Egy korán beesteledő januári napon kis mécsesek sorjáztak a II. Világháborús emlékmű körül. Műsort láttunk, hagyományteremtő szándékkal. A Don-kanyarban elesett áldozatokhoz szólt a vers a főhajtás, nekik fénylettek a gyertyalángok. Kellenek az ilyen alkalmak. Kovácsolódjon a közösség és tisztelegjünk a múlt előtt, példát mutatva az ifjúságnak, hogy van élet a Facebookon túl is.
Maradhatnékom volt még, páran beszélgettünk. Összeszedve bátorságom és a bennem rejlő önmenedzselési hajlamomat, beajánlottam egy versemet a következő alkalomra Ani néninek.
Aki persze nekem nem néni, hisz a gyerekeink együtt nőttek fel, de a diákok így szólítják.
Ani néni szervezi az ilyen és hasonló műsorokat. Kapott az ajánlatomon. Sőt! Szerinte írhatnék a Bezerédj napra, a Hősök napjára, meg a macska tudja még milyen alkalomra…
Hogyne.
Mondom: engem sajnos nem inspirál a Bezerédj… Nem is vagyok tüke szedresi.
Ani néni nagyon belelkesedett és azt mondta, hogy kisétál velem a temetőbe és elmeséli az életét. Mármint nem az övét. A B Pistáét. Közben meg majd jön az ihlet.
Végül elindultam az útra, magam. Szeretek gyalogolni, az idő pedig januárhoz képest túl szép volt. Az ösvény ragyogott a nap fényétől.
Tudom, vannak, akiknek egész más élmények jutnak eszükbe a Bezerédj temetőről, jeleket is hagyva maguk után…
Kizárom fejemből a pajzán gondolatokat, és sálamat rátéve a síremlék szélére huppanok.
Jó ez a csend. Most még a traktorok sem járnak, mintha engem akarnának ezzel segíteni.
Erre a nagy emberre próbálok koncentrálni. Mit alkotott? Mi maradt utána? Ápoljuk-e az örökségét? Vagy megelégszünk pár utcanévvel? Bezerédj tér? Flóri kert?
Hisz már szederfáink sincsenek, sehol egy selyemhernyó, a kastélya pedig új értelmet kapott.
Mégis jól van ez. Kinőttünk a cselédsorból. Gazdálkodunk, gyarapodunk, fejlődünk. Segítünk és tenni akarunk.
A kis Flóri helyén már más gyerekek élnek a felújított falak között. Eltévedt bárányok. S van pár szederfánk is hírmondónak. Egy kis csapat is, mely nem hagyja veszni a régi értékeket. Próbál utat mutatni a felgyorsult világtól szédelgő ifjúságnak.
Azt gondolom, mostanában mosolyogva néz le ránk ez a Bezerédj…
Hiába a nap, a kezem alaposan elgémberedett, ebből vers már nem lesz, azt látom. Hazaindulok, kitérőt teszek a birtokom felé, megnézem minden rendben van-e.
A tárgyakkal igen. Már csak a fejekben kell kicsit takarítani.
Novella