soShy blogja

Szotyihéj repült kezéből...várta a holnapot.. gondolatai szokásához híven szárnyra kaptak az esti széllel .. abban a pillanatban nem vágyott jobban semmire mint őrá .... kevés pillanat jut majd nekik az életből mégis éjszakákon át sóhajtozva számolta vissza a másodperceket a nagy találkozásokig...

A csillagok csalogatva mosolyogtak rá miközben szívta a cigarettát... Aznap ő volt az aki a tejútrendszert tüdejéből az égen megalkotta... Talán a csillagok igazat szólnak , és ez most más lesz számára.... Az égig fogja emelni ,de nem úgy mint holmi érzések... Ez maga lesz az ÉRZÉS , ami ha egyszer magával ragadja többé nem ereszti két kezét..

Napfény melengeti fakó arcomat,

szárnyaló szívem reménye hívogat, 

él benne a szabad akarat..

Nem akar többé vattacukorból várat,

rablót többé be nem enged, hiába kopogtat...

Most pedig jössz te, ki eleven nyugalam bolygatod,

felráz tested, lelked, tudatod..

hogy tudod szeretsz,s nem bánod,

húzzuk egymást, mégis kibírod,

vagy csak beletörődve elengeded álmod...

Nyugodni próbálok, de kemény,

a levegő vibrál, mert vagy te, vagy én 

örök körforgásban az idő tengerén...

Te kint a tengeren, én várlak az élet szigetén,

hogy kiköss, és és elkezdjük a legelején... 

Csillagok közt táncoló,
Tűzben égő, örök álmodozó...
Szíve lángol, éget minden világjárót;
de ő csak menekül, nem vár jó szót...

Álmaiban örökké máshol jár,
Boldogságot ott keres, vár...
Szellőztet, szívében minden ablakot kitár,
lelke szárnyal, többé már nincs határ...

Csak ülök a tetőn, és nézem hogyan úsznak el a felhők az esti félhomályban...az emberek csak várják a csodát, a változást... De elmennek egymás mellett úgy ahogy eddig is, időnként megérintve egymás kezét, megértésre vágyva, tudatlanul bolyongva a nagyvilágban...