Gondolatok stb

Mikor két szem voltunk egy láncon kik egymást nem eresztenék soha.Kapaszkodnak egymásba féltik szeretik egymást pedig nem is tudják mi a szerelem, s szeretet.Semmit nem sejtve a világról, a politikáról, harcokról, halálról; csak csüngtem erős és vad testeden mint fán a gyümölcs, melyet semmilyen vihar meg sem rezegtethet.Bármire képes lettem volna akkor a szerelemért, a csókért, ölelésért, őszinteségért.De miért van az, hogy ha mindezt már megkaptam csak legyintettem, mintha nem látnám hogy egy kincset találtam a kopott zsebemben;csak mentem tovább az élet kacskaringós, göcsörtös útján.Buta voltam; vagy csak tudatlan, ma már mindegy.Szerettél, szerettelek, de mégis elhagytalak, mint kismadár a fészkét;azt gondoltam majd te leszel az ugródeszkám...Hát ezt nagyon rosszul gondoltam; hányszor vertem már fejem a falba emiatt az ostoba gondolat miatt...Ma, a tükörben csak egy rozzant, megkeseredett embert látok, aki még bízik, hogy hátha...Aki eszelős tekintetével, kezében egy hálóval szaladgál a szerelem után, hátha itt van még, csak elbújt; de belül ő is tudta, hogy már rég nincs itt, mert nem táplálták és elszáradt; humusszá vált, akárcsak ő...

Ülök a székben, csend a társam

álmomban épp a mennyben jártam,

zsebembe nyúlok és kiveszem

a világot, rohadó tetem.

Undorító és mocskos golyó

sárból,orrfacsaró lefolyó

elsorvadt a szép nincs már velem

nem rejtőzhet őrülő fejem.

Mert nem zavar meg víg vörös köd

nem intéz felém már örömöt

lányok undorodó nézése

csuklóm egyenletes vérzése.

Elmeneültek az érzelmek

és velük szaladt a képzelet

az ihlet is kiszáradt, elszállt

és tőlem a lelkem is elvált.

Nem kell titkok kulcsát

keresni szüntelen;

Nem kell mindent tudni

mert keserű lehet.

Nem kell múltban élni

mert akkor nincs jövő;

Éljünk csak a mának

mert ő, háló szövő!

Ó, csak egyszer érthetném

miért dolgoz bennem ez a gép

punnyad és püfög esztelen

hol üvöltve hol nesztelen.

Ó, csak egyszer érezném

talán oly vadul, nem éhezném

az igaz és őszinte csókra

mert nem esnének cseppek a porba.

Ó, csak egyszer élvezném

s így magam ki nem végezném

hogy boldogan állok; süt a Nap

mert belém égne e pillanat.

szegény szegény kinek éhség a társa

és isten is jó nagyot tojik rája

nem segíti nem áldja

szegény gazdag kinek arany mindene

és egyáltalán nem kapzsi istene

de mégis könnyes szeme