szebarb blogja

... a fejfák felől
lassú esőkkel,
nyomorult lábbal ...

hogy égbenyúló nagy tüzet vezessünk
el az ősztől, s a szaladó nyárral
énekelni menjünk.

Hová vésselek, te lágy puha név
hogy ne sértsem egyetlen betűd?
Tenyerem nyirkos öblén
- ne fúlva vágyad -
ringatózni hívj,
elúszni benned.

A ránc, melybe mosolyod szökik:
legyen árkos,
ott fürössz magadnak;
s én a csodalátók ablakából
nézem kertjeink,
s hogy a magok miként fakadnak.

Nyelvemen háborúk dörögtek nemrég,
de hozzád békével beszélek.
Másféle szenvedélyek laktak.
Hol a dúlásnyomokat elsimogattad:
nézd, lombba fognak fáim.

Házamba hívlak,
hogy minden szegletét bejárd.
A zár - nézd -engedelmes,
s a régen-zárt szobák
sarkukig kitárva.

Vártalak.
Míg árva voltam.
A mindig-üres asztalomnál van helyed.
Szívemmel terítek:
szomjadnak forrást,
lázadnak: lázas homlokom.

De előbb...
előbb a szemed csókolom.

(V.)