szamadhi blogja

El kell engednem a felesleges kötődéseimet...

Ma ezt tanultam. Meg azt, hogy addig nem kezdhetek újat, amíg a régit le nem zártam.

A hibáimat is felül kell vizsgálnom, mert jócskán vannak. Ahogy a jó is ott ragyog a felszín alatt. Drágakő módjára.

Elővettem a buddhista jellegű könyveimet, Patandzsali jóga szútráit, a meditációról szóló könyveket. Igen, régóta hanyagoltam már ezt a fajta önfejlesztést, ahogy a mozgást is, jön a szeptember és én új életet kezdek. Testmozgás, megtisztulás: test-lélek-szellem. Életmódváltás...

Bennem van "zavar" bennem van probléma, meg kell oldani, fel kell oldani.

Más nem válthat meg a "bűneimtől" nekem magamnak kell feloldoznom magam. Aztán feloldoz a világ is.

Hosszú ideje tanulom magam, sokszor okozok magamnak is meglepetést, mert nem szeretem a merev dolgokat, hanem a játékosságot, a spontán dolgokat, az egyszerű örömöket a mindennapokban. Ezért sokan kiszámíthatatlannak, vagy felelőtlennek tartanak, mert nem a hagyományos értékeket tartom annak.Ránevetek egy szép nyíló virágra, vagy hosszasan álldogálok a langyos eső alatt, ahelyett, hogy menekülnék valami védett helyre előle, mert imádom, ahogy a cseppek végiggördülnek az arcomon...apró dolgokban megtapasztalni az egészet, egy esőcseppben az egész világot meglátni...Igen. Szeretek megállni, tapasztalni, nemcsak végigrohanni a világon. Ez sajnos irritálja a jól beszabályozott és merev embertársaim egy részét, de elfogadóan viszonyulok hozzájuk: talán egyszer Ők is eljutnak a tapasztalás egy másfajta fokára, meg merik maguknk engedni a szabadságot. Elengedik a félelmeiket, bosszúságaikat, mert rájönnek olyan, hogy állandóság nincs is (amely örökösen fennmaradna)- káprázat csupán, csalóka játék, amely csak a jelenben kapott létjogosultságot.

A történetem hétköznapi része:

Hosszú párkapcsolatban való élés során eltávolodtam a kedvesemtől, immár fényévekre, élünk egymás mellett inkább, mint egymással. Ennek az oka sokrétű - a tanulás során elkezdődött személyiségváltozások, érések, csak elkezdték a leválást, a valódi lélektelenség csak nemrégen kezdődött.

Igen, voltak 'kalandok' itt is ott is, mindkettőnk oldalán, amely abból adódott, hogy nem éretten, nem átgondoltan kötöttük össze az életünket. Nem régen azonban olyan borzalmakat éltem át, amellyet nem tudok még most sem feldolgozni, itt kísért az éjszakáimom, éjszakáimban.

Tehát, amely nem hétköznapi ebben:

Egy lélek elveszett, aki hozzám tartozott egy ideig, aki formát és létet kapott. A társ durván elhajtatta, megölette. Aki megtette én voltam, de a felelősség nemcsak az enyém. Hogy miért vagyok mégis vele most is, az a többi közös gyerek iránt érzett felelősség. Aki tudott erről a történetről, azt mondta, nem helyes a megalkuvás, én mégis ezt teszem.

Most fáj, még mindig fáj, és nem tudom, hogyan lehet túlélni a gondolatot, a történést. Esküt tettem a 'nem ártás' irányelvére, és egy érző lény miattam kihúnyt, mint ellobbant gyertyaláng. Hogy ki lehetett volna Ő már soha nem tudom meg, soha nem látom meg.

Aki tud vígaszt a nyomorúságomra, szívesen fogadnám. Ha pedig elítéltek, teljesen igazatok van, mert magam is elítéltem már magam. Lelkileg. Ha pedig visszamehetnék az időben, megváltoztatnám a történetet.