit testvéremként szerethettem!

S bár a téli szellők messzire sodortak egymástól,
S a lángunk sem úgy lángol, ahogy kellene,
Én remélem, hogy Ő marad a barátom,
Akit testvéremnek hinnem kell!

Ám, ha nem hát legyen,
Én tisztelni fogom, míg csak lehet,
Mert tudom, hogy nem gondolta komolyan,
Mikor azt mondta: áruló!
Remél Ő is rám így gondol!
De, ha nem, hát BÚCSÚ!
Végeztem immár azon az úton,
Mit nekem szánt az égi Newton!