szebarb blogja

legalább a képzelődés könnyű függönyén
sütnél keresztül
mint a hajnal oly' egyértelmű
és független daccal
mint a vonatindulás
vagy az idő szörnyű kattogásai
hogy csak sejtenélek

de lennél

talán meg tudtál maradni
az előttem-ismerősnek
s a lámpaoltás utáni fényben
lemondó árnyam keresésére indulsz
hogy felemeld
a félelmek madártestét

és összezúzd

mindegyik kereszteződésben
ott az állomások vége
a fülke levegőtlenül

az út

sejtsd meg
a mozdulatlanságban feszülő inat
az ölelésben bújó reszketést

folyton fázó lázas ajkamon
- amit hallgatok -
azt is értsd

a szomjasszívűek hajolnak ma hozzád
hogy töltsd tele sivatagszemeik
hogy tenyerükből az áldást
ne kérjék vissza
s a fájó-finom ujjak helyén
a karmos végzetet
simogatni tudják

akik elszaladnak az esttel
és a világosságot magukkal viszik
hadd szeressük tompaságunkban
az ő fáklyafényük
s ha felhőik vállainkra fújják
engedjük az esőket szépen hullani

legpuhább félelmeinkben
mosdassuk meg őket
és az érintéseik nyomán kinyílt árkok
szélére üljünk
és kívánjuk fényességüket
kik csillaguk egy messzi házba hordják

ahol megszorít minket a csönd
ott fonott karjaink mögül
lélegezzük ki a szomorúságot
és fölvert álmaink gyűrűit
viseljük éppúgy, mint az arcunkra omló
forró nevetést

szeressük a léptünkből kizörgő csontot is
és szilánkos kedvünkkel vájjuk magunkba
szép-széles medrét
a bocsánatoknak

nem szereted a cigarettát
és igyekszem is a nagyfelhőket
másfele fújni

illik majd hozzám a halál is
ahogy most olyan jól áll
nekem a füst

itt lesz az ideje múlni
apám negyvenén
még talán átgomolygok

milyen ostoba az ember
mennyei karikákkal
koronázza a poklot

Isten mögül is ki lehet látszani

kereszt-ül égni csontjain szemén

ha az utolsó vacsorán tányérod se jutna

- elég lesz Költő? a költemény