sorsfordulo blogja

Egy eltévedt perc és úgy esett,

mintha láttalak volna  délután,

Egy félreértett gondolat,

egy megragadott képzelet.

Megkel a kenyér 
felfrissül a vér
készen már a híd
megdobban a szív.

Puha a kenyér
hív a szenvedély
selymes puha ágy
nyílik a virág.

Szikkad a kenyér
kérges a tenyér
csalfa a szerető
nincs pihenő.

Hosszú még a híd
fárad már a szív
mély a szakadék
integet feléd.

Száraz a kenyér
korhad a pillér
törékeny a híd
elhalkul a szív.

Népes temető
ékes szemfedő
leszakad a híd
elnémul a szív.

Kiapadt a felhő
könnycsatornája,
száraz mezőt
borzol a szél,
sír a vetés,
szomjas a föld,
s a kalászban
elvetélt kenyér.

Megpihenni, feledni jöttem
ide, hol zajos a város,
itt is csak halandók élnek,
a szív itt is magányos.

Betonházak falai mögött
pókerarcú a bánat,
a közöny nagyobb, mi perzseli
a magánynak vetett ágyat.

Madár nem száll villanydrótra,
s bár ékesebb az este,
az én falum mégis fényesebb,
mint mások Budapestje.

Mesébe illő ott az ég,
megérintek minden csillagot,
csodálom a sárból rakott viskót,
mit ereszünk aljára fecskepár rakott.

Vadgalamb hívja dalolva párját
a vén diófa tetején,
kövér verebek csivitelnek
ezüstlombú nyárfák hegyén.

A talmi fényből hazavágyok
sorsokat ölelve minden ház falán,
jó az a nyugalom és a csönd,
mely őrzi álmomat, minden éjszakán.

Hatvanhárom év barázdája
arcod minden rezzenése
testi fájdalmad elfojtott lángja
az idő mintha évek óta állna
szomorú
kegyetlen nyomor

leplezted sajgó szívvel
selyemként omlik emlékezetembe
- azt hazudtad nem vagy éhes -
hátat fordítottál a tésztalevesnek

szénporos kenyered
majszoltad naponta
táskádban hordtad az esti tüzelőt
nem voltál szomorú
gyomrod csak nevette
boldogan nyelted a
szegényes betevőt

sok-sok év szerelme
féltése
megromlott egészséged szólt
meg kell állnod
nem hallgattál
megszűkült ereid
hiába daloltak
szomorú románcot

nem fogadtad el a valóságot
nem hitted hogy vége a nyárnak
vonszoltad magad
még menned kell
gondoznod kell
a sarjadó ágat

szomorú kormos ég
borult a fára
lepergett minden
bimbózó virága
minden levele
elhagyta az ágat
cserbenhagyta tested
tönkrement lábad

imádtál minket
de nem férfidolog
a babusgatás
köszönöm hogy voltál
te felejthetetlen varázs

nótád ma is fülembe cseng
borillatú mosolyod
lágyan átkarol
sietek hozzád ne virrassz hiába
tudom már
régóta vársz VALAHOL