Csapongásaim szaffyevi blogja

Milyen kellemes érzés. Megsimogatták őket, megcsinosították, hogy külsejük ne riassza a használókat. Megteremtődtek valamire, ami a tisztaság fogalmához szorosan tartozik. Még örültek is, hogy ilyen nemes feladatot kaptak, nem úgy, mint a szomszédban a toalett papír.

Szalvétának lenni rangot jelent ebben az újrahasznosított világban. Azért nem mindegy mit tisztít meg a célra kirendelt termék.

Többen voltak. Társaikat hamar elkapkodták, pedig semmivel nem voltak szebbek, és tudásuk sem volt nagyobb. Szerencse dolga lenne? Futott át rajtuk ez a kérdés, de ők, nem hittek sem Fortunában, sem a véletlenben, és hogy ketten maradtak, csak úgy fekve az asztalon a magányosság érzése lett rajtuk úrrá.

 Egymáshoz simultak, és titokban azt remélték egyszerre fogják használni őket. Nem féltek a végtől, tisztában voltak vele, hogy egyszer mindennek vége, de ők nem arra gondoltak mi lesz akkor, hanem arra vágytak, hogy mielőtt elmennek utolsó útjukon, fontos küldetésüket teljesítsék. 

Vártak hát türelmesen. 

Előbb csak ide-oda lökődtek, majd az óvatlan kezek miatt, egyre sodródtak az asztal pereme felé, és onnan hirtelen, hangtalanul huppantak le a földre. Az emberek még észre sem vették, hogy kettővel kevesebben maradtak arra a bizonyos célra, amire megteremtődtek.  A tömegtermék, fel sem tűnik, ha hullik, de ők ketten máris hiányozni kezdtek egymásnak. 

Úgy estek, hogy sarkaik még összeértek, mikor a padlóra zuhantak. Némi reményt éreztek arra, hogy így jobban fókuszba kerülnek, mert a fehér szín világít a sötét padlózaton, és összegyűrve legalább a szemétkosárban egymásba bújhatnak.

De senki nem törődött velük. Egyetlen kéz sem nyúlt utánuk, egy derék sem hajolt mélyre, hogy visszakerüljenek az asztal tetejére.

Már csak lábakat, cipőorrokat láttak, rúgták, taposták őket. Aztán dübörgött a zene, ők pedig egyre távolodtak a céltól. Sem egymáséi nem lehettek, sem a küldetésüket nem teljesíthették. A hátukon sáros talpnyomokkal, mintha megbélyegezték volna őket, úgy maradtak ott megszaggatva, eltiporva, szinte semmivé válva. Majd csend lett...

Mindenről Noé tehet. Ha annak idején nem törekszik pontosságra és hagyja, hogy ott legelésszen magának valahol a legelő szélén most ő bizony nem lenne.
Ha ő nem lenne, most nem láthatná a kelő napot, nem érezné a fű zsenge ízét, nem hallaná a kolompot ami a legszebb zaj számára. Hatalmas önsajnálatba kezdve szinte kilépve önmagából szemlélte a világot, felülről. Hosszas ábrándozásba kezdett, amit a fülébe hasító ugatás tör ketté. Igen, van egy másik hang amit nem szívesen hall, és amikor a legváratlanabb pillanatokban utoléri olyan erővel hat rá, hogy hirtelen azt sem tudja mit csináljon.
A kutyaugatást ugyanis nem szívleli.
Újabb kérdések sorát kelti benne életre, többek között, hogy miért nem mindegy kutyának ő merre jár, mit eszik, mit és hová potyogtat.
Mert a kutyának biztosan csak ennyi dolga van. Nagy tudományosan elkönyveli magában, hogy a kutya az ő ősellensége. Eleinte megpróbálta megtéveszteni, és álruhákba bújva kereste a szabadulást a kutya fennhatósága alól. Igen ám, de a bicegő járásáról, bólogató fejéről, no meg jellegzetes szagáról rögtön felismerte a kutya, és ilyenkor sűrű, bocsánatkérő bégetések között visszadöcögött a nyájba.
Evett, potyogtatott, evett potyogtatott. Nyugodtnak látszott. Le-lemaradt a nyájtól, de ettől még odatartozott.
Mivel egyre ritkábban fordultak elő a szökési kísérletek, szépen kikerekedett. Nem stresszelt, nem okoskodott, élt mint más bárányok, más nyájakban.
Csak a kutya ne lett volna annyira harcias, csak az hagyná már békén!
Unalmas napok következtek, hosszú, rettenetesen céltalan napok.
A kutya nem jött. Kileste mi történhetett. A kutya szaporodott, és az almon maradt.
Sok büdös birka, csak rágnak, rágnak, és azt sem veszik észre, hogy már a kutya sem ugatja meg őket.
Ekkor nyílalt belé a boldog gondolat, ha nincs kutya, szabad a vásár! Végre lehet csatangolni, gondolkodni, felfedezni, meg mindent ami eddig tiltva volt, és már oldalazott is az erdő széle felé.
Óvatosan maradt el, észre sem vették. Milyen jó, hogy nincs itt a kutya, és mikor belépett az erdőbe megkönnyebbült.
Belépve, kerekre nyílt szemekkel szemlélődött a faóriások között, majd óvatos léptekkel zörgetve az avart haladni kezdett, beljebb, beljebb. Mélyen magába szívta a szabadság levegőjét, és enni kezdett volna éppen amikor megszólította valaki.
Kedves, nyájas hangra lett figyelmes, és ez olyan szokatlan volt a kutyaugatás után a fülének, majdnem elolvadt örömében. Az idegen, körbeszaglászta, és dicsérni kezdte. Pár perc elég volt hozzá, hogy mély barátságot kössenek.
Kétség nem fért hozzá, hogy jó barátra talált, és a bárány engedelmesen elfogadta a kutyához annyira hasonlító, de mégis nyájasan barátságos állat javaslatát, miszerint bízza csak rá magát, majd ő megmutatja az erdőt, és annak minden, mélyre elrejtett titkát.
Egyetlen egy dolgot sajnált nagyon, hogy a kutya ezt nem láthatja. Most biztosan megpukkadna az irigységtől...

Az anya a robot kort kinőve, átlépett a számítógépek világába. Olyannyira sikerült ez a modernizálás, hogy azonos feladatok ellátására kapott lehetőséget.
A gyermek kezében ott az egér, ami már nem is kell, hogy vezetékkel, köldökzsinórral kösse össze őket, egyszerűen csak kattingatni kell, és osztani a parancsokat.
Anya teljesít. A különböző parancsokat menti, majd a megfelelő időben előhalássza az adattárból, és elvégzi az utasítást. Ezt, ha lehet maradéktalanul tegye, mert a számítógépek világában ez így működik.
Az anya, emiatt mindenféle programmal el van látva. Már a kisgyermek kortól megkezdve és nagy igyekezettel teszi a dolgát.
Játékprogram, tisztító program, vírusirtó, zenelejátszó, és sorolhatnám a különböző betáplált adatokat, amelyek mind be vannak állítva a gyermek igényeihez mérten.
A keresőben folyton újabbnál újabb kérdések futnak be hozzá, ezekre biztonsággal ad választ, kortól nemtől függetlenül, ügyelve arra, hogy minél naprakészebb legyen.
Ezért frissíti adatbázisát, a gyermeki kor igényeinek megfelelően.
Halad a világ, így előfordul, hogy a már régen beprogramozott dolgokat a lomtárba dobja, de ki nem törli végleg, hiszen nem lehet tudni mikor lesz szükség rájuk.
Hogy az információáramlás ne szakadjon meg, bővítmények telepítésére is szükség van. A gyermek ugyanis nő, növekszik, ezzel párhuzamosan az elvárások egyre nagyobbak.
Választási lehetősége csak a megadott feladaton belül lehetséges, olyan, hogy parancsmegtagadás nem is jöhet számításba.
Ha mégis megtörténik, akkor ennek biztosan oka van, aminek következménye pár napos mellőzés.
Az anya felkészült ezekre a váratlan eseményekre is, mint az ilyen áramszünet, ilyenkor képernyője sötét, de a processzora működik.
Ilyenkor, hogy ne legyenek kapcsolatbeli problémák egy kis karbantartás után, mindig ugyanúgy teszi a dolgát tovább...

Már megfigyeltem sokat mozogsz, így el is fáradsz, és le kell ülnöd. Ezt indig igyekszel úgy tenni, hogy a hátadnál ne legyen senki.
Utolsó szeretsz lenni, és csak amiatt, hogy belásd a téged körülölelő teret.
Mit láthat az első? Szinte semmit, hiszen a lényeges dolgok mindig a hátunk mögött történnek, és te is csak forgolódnál, ha észlelni szeretnél belőlük. Persze csak részleteket tudnál befogadni, és hogyan lenne abból egész?
Hátul, és csendben. Hallgatsz, és árgus szemekkel figyelsz.
Nézed a játékosokat. Lassan kibontakoznak benned a képek, megismered a szereplőket, a cselekményt, és keresed az összefüggéseket.
Bátran nézel farkasszemet a csenddel, amiben aztán megszületnek a gondolatok.
Néha csalódsz persze, ilyenkor kiesel a ritmusból.
Más is megzavar, például, ha valaki hátba vág, vagy a lábadra lép, vagy az emberek által teremtett zaj.
Esetleg előfordulhat az is, csak szimplán zavart keltesz a jelenléteddel valamilyen idillikusnak ható, de inkább nevetséges komédiában.
Valljuk be, nem illessz a képbe.
Biztosan csatlakoznod kellene a társasághoz, ám nem tudsz kibújnia bőrödből. Nagyon fájna az neked, mert az már nem te lennél. Csupaszon csúszni, és így hagyni nyomot nem a te járásod szerint való, hiszen van lábad.
Így megmaradsz benne örök hátsóembernek.
Jobb is így, mert bármikor el tudsz menni.

Mindig is szerettél a fényre nézni, és az ott sürgő-forgó alakok helyébe képzelni magad.
Olyan ez neked, mint egy színpad, te pedig ülsz a nézőtéren, vagy csak a függöny mögül lesed a szereplőket.
Mostanában egy falon át figyelsz, itt találtál egy parányi rést. Kicsi fény beszűrődik, ami csak a tiéd, és ettől még boldog is vagy.
Régen, amíg a sötétben tapogatóztál sok dologról maradtál le. Mióta látsz, rájöttél nem támaszkodhatsz csak a hallott dolgokra, és ha már kinyílt a szemed, érdemes felhasználni a tapasztalatokat.
Furcsa így nézni a szereplőket. Néha félrevezetnek a gesztusok, és teljesen úgy tűnik, feléd nyúlnak a karok, és már kapaszkodnál is beléjük, amikor rájössz, illúzió, tévhit volt.
Játszik veled a fény, mert hirtelen elalszik.
Nagyot koppansz a falon, ami jól eltakart eddig is, s miután észhez térsz, hát marad a csodálat tovább.
Megérted lassan, de el még sem fogadod, pedig ez is csak a játék része.