sz54laca blogja

Egy falevél
hullni készül
nem tudja
hova és miért...

Csak gyaláztak és aláztak

észre sem vették
hogy nekem fáj

talán nem is tették
csak én érzem
hogy fáj nagyon
itt legbelül...

Zöld erdőben gombóc gurul,
meg ne kérdezd, hogy miért,
mindig éhes gombócevő,
talán éppen enni kért.
 
Megijedt a kicsi gombóc,
hogy az asztalra kerül,
kiugrott hát a fazékból,
most gurulva menekül.
 
Fürgén dobog szilva szíve
ágat árkot kikerül,
árnyat adó bokor alatt
elbújni tán sikerül.
 
Gurul a kis gombóc
én sem tudom meddig,
nem is mondom tovább
versikém csak eddig.
 

A kép ihlette sorok - nézzétek.

 Nézd csak, milyen szép,
ahogy szemükben ragyog a messzi ég,
tekintetükben a három nemzedék...

Az ötletadó sorok:
(Köszönöm...)

 "Sehol, sehol helyem nincsen,
elbujdosó minden itt benn,
szavak mögé rejt az Isten
pedig hitem keres, int - nem."

Sebzett szárnyaitól távol már az ég,
beteg madár, csak hiszi, hogy repül még.
Viharokkal kűzdve, eddig szállt, repült,
magasságot lesve, hol az ég derült.
 
Vége.
 
Zuhan már, és nem hiszi el, csak érzi,
múlt idők röptét több sebéből vérzi.
Fenn, magasban, fenséggel szárnyalt, az ám,
nem félt haláltól, nem is élt igazán.