stapi blogja
Otthon
Otthon
Csonka volt, most mégis ép.
Szellemnek ad otthont.
Arany János emlékére
nyitották e szép hont.
Csonka-torony... Emlékezz!
Vár állott itt régen.
Arany László jóvoltából
vendég jár e végen.
Nagyot rejt e kis szoba!
Felfedi a múltat.
Látványától bősz vihar
a szívekben dúlhat...
Ott a fotel, melyben halt...
A „lantasztal tiszta“...
Régi pipatórium
idéz múltat vissza.
Ódon lépcső recsegi:
Szellemedben tisztulj! –
Emlékében megfürödve
új utakon indulj.
De a múltat meg ne vesd!
Őrálló az benned.
Reá nézve kell a versben
igazságot tenned!
2019. november 6.
Vénasszonyok nyara 2
Vénasszonyok nyara 2
Egy nyugdíjas képzelgése
hasítja a falut,
vénasszonyok szép nyarában
megnyitja a kaput.
Iskolába iparkodok,
hátamon a táska,
annyi gyerek megy az úton,
mint megannyi sáska...
Ugyan, dehogy! Csak egy vagyok
a vöröslő múltból,
de a csoda segíthet majd
feltámadni újból.
És ez álom olyan édes,
elképzelni jó azt,
hogy egy csomó suhancot a
suli egybeforraszt.
Várni kell rá, várok én is,
bár, mire az meglesz,
úgy lehet, a történelem
emlékeket leplez.
Ha a CSOK-kal sikert érünk,
talán más világ jön:
egy erősebb nyugdíjalap
segíthet, hogy tűnjön
a szegénység netovábbja,
a gyengülő genom,
s beépülve a tudatba,
értelemmel bevon.
Felnőtt, gyermek összeforrva
építi a jövőt,
s tudatával teremti meg
a család-kikötőt.
E jövőt ha így szemlélem,
s derűlátó vagyok,
képzeletem elsuhanva
már nem sokat nyafog:
Iskolába iparkodok,
hátamon a táska...
Annyi gyerek megy az úton,
mint megannyi sáska!
2019. október 23.
Vénasszonyok nyara
Vénasszonyok nyara
Vénasszonyok nyarát éljük,
az október integet;
vadlibáknak hadát nézzük,
s számoljuk az ikszeket.
Az unokám iskolába
bandukol ma lelkesen,
kavicsokat rúg a lába...
Mozdulatát ellesem.
Aztán kecses kis ugrással
kerékpárra pattan fel,
s karikázva, öntudattal,
villámgyorsan illan el.
Ismerősnek tűnik minden,
csak az aszfalt olyan más...
Földes utca ma már nincsen,
s gyalog járni sem szokás.
De az ősi, jó természet
megőrizte szép arcát,
beérleli a termésed,
kiszínezi az almát.
Ökörnyálban úszik a táj,
- faluban és kívül is, -
fülig érve örül a száj,
elszáradva a tövis.
Szép e két hét, ami langyos,
a napsugár szikrát hány;
a gyermek is örül, hangos,
tetszik neki a látvány.
Jómagam az ikszeimmel
nosztalgián billegek,
s talán őrzöm verseimben,
'mi előttem ellebeg.
2019. október 22.
Sóhaj
Sóhaj
Piszkos az öreg. Büdös is.
Lábát húzza, görnyedten jár.
Egy percre megáll, feltekint...
Sóhaja messzire száll.
Régen más volt. Neve volt.
Igaz, csak ő ismerte.
Termete szikár, arca csúnya,
a sors mégsem verte.
Csak az ember oly piszkos,
mint az öreg teste most!
Lelketlen féreg, dögevő,
étkéből hiányzik a rost.
Húst, ha romlott, kidobunk.
Így dobta ki őt a világ.
Nem bánta, elvolt évekig,
mint fa, amit a szú kirág.
Most jő a vég... Már várja.
Megy elé, vánszorog sántán.
S még most is néz rá ferde szem,
gúnyosan, biggyesztve, sárgán.
2019. október 12.
CSOK
CSOK
Úgy döntöttem, nem maradok egyedül.
Lagzit ülök, és a cigány hegedül.
Most üres a szívem meg a pénztárcám,
lagzi után vagyon is jön réztálcán!
---
Elveszem a Pannit, vagy a nénjét,
Nem nézem én a sok ikszük tényét.
Hazaviszem egyiküket biztos,
így a ruhám se lesz ilyen piszkos.
Vállalunk majd gyereket is, négyet,
lelejmoljuk az állami céget.
Megmutatjuk: ismerjük a csókot!
Igényeljük tőlük a nagy CSOK-ot.
Azért négyet, nem kettőt vagy hármat,
hogy az adó se vigye a házat.
Jövedelmünk úgysem lesz, hisz: minek?
A sok gyerek mind mifelénk tipeg.
Megélünk majd a szerelem hátán,
nevetünk mi a szegények láttán!
Követendő példa lesz a mienk,
ha a család boldogsága kicseng...
---
CSOK-oládénk ezzel meg is oldódna,
s az országunk zsúfoltságba sodródna!
Megszűnne a nyugdíjalap hiánya...
Ez lenne a jövő újabb iránya!
2019. október 5.
(Bár ez a vers talán kicsit vicces,
mondandója nem is olyan giccses.
Egyetértek, jól kezeli Orbán,
még ha sok kés feszül is a torkán!)